A trambulin tetején

A Lázár János legszűkebb környezetéhez sorolt június 11-én megvásárolta a Napi Gazdaság kiadójának 49 százalékát. A Continental Dohányipari Csoport elnökének legújabb üzletét a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Válasz.hu szellőztette meg. Nem véletlenül, hiszen az épülő új jobboldali sajtóbirodalom épp a korábban a Fidesz - csaknem - egyedüli háttéremberének teremt konkurenciát. Miután Liszkay Gábor, Magyar Nemzet tulajdonosa és a Hír Tv elnöke, illetve kis csapata lelépett Simicskától, hogy tovább nyalhassák a kormány(fő) fenekét, a Napi Gazdaságot szemelték ki arra a célra, hogy pótolja a Magyar Nemzetet. Liszkay baráti kezekből meg is vette a korábbi gazdasági szaklapot, amelyet a Századvégnek addigra már sikerült lezüllesztenie, de úgy tűnik, a lap árának megfelezése sem volt elég arra, hogy megfelelő mennyiségű pénzt szerezzenek. Az állami források - tudjuk - szűkösek, így kénytelenek voltak egy baráti vállalkozóhoz fordulni.

Így kerülhetett képbe - a Heti Válasszal szólva - a "trafiktörvény megalkotásában szerepet vállaló és a dohány-nagykereskedelem központosításával helyzetbe hozott vállalkozó. Tudják, ő az a Sánta, akinek a számítógépén írták a trafiktörvény egyik tervezetét, amit az EU-nak küldött el a magyar kormány. És az ő cége, a Continental nyerte el fillérekért a dohány-nagykereskedelem milliárdos bizniszét (a BAT-tal együtt).

Bár Sánta tagadta, hogy jó barátja lenne Lázárnak, és vélhetően a Miniszterelnökséget vezető miniszter is kikérné magának a nexust, az nem kétséges, hogy kormány közeli vállalkozónak lehet őt nevezni. És itt kezd a dolog érdekes lenni.

Ennyire nyilvánvalóan egy havernak adni az üzletet, korábban a Fidesznek sem volt szokása - mínusz Simicska. De Don Louis nevét rettegte a sajtó, a nyilvánosság, sőt, a parlament folyosóin is csak suttogva mertek üzleteiről beszélni. Amióta Simicska nincs, - kollégám szavaival élve - a trambulinról hugyozik a Fidesz a medencébe. Vagyis magasról tesznek arra, hogy milyen látszat keletkezik, ha egy csókos kapja meg a bulit. Felcsút, Orbán magán-Disneylandje volt az első példa arra, hogy bárki bármit mondhat, röhöghet rajtunk a fél világ, jöhet az OLAF vagy maga Juncker, kis hazánkban (úgyis mint Kárpát-medence) onnan hugyozunk és oda, ahonnan és ahova csak akarunk. Az itthoni hatóságok nem játszanak; a rendőrség Pintérnek gazsulál, a TEK közvetlenül Orbánnak, az ügyészségről pedig annyit, hogy tessék elolvasni a szomszédos írást.

Vagyis a pofátlanságnak mára eltűnt a határa. Hogy nem érzékelik a határt, vagy egyszerűen kitolódott valahova a végtelenbe, nem tudni. Az első eset a rosszabbik, mert azt is jelenti egyben, hogy ezek a fiúk a törvények felett állnak, bármit megtehetnek, nem érheti bántódás őket. A másik esetben legalább létezik a határ, de hol van még 2018, vagy 2022, gondolhatják, meg aztán a választási törvény tovább módosítható. Hogy közben Magyarország jobban teljesít, nem kétséges: korrupcióban és kitiltásban, stadion és határzárépítésben.

Sántának szólhattak, hogy egyszer majd kérünk valamit. Most eljött az idő. Most ő áll a trambulin tetején. De onnan hatalmasat is lehet esni.