"Kérem szépen, tanárról mindig lehet jót és rosszat hallani" - mondta egy interjúban, amikor emlékeztették, hogy mennyire szerették a tanítványai. Szerénysége tiltotta az öndicséretet. Pedig egyetemi előadásain mindig zsúfoltak voltak a termek és a hallgatók nagyon élvezték is a mondandóját. Szinte úgy érezhettük, mi is ott élünk a 19. században, s kicsit sajnáltuk is, hogy elmúltak azok az idők. Noha nem könnyű témákról beszélt; fő területe a magyar polgári átalakulás volt, s vizsgálta az akkor előtérbe került nemzeti és demokratikus törekvéseket. Kossuth kapcsán például azt is megemlítette, hogy "a magyarság nem az elnyomás, hanem csak a szabadság közösségében valósíthatja meg nemzeti érdekeit, bontakoztathatja ki igazi értékeit." Minthogy pedig a rendszerváltás előtt tanított a bölcsészkaron, az ilyen megállapításoknak egészen más értelmük volt, mint lennének napjainkban. Ezek után az sem véletlen, hogy aktív szerepet vállalt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Az MDF alapító tagja lett, 1989-ben bekerült a párt elnökségébe is.
Mandátumot szerzett az első két szabadon választott Országgyűlésben, az elsőben a parlament elnöke is volt. Mivel azonban ott is úgy viselkedett, mint egy tudós tanár, ez már nem nyerte el mindenki tetszését. Sokáig gúnyolódtak rajta, amikor a Budapestre látogató angol királynőt "Please, Madame" (Kérem, asszonyom) szavakkal szólította a pulpitusra. Politikusi botladozása azonban semmit sem von le történészi érdemeiből. Most a kitűnő, nemzedékeket az életre felkészítő tanárt gyászoljuk.