Publicisztika;baleset;Hende Csaba;szoftverhiba;Gripen vadászgépek;

Szoftverhiba okozhatta a Gripen-balesetet

Valószínűleg egy szoftverhiba okozhatta a Griően szerdai kényszerleszállását. A Saab cég szakemberei megkezdték a gép vizsgálatát, különös tekintettel a katapultülés nem egészen tökéletes működésére. Ha a Gripent nem sikerül időben megjavítani, kétségessé válhat a kormány által szeptembertől elvállalt baltikumi légtérvédelmi misszió.

Az eddigi ismeretek alapján valószínűsíthető, hogy szoftverhiba okozhatta az elmúlt szerdai Gripen-balesetet – ezt a honvédelmi miniszter nyilatkozott a Napi Gazdaságnak. Hende Csaba hozzátette: hasonló eset előfordult már a svéd légierőnél. Közlése szerint a gép kilencven percet töltött a levegőben, ezalatt a kecskeméti parancsnok és a repülés irányítói felvették a kapcsolatot a magyar és a svéd műszaki szakemberekkel is, illetve tájékoztatták Orbán Viktor miniszterelnököt is.

A politikus cáfolta azt a sajtóhírt, hogy a nem megfelelően sikerült katapultálás miatt le kellett állítani a repüléseket. Hozzátette, a Gripenek továbbra is teljes készültségben vannak. Hangsúlyozta, hogy a katapultálás nem a szükséges körülmények között történt, ezért nem vált le az ülés a pilótáról. Hende Csaba a május 19-i csehországi Gripen-balesetről azt mondta, jelenleg semmilyen összefüggést nem tud valószínűsíteni a két eset között, de egyelőre itt is várják a vizsgálat eredményét.

A honvédelmi miniszter jelentését a balesetekről a jövő szerdai kormányülésre várják. A jelentésből ki kell derülnie annak, hogy a két baleset között van-e összefüggés, továbbá hogy ezek veszélyeztetik-e Magyarország, illetve a későbbi vállalások, köztük a Baltikum légterének védelmét, bár jelenleg úgy látják, hogy ennek veszélye nem áll fenn.

Elvégezték a vadászgép elsődleges szemrevételezését a gyártó svéd Saab cég szakemberei. Még hátravan a részletes kárfelmérés, javítástechnika kidolgozása, anyag- és munkaerőigény-becslés; mindazonáltal jó esély lehet arra, hogy a munkákat Kecskeméten végezzék el – értesült a mno.hu.

Ehhez azonban svéd szakemberekre van szükség, és svéd eszközöket kell igénybe venni, mert ilyen javításokra nem készült fel a magyar légibázis. Azért sem képes a honvédség önerőből végrehajtani a feladatot, mert a bérelt gépek kiszolgálását végző repülőműszaki alakulat létszáma az elmúlt években kritikus szintre süllyedt.

A lap információi szerint míg a gépet a betonon, majd a füvön csúszáskor jórészt megóvták a szárnyak alatt lévő üzemanyag-póttartályok, a katapultülés rakétája nagy károkat okozott a pilótafülkében, ahol értékes berendezések találhatók. A kárérték minden bizonnyal eléri a milliárdos nagyságrendet. A Csehországban megsemmisült Gripen árát 12 és 17,5 milliárd forint közé teszik.

A svédek látogatásának sokkal sürgetőbb oka az volt, hogy hibásan működött a katapultülés, nem vált le teljesen a pilótáról, ami hozzájárulhatott csigolyasérüléséhez. Mivel mentőrendszerről van szó, létfontosságú, hogy kiderüljön, nincs-e baj a brit alvállalkozó által szállított ülésekkel.

Az mon.hu úgy értesült, hogy ha a Gripent nem sikerül időben megjavítani, kétségessé válhat a kormány által szeptembertől elvállalt baltikumi légtérvédelmi misszió. Ehhez négy gépnek kellene Litvániába települnie, miközben idehaza és Szlovénia felett is el kell látni a légtérvédelmi szolgálatot.