Verhofstadt az elsők között mondja ki nyíltan, hogy ha megvalósul Görögország kivonulása (kizárása) az eurózónából, akkor a hitelezők búcsút mondhatnak a pénzüknek. Azt javasolja, hogy az utolsó napok kicsinyes vitáin felülemelkedve indítsanak el egy három hónapos reformprogramot, amelynek során tárgyilagosan megvitatják, hogy milyen átfogó változtatásokra van szükség. Túl kell lépni azon, hogy az európai vezetők kizárólag adóemelést és a nyugdíjak csökkentését ajánlgassák a görögöknek. Ehelyett szerinte a görög állami bürokrácia csökkentésére, a szabad vállalkozás feltételeinek javítására van szükség.
A nyugati politikusok eddigi nyilatkozataihoz képest új az is, hogy a liberálisok szerint nem csak a Szirizát, hanem az előtte hosszú ideig kormányzó konzervatív-szocialista koalíciót is súlyos felelősség terheli a válságért. (Mivel ez utóbbi mindenben követte az Európai Unió ajánlásait, ez az EU kritikájaként is felfogható.) Irreálisnak látszik viszont az a javaslata, hogy a görög népszavazást ne vasárnap, hanem később, és az időközben közösen kidolgozott reformcsomagról tartsák meg.
Sophie in 't Veld,a frakció magyar ügyekben is aktív holland alelnöke úgy fogalmazott, hogy az eurózóna jövője fontosabb a Ciprasz-kormánynál és az eurózóna többi kormányánál is. Ha az euró projektje megbukik, akkor a politikai és morális kár még súlyosabb lesz, mint a pénzügyi csőd. A józan észnek, mondta meglehetősen kemény szavakkal, győznie kell a „disznófejűség és a lövészárok-logika” ellen. Verhofstadhoz hasonlóan ő is azt javasolja, hogy mindkét fél higgadjon le és kezdje újra a tárgyalásokat.
Mindenképp figyelemreméltó, hogy az Európai Parlament leginkább „piacpárti” frakciója a görögök egyoldalú hibáztatása helyett mindkét fél felelősségét kimondja, s az utóbbi napok kölcsönös hisztériájából visszatérne a józan észhez.