Szlovákia;Andrej Kiska;

2015-06-15 11:29:00

Népszerű a szlovák elnök

Vasárnap volt 365 napja, hogy Andrej Kiska Szlovákia köztársasági elnöke. Mennyire váltotta valóra a kampányban adott ígéreteket, mit tett az elmúlt egy évben az elnök? Ezt vizsgálta cikkében a pozsonyi Új Szó.

Kiskának minden esélye megvan arra, hogy a legkedveltebb szlovák államfő legyen. Tavaly nagy különbségű győzelmet aratott Robert Ficóval szemben, majd június 15-én átvette hivatalát.

Michal Kováč, Rudolf Schuster és Ivan Gašparovič után olyan lakója lett a Grassalkovich-palotának, akinek nem voltak politikusi tapasztalatai. Részben ezért, részben a politikusokkal szembeni általános elégedetlenségnek köszönhetően, részben pedig az államfővel szembeni hagyományosan nagyobb bizalomnak köszönhetően is nem sokkal kinevezése után a legnépszerűbb politikusok közé lépett elő. És természetesen azért, mert nem voltak komoly malőrjei és megosztó megnyilvánulásai – írja az Új Suó.

A Polis ügynökség év eleji mérése alapján már lekörözte Robert Ficót, az MVK friss kutatása szerint pedig közel van ahhoz, hogy utolérje a népszerűségi listákat hosszú évek óta vezető Smer-elnököt. Elemzők szerint helyzetét az is megkönnyíti, hogy elődjei – főleg a 2004–2014 között hivatalban lévő Ivan Gašparovič – alacsonyra tették a lécet, így nem jelent komoly kihívást náluk értékelhetőbb teljesítményt nyújtani.

Az elnök elsődleges feladata, hogy reprezentálja az országot. Ezt Kiska már most sokkal jobban teszi, mint Gašparovič. Nincsenek félreértelmezhető kijelentései, nem kell miatta szégyenkezni és magyarázkodni. A külpolitikában következetesen tartja a nyugatorientált irányt – amire Fico keleti kikacsintásai miatt szükség is van.

Az államfő a kampányban azt ígérte, aktívan fogja figyelni a történéseket, s ha kell, raportra hívja a minisztereket, a legfontosabb ügyekben pedig társadalmi párbeszédet fog kezdeményezni. Ezek eddig elmaradtak.

A CT-botrány idejében sokáig hallgatott, ugyanez igaz a Váhostav-ügyre is – pedig utóbbiban nem is kellett volna kimondottan az ellenzék szószólójának lennie, a becsapott kisemberek ügyvédjeként is eljárhatott volna. Az elmúlt évben egyszer hívott raportra minisztert: az év elején Viliam Čislák egészségügyi tárcavezetővel különbözött össze, ám az akkori csörtének azóta nincs folytatása. Az államfő jövő csütörtökön fogja ismertetni a parlamentben első országjelentését, ez sokat elmond majd arról, milyennek látja a kormány munkáját.

Kiska már az első fordulóban jelentős számú voksot szerzett Dél-Szlovákiában, a második körben a magyarok elsöprő arányban szavaztak neki bizalmat, nem is kis részvétel mellett. Az államfőnek – elődjével ellentétben – nincsenek magyarellenes kijelentései, ám sokkal tovább nem merészkedett.

Dél-Szlovákiába csak közel egy év után ment elnöki látogatásra, kisebbségi ügyben még nem szólalt fel. Kisebbségi tanácsadója nincs, és nem is tervezi, hogy lesz, eddig a jótékony semlegesség, a politikai passzivitás jellemző rá ezekben a témákban –zárha elemzését a szlovákiai magyar napilap.