Mennyire irigykedhetnek ránk magyarokra a hollandok. Igaz, sokkal magasabb életszínvonalon élnek mint mi, mégsem tudnak olimpiát rendezni, mert nincs elég pénzük rá. Azt pedig még nem is tudják, hogy a Nemzeti Bankunk kastélyt vesz dolgozóinak, hogy ki tudják pihenni milliós fizetésük elköltésének fáradalmait. Orbán országjárása során a meglátogatott városoknak a régóta várt célirányos fejlesztéseket ígérve szórja a milliárdokat, előre megrendezett tapsvihar közepette. Azért arra kíváncsi vagyok, mikor megy el Szegedre, megveregetni Botka polgármester vállát. Épülnek a foci nélküli stadionok, valamire csak jók lesznek, új múzeumi negyed létesítésének tervei készülnek, a milliárdok nem számítanak, csak a lombos fák vannak útban, de majd eltakarítják őket. Sorolhatnám tovább az elképesztő ötleteket, miközben egyre több a szegény, számuk már meghaladja a négymilliót. Vannak szemfényvesztő állami áltámogatások, mint a szocpol. Aki megnyeri a másfél millió forintot, megveheti belőle áhított házának nyílászáróit, mert arra talán elég. A nagymama, aki ki akarta cserélni tárcsás hajdú mosógépét egy újra az akció keretében, mire átért unokája a másik utcából laptopjával, hogy interneten jelentkezzen, a keret már el is fogyott. A rongyrázás ragályos. Sok szegény faluban láttam térkövezett, szoborral,vagy emléktáblával ékesített közteret, de pihenni vágyó elégedett, ott sétáló családot egyet sem. Az EU-s pénzen létesített játszótéren nem fognak a korgó gyomrú, éhes gyermekek önfeledten játszani. Javaslom Orbán Viktornak, menjen el egy Békés megyei kis faluba a hónap vége felé ebédelni egy szegény családhoz, biztosan megosztják vele ami az asztalra kerül, és talán eszébe jut, mi a fontosabb, miért kapták a választóiktól a bizalmat. Régi magyar mondással: rázzuk a rongyot, miközben kilóg a seggünk a gatyából.