Lázadás a rendszer hazugságai ellen

Radnay Csilla színésznő korosztálya egyik legfoglalkoztatottabb tagja, holnap mutatják be a főszereplésével a Hair című zenés világsikert a Belvárosi Színházban. A színésznő elvárja, hogy ne csak színészként tekintsenek rá, a szakmán belüli acsarkodástól pedig rosszul van.

- Generációk számára nyújtott hatalmas élményt a Hair 1979-ben bemutatott filmváltozata. A darab fiatal szereplői számára milyen jelentéssel bír ez a klasszikus?

- A Hair kapcsán legtöbben a Milos Forman rendezte filmet ismerjük, amely a világon mindenhol szenzáció volt. Szerintem ez nem csak egyetlen generációnak az emlékezetében él emblematikus filmként. Ez még nekem is kultfilm, pedig néhány évvel a bemutató után születtem. Persze nyilván nem ugyanazt jelenti az idősebbeknek: az én generációm, az előadásunk szereplőinek korosztálya nagyon más abban az értelemben, hogy mi békében születtünk. A gyerek- és fiatalkorunk nem konfliktusos történelmi időszakban zajlott, más megpróbáltatásokkal kellett szembenéznünk.

- Nem lehet könnyű mai kontextusban elhelyezni a történetet. Mi teszi napjainkban aktuálissá?

- A hazugságok. Az uniformizálódás és az ellene való lázadás. A feszültség, amely meghatározza a mindennapokat és ami elől menekülni próbálunk. Nem is feltétlen akarjuk egy az egyben mai kontextusba helyezni, az eredeti helyszínt és a vietnámi háború idejét, mint időpontot megtartottuk. Miről is szól ez a történet? Arról, hogy fiatalok fellázadnak a korlátok ellen, a rendszer hazugságai ellen, az értelmetlen háború ellen. Korlátokat most is erőszakolnak ránk, sok-sok rendszerhazugság napi tanúi vagyunk, az életünk hazugságairól nem is beszélve, tehát nem kell különösen kutatni ahhoz, hogy fellelhessünk áthallásokat.

- Miben szolgálnak újdonságként Závada Péter dalszövegfordításai?

- Tudnak vagányak lenni, olyan nyersek, amilyen nyers stílusban nem feltétlen szokás fordítani dalszövegeket. Szerintem borzasztó nehéz feladat az átültetés, mert ez egy nagyon angol nyelvű műfaj. Gondoljunk bele: „Hair, hair, hair” helyett azt énekelni, hogy „Haj, haj, haj”, az mégiscsak egészen más! Ráadásul angolul jobban is énekelhetőek a musicalekben elhangzó dalok. Az angol rövid, tömör szavakban fogalmaz, a magyar ezzel szemben sokkal líraibb, hosszabbak a szavaink, nehéz úgy sűríteni, mint ahogyan arra az angol nyelv képes. Závada Peti szövegei viszont hűek az eredetihez, mégis újak: egészen elképesztő, sajátos költői képeket használ. Remek magyar párhuzamokat húz rá az amerikai szlengekre, amelyektől hátborzongatóan szellemessé válik. Még a „lompos, loncsos és bozontos” Vackort is belecsempészte!

- Sajnos a musicalek esetében a zene gyakran háttérbe szorítja a történetet.

- Nem titok, hogy nem kedvencem a musical műfaj, de ez az előadás, amit csinálunk, egészen más, mint az emberek emlékezetében élő film. Talán azért mert az eredeti Broadway-verzióból dolgozunk, annak pedig igazán nincs is története, az eredeti szövegkönyv sem volt több húsz oldalnál. Ezen az alapanyagon kezdtek el dolgozni a Mohácsi-testvérek, és náluk cél volt, hogy egyensúlyban legyen a történet és a zene is.

- Mohácsi János sajátos módszert követ, a színészeket előszeretettel vonja be az alkotófolyamat apró részleteibe.

- Folyamatosan mindenki teszi hozzá a magáét, menet közben változik az előadás. Ráadásul dupla szereposztásban fogjuk játszani, szóval egymás között is meg kell vitatnunk, hogy tetszik-e a másik ötlete, mert ami jól hangzik más szájából, lehet, hogy az enyémből nem. Egyébként nagyon szeretem, ha nem csak fényvisszaverő felületként, jól síró-jól nevető szakmunkásként tekintenek rám, hanem kíváncsiak arra, hogy mit gondolok. Ez sok kapaszkodót nyújt, élvezetesebbé teszi a feladatomat. Így nem csak a saját szerepemen jár az agyam, hanem szituációban gondolkozom. Máskülönben vannak reggeli tréningjeink, mert egy ilyen táncos-zenés előadás másfajta kondíciót igényel, mint egy prózai darab. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a sokadik ilyen jellegű előadás után már bennem van, hogy mit hogyan csináljak, például a tánc elsajátítása után gyorsan el kell kezdenem énekelni, mert a kettő csak együtt gyakorolható be üzembiztosra.

- Mennyire térülhet meg a befektetett energia? Magyarországon egészen jók a színházba járási arányok, viszont a Hair különösen magas árakkal versenyez.

- Ezen én is elgondolkoztam, hiszen valóban kérdés, hogy ki engedheti ezt meg magának. Mégis úgy látom, nagyon sok színházunk működik remek nézőszámmal, vagyis sokan meghozzák az anyagi áldozatot annak érdekében, hogy eljussanak a színházba.

- Jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, játszik több budapesti színházban is. Nem érzi túlságosan leterheltnek magát?

- Ez csupán egyeztetés, jó szervezés kérdése. Fehérvár amúgy sincs túlzottan messze, emellett a Belvárosiban, az Örkényben, a Gólem Színházban és a volt nemzetis Mephisto előadásunkkal nagy ritkán a Vígszínházban is játszom. Komfortosabb lenne, ha csak a fővárosban dolgoznék, de ki vagyok békülve a jelenlegi helyzettel. Kényelmes ember vagyok, de hajlandó vagyok bizonyos kényelmi szempontokat háttérbe szorítani annak érdekében, hogy jól érezzem magamat.

- Fiatal színésznőként, mennyire zavarja a színházi élet kettészakadása?

- Annyira unom, hogy el nem tudom mondani! Sem élni, sem dolgozni nem lehet így hosszútávon. Elmondhatatlan morális válságot él át a szakma. A kettészakadás, az egymás ellenében való gondolkozás nem képes megoldással szolgálni. Olyan régről indul az ellentét, hogy a probléma gyökereit képtelenség lenne felkutatni, de a résztvevők csak tovább bonyolítják a helyzetet, mindenki hozzáteszi a magáét. Hogy mi lehet valóban a háttérben? Frusztrált a szakma, a társadalom is. Ez az egyik legveszélyesebb állapot, amibe az ember belekerülhet. Valami nagyon jónak, vagy nagyon rossznak kell történnie ahhoz, hogy változás következhessen be.

- Ha minden így folytatódik, hová juthat a hazai színházi világ tíz év múlva?

- Sehol. Ha így folytatjuk, nagyon sok önmagával foglalkozó és magának harácsoló ember lesz akkor a szakmában. Még kevesebb lesz az igazi közösség, a valódi alkotói műhely. Szóval, ebben a sivatagban kell érvényesülnie az alkotóknak és a kiéhezett közönségnek. Ma a nyílt levelek korszakát éljük, valódi párbeszédet viszont csak ritkán látok. Többek között azért szerettem a Nemzetiben dolgozni, mert egy emberileg, politikailag teljesen vegyes csapat képes volt nyitottan együtt dolgozni, beszélgetni, közösen gondolkozni.

- Milyen színházi feladatok várják az új évadban?

- A Cserhalmi György rendezte A tizenkét dühös ember előbemutatóját már megtartottuk, a következő évadban az Augusztus Oklahomában című előadásban, Szikora János rendezésében fogok játszani. Emellett A velencei kalmárban már másodjára leszek Portia, és ez lesz a harmadik A velencei kalmár, amiben szerepelek. Lassan már szemináriumokat tarthatnék ebből a darabból!

- Hamarosan látható lesz az ön főszereplésével készült A fekete múmia átka című tévéfilm. Van igény erre a vegyes megítélésű műfajra?

- Rejtő Jenő kvázi önéletrajzi ihletésű kisregénye alapján készült az említett produkció, ami egyszerre jeleníti meg a nagyon jellegzetes rejtői világot és az életének egy bizonyos szakaszát. Izgalmas, jó hangulatú munka volt. Visszatérő vesszőparipám, hogy az emberek azt nézik, ami a tévében van. Ha a tévében a valóságshow helyett tévéjáték lenne, akkor azt néznék. Miért ne tennék? Egy tévéjáték nem foghúzás, nem tetanusz-injekció! Mindenki jobban járna!