Jóra való?

Szunyogh Szabolcs cikke (Főbűn a jóra való restség, Népszava, 2015. jún. 30.) a Bibliából indul ki. Szerinte nincs eredendő bűn, az ember azzal, hogy szakított a tudás fájának gyümölcséből, a saját kezébe vette a sorsát. Ez a tudás azt is jelenti, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól – ettől vagyunk emberek.

A jó: egymás segítése ott, ahol erre lehetőségünk van. Ezután felteszi a kérdést: mit kell tennie annak az országnak, amelynek határaihoz sok ezernyi menekült közeledik, ha vezetője – mint állítja magáról – a kereszténység szellemét vallja irányelvének? Falat épít, vagy segítséget, elhelyezést nyújt a rászorulóknak? A kérdés szónoki. Orbán Viktor sosem volt keresztény, ahogy korábban liberális, vagy konzervatív sem. Hazafinak sem tekinthető, a magyarság valós érdekei nem jelennek meg politikájában, csak egy álhazafias katyvasz, minden tettében a realitások teljes mellőzése érzékelhető – holott az állam vezetésének ezeken kellene alapulnia. Voluntarista megközelítései egyre nagyobb bonyodalmakat okoznak.

Nincsenek elvei, ő az ideológiát csupán másoknak szánja, olcsó szellemi táplálékul, hogy a tömegek az ő elképzeléseihez igazodjanak. Orbán a haszonelvű, pragmatikus politikus mintaképe, aki akkor és azt cselekszi, ami pillanatnyi érdekének megfelel. Ha holnap más lépések tűnnek politikailag hasznosnak, azokat fogja megtenni. Ő nem „rest a jóra”, neki a „jó” a saját érdeke, a politikai család haszna, a hatalom megerősítése, az ebből nyerhető pénz és a vagyon révén tovább növelhető hatalom. Ha célszerűnek véli, gyűlöletkampányt indít, felhecceli a lakosságot a menekültekkel szemben, hogy saját táborát erősítse. A szeretet, a szolidaritás, az emberség, a társadalom érdeke csak a szótárában szerepelnek, a tetteiben sosem.