közbeszerzés;BKK;KÖZGÉP;Simicska Lajos;árajánlat;

2015-06-11 07:21:00

Olcsó volt – kizárták a Közgépet

Látványos helyszíneken folytatódik az Orbán-Simicska háború, az egymásból kiszeretett felek most a közbeszerzésekben mérik össze erejüket. 

Látványos helyszíneken folytatódik az Orbán-Simicska háború, az egymásból kiszeretett felek most a közbeszerzésekben mérik össze erejüket. Tegnap derült ki, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgépet kizárta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Grassalkovich út – Ócsai út – Haraszti úti csomópontnál lévő felüljáró felújítására írt ki közbeszerzésből, mert túl olcsó ajánlatot adott. A Közgép 430 millió forintért, az A-Híd és a Strabag konzorciuma 668, a Colas 679, a Swietelsky 775 millió forintért vállalta volna a munkát. Az ajánlatokat még februárban nyitották ki, ezután 60 nap alatt lehetett volna döntést hozni a győztesről, ám a határidőt még két hónappal kitolták, így az a múlt héten járt le. A győztes az A-Híd-Strabag páros lett - írta a 444.hu.

A BKK számításai szerint a Közgép 37 százalékkal olcsóbban végezte volna el a felújítást, mint ahogy a közlekedési cég szakértői becsülték a költségeket. A kizárást azzal indokolta közlekedési központ, hogy "az ajánlattevő bizonyos egységárai túlzottnak alacsonynak bizonyultak úgy a többi ajánlattevő, mint ugyanezen vállalkozó saját (korábbi) egységáraihoz viszonyítottan”.

Szakírók szerint várható volt, hogy a Közgép a következőkben a versenytársaknál olcsóbb ajánlattal fog előállni a tendereken, amelyeket a jelenlegi közbeszerzési szabályok szerint a kiírónak köztelező elfogadni. (Jövőre már ezen is lazítana a kormány.) Mentsvárként marad még a kizárás, mint jelen esetben is, és a kínos magyarázkodás. Vélhetően több hasonló eset után az adófizetők is rákérdeznek arra, hogy ha valami megépülhet 200-300 millió forinttal olcsóbban is, akkor hova kerül/került a különbözet?

Ez azért is indokolt kérdés, mert a Népszava információi szerint a beruházó egy rövid "túl olcsó" érveléssel mutatott ajtót Simicska cégének. A lapunknak nyilatkozó iparági szakértő elmondta, ilyen nagyságrendű projekteknél legalábbis illik részletezni az okokat. A Közgép várhatóan élni fog jogorvoslati lehetőségeivel.

Ez annál is inkább valószínűsíthető, mert szakértőnk szerint nem irreális a cég alacsony árajánlata, ha figyelembe vesszük, hogy a többi pályázóval ellentétben gyakorlatilag a műtárgy tőszomszédságában van a telephelye, vagyis nincs szükség ilyen létesítmény kialakítására, a szállítási távolsága alig 2 kilométer, így a fuvarozás költségei is elenyészőek a versenytársakéhoz képest. A tender kiírója arra sem hivatkozhat, hogy esetleg nem megfelelő műszaki tartalmat kapna az "olcsó húsnak híg a leve" elvén, mert ezeket a beruházásokat folyamatosan kell(ene) ellenőrizni és minden kifizetést csak a megbízó által megbízott mérnök jóváhagyásával lehet teljesíteni.