miniszterelnök;Moldova;Chiril Gaburici;

2015-06-13 07:34:00

Botrány: érettségit hamisított a miniszterelnök

Alighogy pont került a tavalyi parlamenti választást követő politikai válságra, máris újabb körvonalazódik a Moldovai Köztársaságban. A közvélemény még ki sem heverte az „évszázad bankbotrányát”, kiderült, hogy a miniszterelnök hamisította érettségi bizonyítványát. Vasárnap helyhatósági választásokat rendeznek, amelyek nem sok jót ígérnek a nyugatbarát erőknek. A miniszterelnök tegnap lemondott.

Két nappal a helyhatósági választások előtt lemondott Chiril Gaburici moldovai miniszterelnök, aki február 18-ától tölti be a tisztséget. Gaburicinak nem igen volt más választása, ugyanis április óta folyik a nyomozás érettségi bizonyítványának ügyében, amelyről kiderült, hogy hamisítvány. A legfőbb ügyészség tegnap hallgatta ki a kormányfőt, aki ezt követően sajtótájékoztatón jelentette be lemondását.

Június 5-én került nyilvánosságra, hogy bűnvádi eljárást indíthatnak a miniszterelnök ellen érettségi bizonyítványának meghamisítása miatt. Az, hogy a kormányfőnek nincs érettségije, még év elején kiderült, de akkor az üzleti szférából érkező 38 éves politikus azzal védekezett, hogy a kilencvenes évek közepén, amikor ő elvégezte a középiskolát még nem is volt szükség érettségire ahhoz, hogy felvételizzen és bejuthasson az egyetemre. E hét elején viszont már másképpen látta a dolgokat, s azt hangsúlyozta, hogy politikai indíttatású bosszúról van szó, a főügyészség azért indított nyomozást az ő tanulmányait igazoló okmányok ügyében, mert miniszterelnökként nyílt levélben kérte a parlamenttől a Főügyészség és a Nemzeti Bank vezetésének leváltását a nemrég nyilvánosságra került, az évszázad csalásaként emlegetett banki sikkasztási ügy miatt.

Gaburici csak alig négy hónapja Moldova miniszterelnöke, máris második nagy horderejű botránnyal kell szembenéznie. Moldovában ugyanis nem kevesebb, mint egymilliárd dollárnak veszett nyoma az ország három legnagyobb kereskedelmi bankjából. Ez az összeg a volt szovjet tagköztársaság GDP-jének 15 százalékát teszi ki. A jegybank hónapok óta vizsgálódik, de máig nem bukkant az összeg nyomára és azt sem sikerült kideríteni, hogy pontosan kik, mikor és milyen tranzakciók révén tüntették el. Egy amerikai könyvvizsgáló cégnek, a Kroll kockázatkezelőnek annyit sikerült feltárnia, hogy Moldova bankszektorának harmadát birtokló Takarékbank, Unibank és Szociális Bank a tavaly novemberben 30-án rendezett parlamenti választások előtt három nap leforgása alatt helyezte ki a hiányzó összeget hitel formájában. Egy több tízezres tüntetésre hatására a chisinaui parlament nyilvánosságra hozta a Kroll-jelentést, amely szerint a hitelek egy litván bankon keresztül offshore – többek között Nagy-Britanniában és Hong Kongban bejegyzett – cégek számláin landoltak. Az ügylet felelősének tartott Ilan Short, az ország egyik leggazdagabb üzletemberét házi őrizetbe helyezték, ez viszont nem akadályozta meg a gyanúsítottat, hogy induljon a vasárnap sorra kerülő helyhatósági választáson Orhei város polgármesteri tisztségéért, amelynek focicsapatát is birtokolja.

A lakossági indulatok nem csitulnak, a politikaiakat pedig a közelgő választás még inkább felkorbácsolta. A szemben álló pártok egymást vádolják azzal, hogy a sikkasztással meggyanúsított Shor a másik tábor finanszírozója. Ez viszont könnyen újabb politikai válságot okozhat az Európai Unióval tavaly június 28-án társulási- és szabadkereskedelmi megállapodást aláírt Moldovában, hiszen a parlamenti választások után is csupán az utolsó métereken sikerült kormányt alakítani. Az erőviszonyok rendkívül kiegyensúlyozottak a nyugat- illetve oroszbarát erők között. A Moszkva párti szocialisták 25, a kommunisták 21, a liberális-demokraták 23, a demokraták 19, a liberálisok pedig 13 mandátummal rendelkeznek. Gaburici kormánya kompromisszumos kormány, a miniszterelnököt az üzleti világból kompromisszumként hozták a nyugatbarát erők, a liberális demokraták (PLDM) és a demokraták (PD), de a kommunisták támogatásától függ, nélkülük ugyanis nincs többség.

De az európai partnerek segítsége nélkül is szinte lehetetlen a kormányzás, a sorozatos botrányok miatt pedig Chisinau végképp elveszítheti az európai partnerek máris megrendült bizalmát. Moldova is a fizetésképtelenség / államcsőd határán mozog. A EU-párti erők bukása egyben az orosz befolyási övezet terjeszkedését hozná.