Ellopják az Erzsébet hidat?

Ha nem vigyázunk, megtörténhet. Mert nálunk mindent ellopnak. Még azt is, ami le van betonozva. Utcai csatornafedelet, vasúti biztosító-berendezés kábeleit, felső vezetéket, vagy éppen villamossíneket. Ha ez igaz, miért ne lophatnák el akár hidat is?

A magyar csalók, tolvajok leleményessége határtalan. Olyan is akadt közöttük, aki a Nyugati pályaudvar vasszerkezetét adta el egy baleknak. Az egyik vidéki klinika pincéjéből egy éjszaka a több tonnás tartalék áramfejlesztő aggregátot a tolvajok úgy emelték el, hogy a portás szeme láttára vitték ki a főkapun. Senkinek nem szúrt szemet a gép hiánya mindaddig, amíg egyszer áramszünet miatt nem aludtak ki a fények az éppen dolgozó műtőkben.

Ha ilyesmi megeshet, akkor miért ne lehetne lelopni az évek óta lakat alatt álló Rácz fürdő rézlapokkal borított tetejét is? A napokban járta be a sajtót a hír, hogy néhány élelmes tolvaj egy éjszaka megbontotta az őrizetlenül álló épület tetejét, bepakolták a fémlapokat egy sporttáskába és már vitték volna is, amikor egy rendőrségi járőr véletlenül észrevette őket. A tolvajok közül csak ketten kerültek elő.

Persze nem csak így, sporttáskába gyömöszölt rézlapokkal lehet a közöst „meglopni”. Valahol ugyanilyen „gaztett” az is, amikor a több milliárdos ráfordítással csodálatosan újjá varázsolt, de soha meg sem nyitott fürdőt évek óta hagyják rohadni. Mert rohad! Ez a fajta gazdátlanság is „tolvajokat” sejtet a háttérben. Legyenek azok bankárok, beruházók, vagy politikai megfontolásból gáncsoskodó fővárosi hivatalnokok.

Tessék elhinni, ha nem vigyázunk, egy éjszaka az Erzsébet hídnak is lába kelhet!

Szerző

A jéghegy csúcsa

Siker, pénz, csillogás. Látszólag ez jellemezte a Magyar Paralimpiai Bizottság működését. Sportolóink remekül szerepeltek a nemzetközi viadalokon, s úgy tűnt, minden a lehető legnagyobb rendben van.

Gömöri Zsolt észrevétlenül építhette fel birodalmát. Valljuk meg, a parasportolók eredményeire legfeljebb csak a négyévente megrendezett paralimpián kapjuk fel a fejünket, amikor szembesülünk azzal, mekkora lelkierő kell egyáltalán ahhoz, hogy valaki kvalifikálja magát a versenyre. Milyen nehéz út vezethet el addig, amíg valamelyikük a dobogóra állhat, vagy szép helyezést ér el…

Fel sem tudjuk fogni, időnként milyen személyes, emberi tragédiákat élhettek át. De az is tragédia, hogy e remek sportembereknek ilyen vezető(k) jutottak. A sportolóknak nem volt, nem is lehetett beleszólásuk a paralimpiai mozgalom ügyeibe. Nekik csak arra osztottak lapot, hogy folyamatosan szolgáltassák az eredményeket. A babérokat már mások aratták le.

A mai magyar valóságban igen ritka az, hogy egy felelős vezető, akiről kiderül, hány és hány erkölcstelenséget követett el, távozni kényszerüljön. Ám ha valakinek megvannak a kellő politikai kapcsolatai, bármit megtehet. Párttársai váltig védik a mundér becsületét.

Gömöri Zsolt birodalma összeomlott. Ő nem volt annyira fontos az „illetékesek” számára. Igaz, kínos is lett volna kiállni mellette, hiszen napról napra derült ki, mennyire álszent módon viselkedett. Miközben drámai hangon beszélt arról, milyen riasztó körülmények között kell felkészülniük a parasportolóknak a versenyekre, ő nem tagadta meg magától a jólétet, a fényűzést, a luxust. A bizottság vezetésének drága autókat vettek, fizetése pedig állítólag a millióhoz közelített.

Gömöri lemondott, megbukott. Távozása azonban még nem garancia arra, hogy a paralimpiai bizottságnál minden egy csapásra megváltozzék, s a pénzt mostantól a sportolók kapják, azok, akik annyi áldozatot hoznak a sikerért.

Ne legyenek kétségeink afelől, hogy a Gömöri-ügy csak a jéghegy csúcsa. Sajnos, ma már annak is örülni kell, ha nagy ritkán lebukik egy vezető. Ám mérget vehetünk arra is: ezek a leleplezések továbbra is olyan ritkák lesznek, mint a fehér holló.

Szerző

Adószabadság napja

"Túl gyakran módosul az adótörvény, ami a rendszer stabilitását és kiszámíthatóságát veszélyezteti, valamint feleslegesen növeli a vállalkozói szektor pénzügyi és az adminisztrációs terheit" - ez a kritikus mondat akár egy magyarországi ellenzéki képviselőtől is származhatna, de egy szlovákiai politikai párt vezetőjének szavait idéztük. A bírálat időpontja sem közömbös: 2015. június 4-ikén történt, amikor a hazai NER-kormány a nemzeti összetartozás jegyében megemlékezésre próbálta rábírni a magyarokat határainkon innen és túl, ugyanakkor északi szomszédunknál az adószabadság napját tartották, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.

Az adószabadság napja mozgó "ünnep". Egy-egy országban akkor tartják, amikor a bérből és fizetésből élők megszabadulnak az adófizetés "rabságából". Ezt úgy kell érteni, hogy kiszámolják átlagos adózók éves terhét, járulékait, és amikor a jövedelme ezt az összeget meghaladja, formálisan megszabadul, és attól kezdve már magának "dolgozik". Szlovákiában ez a nap idén június 4-ére esett, tavaly ez három nappal rövidebb volt, nekünk július közepéig kell várni a jelképes "felszabadulásra". Mindössze három országban nagyobb az átlagos adóteher, mint nálunk, többek között Franciaországban és Ausztriában, Belgiumban például csak augusztusban ünneplik meg, hogy már kizárólag maguknak és nem az adóhatóságnak dolgoznak az emberek. Aligha meglepő, hogy Ciprus - miként ez egy adóparadicsomhoz illik - már márciusban eljutott az adószabadság boldog állapotába.

A kormánypárti képviselők tegnap rábólintottak a 2016. évi hazai adóváltoztatásokra. A kevés módosulás láttán akár még örülhetnénk is, változatlanul maradó szabályok a stabilitás jeleit hordozzák magukon. Az állandóság ezúttal merevséget, a piaci törvények érvényesülésének negligálását jelenti, és ez már kevésbé üdvözlendő. Az elhibázott társadalom- és gazdaságpolitika újabb esztendőkre történő prolongálása korántsem a Fidesz-KDNP választási programjának beteljesítését jelenti, ugyanis ilyen nem volt. Sokkal inkább az egykulcsos személyi jövedelemadóhoz történő makacs ragaszkodást. A gazdagok és szegények közötti jövedelemkülönbségek elmélyítését szolgálja.

Szerző
Bonta Miklós