Magyar Nemzeti Bank;Giró-Szász András;Századvég-csoport;Államadósság Kezelő Központ Zrt.;

2015-06-25 07:12:00

Századvég, a kormány pénzmosodája

Csak az előző ciklusban - azaz 2010-14 között - 4 milliárd forintnyi megbízást kapott a Századvég-csoport az államtól. A Századvég Alapítvány idén tavasszal már nyert egy nettó 1,8 milliárd forint értékű megbízást is a jegybanktól, de nettó csaknem 1,4 milliárdért ők lobbizhatnak Észak-Amerikában is a kormány mellett. A kormány legfontosabb háttérintézménye egyben káderképző is, ahonnan például a volt kormányszóvivő, mai miniszterelnökségi államtitkár, a milliárdossá vált Giró-Szász András is indult.

A Századvég-csoport 2010 és 2014 között mintegy 3,9 milliárd forintnyi állami megbízást kapott. A tanácsadó cég összesen 29 500 oldalnyi háttértanulmányt és további 20 ezer oldal elemzést, vagyis 50 ezer oldalnyi anyagot készített – közölte Lázár János tavaly novemberben Tóth Bertalan MSZP-s képviselő kérdésére a parlamentben. Tehát leosztva a megbízási összeggel, a kormány mintegy 78 ezer forintot fizetett egy oldalért a Századvég-csoportnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011 szeptemberében - Fellegi Tamás minisztersége idején - indított nyílt közbeszerzési eljárást közvélemény-kutatási, tanácsadási, tanulmánykészítési és kommunikációs stratégiai feladatok elvégzésére. A tárca decemberben szerződést kötött a Századvég Politikai Iskola Alapítvánnyal, a Strategopolis Kft.-vel és a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-vel.

A cégcsoportnak 2012 májusáig kellett tanácsokat adnia a kormány MÁV-, Budapest- és szerencsejáték-stratégiájához. Az NFM 2013 februárjában újabb kiegészítő megbízást adott a Századvég konzorciumának közvélemény-kutatások és tanulmányok készítésére, valamint szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadásra nettó 196 millió forint keretösszegben. A minisztérium honlapján közzétett adatok szerint a Századvég Politikai Iskola Alapítvány, a Strategopolis Kft. és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konzorciumával 2011. decemberében nettó 1,1 milliárd forintos, majd három hónappal később, 2012. februárjában újabb, nettó 2,417 milliárd forint keretösszegű megállapodást írtak alá.

"Valamit kaparjatok össze, úgyis ki fogják fizetni"
Pénzmosodának nevezte a Századvéget Mellár Tamás közgazdász, a Századvég Gazdaságkutató egyik alapítója, aki még 2011-ben távozott a cégtől. Mellár a Népszabadságnak azt mondta: "Azért jöttem el (a Századvégtől - a szerk.), mert számomra kiderült, hogy az egész műhely csak egy pénzmosoda.Jöttek a megrendelések a minisztériumoktól, hogy csináljunk ilyen kutatást, meg olyant, én meg kutatási igazgatóként azt mondtam, hogy nem tudjuk megcsinálni, mert ehhez nem értünk. Ne törődj vele, mondták, akkor is meg kell csinálni, valamit kaparjatok össze, aztán majd úgyis ki fogják fizetni. Akkor döbbentem rá, hogy én csak aláírni kellettem.A minisztérium utalja a pénzt, én aláírom, s a miniszterelnök tanácsadói fölveszik nálunk a nagy pénzt, miközben nem végeznek érdemi munkát. Azért kaptak nálunk pénzt, merthogy tanácsadóként nem tudták őket kifizetni. Azóta az összes ember, akit én vittem a Századvéghez, eljött onnan, mert látták, hogy nincs szükség igazi szakmai munkára." A cég beperelte Mellárt nyilatkozata miatt, de a pert első fokon elveszítették. Mellárt Schiffer András ügyvédi irodája képviselte.

Már az új ciklusban, tavaly októberben derült ki, hogy négy évig a Századvég Alapítvány vezette konzorcium lobbizik Magyarországért Észak-Amerikában nettó 1 milliárd 360 millió forintért. Korábban Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter cégével szerződött a Miniszterelnökség. Nemrég a Magyar Nemzeti Banktól is közel kétmilliárdot nyertek. Az MNB úgy adott nettó 1,8 milliárd forintos megbízást a Századvég Alapítványnak, hogy anyagukban sem nemzetgazdasági, sem költségvetési számítások nem szerepeltek, s a témának egyáltalán nincs monetáris politikai vetülete - írta a HVG. A szerződés becsült értéke pontosan annyi volt, amennyit a Századvég ajánlott.

Egyetlen vetélytársuk, a konjunktúrakutatással évtizedek óta foglalkozó Kopint-Tárki Zrt. volt, akik 1,12 milliárdért is megcsinálták volna ezt a munkát, a kormány mégis a Századvég mellett döntött. Az LMP feljelentést tett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával, a párt szerint ugyanis az MNB közbeszerzésén "elképesztő indokokkal a Fidesz-közeli Századvég" pályázatát hozták ki nyertesnek.

Ki a kicsit nem becsüli...
A közbeszerzési törvény egyik paragrafusa szerint az ajánlatkérő pályáztatás közzététele nélkül indíthat eljárást, ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a 25 millió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a 150 millió forintot, ekkor a kiíró meghívhat cégeket ajánlatot tenni - mutatott rá az Átlátszó.2014-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. rendelt tanulmányt befektetési stratégiák kialakításához a Századvég Gazdaságkutatótól, és mit ad isten a munkák becsült értéke tízezer forinttal 25 millió alatt maradt, így a Fidesz szellemi holdudvarát képviselő vállalat hirdetmény nélkül, tárgyalásos úton kapta meg a feladatot.

A Századvég folyóiratot és szellemi műhelyt 1985-ben alapította Stumpf István politológus, volt miniszter, jelenlegi alkotmánybíró. Az alapítvány elnöke ma Lánczi András, stratégiai igazgatója G. Fodor Gábor. A Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t 2010 márciusában hozta létre Giró-Szász András politológus, jelenlegi kormányszóvivő és Heim Péter közgazdász. Jelenlegi többségi tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Gazdaságkutató igazgatóságának tagja, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese.

Giró-Szász 2011 szeptemberében, kormányszóvivői kinevezését követően lemondott igazgatósági tagságáról és - papíron - eladta tulajdonrészét. Igazgatósági tag volt Barcza György is, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. februárban kinevezett vezérigazgatója, aki ezt megelőzően a Napi Gazdaság című napilap főszerkesztője volt. A Strategopolis Kft.-t stratégiai elemző és kommunikációs tanácsadó cégként 2006-ban alapították, ügyvezetője és egyik tulajdonosa 2011 szeptemberéig Giró-Szász András volt. A cég tulajdonosa a hatályos cégadatok szerint Molnár Norbert Imre és Várkonyi Gáspár. Az ügyvezetői posztot jelenleg Várkonyi Gáspár tölti be.

Nyilvánosak lesznek a dokumentumok

A Fővárosi Bíróság a napokban másodfokon is arra kötelezte a Miniszterelnökséget, hogy nyilvánosságra kell hozniuk a Századvég-csoporttól rendelt tanulmányokat. Az ítélethez hozzáfűzték: az újságírók csak megismerhetik az adatokat, de felhasználniuk nem lehet azokat. A bíróság nem fejtette ki, hol húzódik a határ a megismerés és a felhasználás között, erről Hidvégi Fanny, a TASZ adatvédelmi és információszabadság programvezetője azt monda a vs.hu-nak, hogy ha a bíróság elrendelte a közérdekű adatok kiadását, akkor azok az információszabadság jegyében szabadon terjeszthetőek.

A közpénzen rendelt dokumentumok kiadását a portál újságírója, Joó Hajnalka - még az Origó munkatársaként - kérte. A Miniszterelnökség többek között a szerzői jogokra hivatkozva tagadta meg a Századvéges tanulmányok kiadását, de ezt az érvet a bíróság nem fogadta el. Lázár János "szokásos" csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, közel 30 ezer oldalról van szó.