Porosenko: nőtt a terrorfenyegetettség

Publikálás dátuma
2015.07.11. 07:35

Jelentősen növekedett Ukrajnában a terrorfenyegetettség szintje a keleti konfliktusövezeten kívül is, jelentette be pénteken Petro Porosenko.

 Az ukrán elnök Arszenyij Jacenyuk kormányfővel és Arszen Avakov belügyminiszterrel egyeztetett a kérdésben. Elmondása szerint az egyik legnagyobb kockázatot a keleti harci övezetből az ország más részeibe áramló fegyverek képezik.

Szerző

Nem gyógyultak be Srebrenica sebei

Publikálás dátuma
2015.07.11. 07:33
Gyászoló asszonyok Potocariban, újabb azonosított srebrenicai áldozatok temetése előtt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MATEJ DIVIZN
Húsz éve történt a második világháború legszörnyűbb európai mészárlása: a boszniai településen, Srebrenicában becslések szerint 8000 muzulmán fiút és férfit gyilkoltak meg a Ratko Mladic hadseregtábornok által irányított boszniai szerb szabadcsapatok. Bár a Srebrenica elleni offenzíva már 1995. július 6-án megindult, a népirtás emléknapja július 11. A rémtettek óta a bűnösök rács mögé kerültek, de a délszláv válságban részt vett nemzetek viszonya nem sokat javult.

A kilencvenes évek elején már egyértelművé vált, hogy Jugoszláviát nem lehet egybetartani. Miközben azonban Szlovénia kiválása kevésbé volt fájdalmas a szerbek számára, Horvátországé a figyelemre méltó szerb kisebbség jelenléte miatt annál inkább. Bosznia önállósága pedig egyenesen elfogadhatatlan volt Belgrádnak, hiszen a lakosság 31 százalékát a szerbek tették ki.

1992-től Boszniát folyamatosan támadták a szerb erők, a Srebrenica környéki falvakban is állandósultak az összecsapások. A nagy-britanniai székhelyű Bosznia Intézet adatai szerint a szerb erők ebben a térségben 296, nagyrészt bosnyákok által lakott falvat tettek a földdel egyenlővé, három évvel a népirtás előtt. Mintegy 70 ezer bosnyák hagyta el a területet, 3166-ot öltek meg menekülés közben, köztük nőket, gyermekeket.

A tragédia napjai
1995. július 6-8. A boszniai szerb erők elfoglalták a srebrenicai enklávét, ahová más régiókból tízezrek menekültek a szerb erők támadásai elől. Mintegy 600 kéksisakos oltalma alatt álltak
1995. július 9. A szerbek bombázni kezdték a régiót
1995. július 10. A holland parancsnok NATO-légicsapásokat kért a szerbek ellen
1995. július 11. A szerbek nem vonultak vissza. Dél körül 20 ezer muzulmán menekült Potocariba. 14 óra 30-kor két holland F16-os bombát dobott a szerbek állásaira. Délután Ratko Mladic csapataival bevonult Srebrenicába
1995. július 12. A nőket és gyermekeket elengedték a szerbek, a férfiakat nem
1995. július 13. Vérengzés Ktravicában. A békefenntartók 5000 muzulmánt adtak át a szerbeknek. Cserében a szerbek elengedték a 14 túszul ejtett békefenntartót
1995. július 16. Kegyetlen vérengzés Srebrenicában

1992-ben és 1993-ban különösen heves harcok dúltak Srebrenicáért. A szerbek stratégiája hasonló volt, mint Szarajevó esetében: ki akarták éheztetni a települést, nem engedték be az élelmiszer-szállítmányokat. Egy ausztrál újságíró 1993-ban számolt be arról, hogy tömegesen éheznek a településen maradt emberek. 1993 áprilisában, úgy tűnt, áttörés történt. Srebrenicát ugyanis az ENSZ 819-es határozatában biztonságos övezetnek nyilvánították, amellyel lehetővé vált, hogy májusban bevonuljanak az UNPROFOR békefenntartói a demilitarizáltnak kikiáltott városba. A szerbek ugyan visszavonultak, de 1995 elejétől már alig engedték be a segélyszállítmányokat az enklávéba. A békefenntartók létszáma is csökkent, 600-ról 400-ra. Közben a szerbek egyre több milicistát sorakoztattak fel a térségben. 1995 márciusában Radovan Karadzic boszniai szerb elnök rendelete értelmében Srebrenicát el kellett vágni a külvilágtól. Ennek következtében a településen katasztrofálissá vált a humanitárius helyzet. 1995. június 4-én az ENSZ erők parancsnoka, Bernard Janvier titkos találkozót folytatott Ratko Mladic boszniai szerb hadseregtábornokkal arról, engedjék ki az embereket a városból.

A szerbek 1995. július 6-án kezdték meg az offenzívát. Folyamatosan foglalták el az UNPROFOR megfigyelő állásait Srebrenica körül. A következő napokban az itt élők arra kérték a hollandiai békefenntartókat, védjék meg őket. Ám a szerbek óriási túlerőben voltak, így egy apró kísérlettől eltekintve meg sem próbáltak ellenállni. Miután Karadzic látta, milyen könnyen hatolnak előre szabadcsapatai, elrendelte a város elfoglalását. Bár 1995. július 11-én holland-brit vadászbombázók megpróbálták célba venni a szerbek állásait, a rossz látási viszonyok miatt az akció meghiúsult. A szerbek ráadásul a holland békefenntartók tömeges kivégzésével fenyegetőztek, így ezután már a légicsapásokat sem erőltették. Július 11-én Mladic győztes hadvezérként vonult végig a városon, már ami maradt belőle.

Még ugyanezen a napon 20-25 ezer bosnyák menekült Potocariba, hogy oltalomra leljenek az ottani ENSZ-központban. Több ezren tódultak az objektumba, mások a környező épületekben próbáltak menedékre lelni.

A holland békefenntartók azonban nem tudták szavatolni a menekültek biztonságát. Másnap a szerbek kiszűrték a bosnyák fiúkat és férfiakat a menekültek közül. Megkezdődött a második világháború utáni legszörnyűbb népirtás. A brutalitás ezután nem ismert határt. Meggyilkolták őket, a holttesteket tömegsírokba hurcolták. Több ezer holttestet hetven tömegsírban találtak meg.

"Július 13-án kezdődtek a deportálások. Egyszer busszal jöttek értünk. Ám mielőtt felszálltunk volna, két szerb katona jött a csoporthoz, s többeket elvittek. A férjemet is" - mondja az egyik túlélő, bizonyos Catic asszony. Fiát, Junuzt Srebrenicától északra végezték ki elképesztő kegyetlenséggel: a nyakába lőttek közvetlen közelről. Őt 2005-ben helyezhette örök nyugalomra az asszony, aki teljes családját elveszítette.

Máig nem tudni pontosan, hányan haltak meg a mészárlásban. A történelemkönyvek mintegy nyolcezer (8300-nál valamivel több) áldozatról tesznek említést. Más források közel kilencezer áldozatot említenek. A délszláv háborúkban ez volt az egyedüli olyan esemény, amit a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak kiáltott ki.

Több száz holttestre a települést körülvevő erdőkben találtak rá: itt érték utol a pokol elől menekülőket a szerb szabadcsapatok. Sokuk holttestét nem találták meg. Elnyelte őket a potocari erdő mélye.

A holland kéksisakosok szerepe máig vita tárgya. Többet tehettek volna a menekülőkért? Lett volna esélyük a szerbek ellen? Egyértelmű választ aligha kaphatunk ezekre a kérdésekre. A túlélők azonban úgy vélték, magukra hagyták őket. 2010-ben ezért a holland államot is beperelték. A bírósági eljárást egy tolmács, valamint az egyik meggyilkolt férfi családja kezdeményezte. A tolmács, Hasan Nuhanovic fivérét és édesapját vesztette el a vérengzésben, s anyja is meghalt a boszniai háború során. 2007-ben egy tömegsírban találták meg apja földi maradványait, három évvel később pedig testvére holttestét is azonosítani tudták.

A hosszas jogi csatározás során bizonyítást nyert, hogy a holland államot, pontosabban három holland kéksisakost felelősség terhel három muzulmán férfi haláláért. Hiába kérték ugyanis a holland békefenntartókat arra, fogadják be őket. Nem sokkal később megölték őket Ratko Mladic boszniai szerb hadseregtábornok csapatai. A hágai legfelsőbb bíróság 2013 szeptemberében hozta meg az ezzel kapcsolatos jogerős ítéletet, melynek során kártérítés megfizetésére kötelezte a holland államot az áldozatok hozzátartozói számára.

A tragédia óta két évtized telt el. Szerbia megpróbál szembesülni az akkor történtekkel. A háborús bűnösöket kiszolgáltatta a kormányzat a délszláv népirtásokat kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek (ICTY), de az emberek gondolkodását nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. A belgrádi parlament 2010-ben elfogadott nyilatkozatban ítélte el a srebrenicai mészárlást. A dokumentumban a képviselők együttérzésüket és bocsánatkérésüket fejezték ki az áldozatok családjának. A nacionalista törvényhozók ugyanakkor "szégyenletesnek" és "igazságtalannak" nevezték és elutasították a nyilatkozatot.

Aleksandar Vucic jelenlegi szerb miniszterelnök is mindent elkövet azért, hogy javuljon a térség népeinek viszonya. Május közepén Szarajevóba látogatott, ahol elmondta, a térségben még mindig akadnak olyan ostoba emberek, akik nem gondolják úgy, hogy a Balkán népeinek békésen kell élniük egymás mellett. Késznek mutatkozott arra, hogy rendezze a megoldatlan kérdéseket Boszniával és a bosnyákokkal. Hogy ezt komolyan mondta, arra az is bizonyítékul szolgálhat: elutazik Srebrenicába, hogy lerója a tiszteletét az ott lemészárolt bosnyák áldozatok előtt. Bár Vucic élesen bírálta azt a döntést, amelynek értelmében Svájc kiadta Boszniának Naser Oricot, aki Srebrenicában szerbek megöléséért volt felelős, a szerb kormányfő azt is kijelentette, hazája nem változtat Bosznia-politikáján, mert békét akar a térségben.

A vérengzés főszereplői

Ratko Mladic

Az 1942-ben született boszniai szerb hadseregtábornok 1992-1995 között irányította a szerb szabadcsapatokat, mígnem 1995-ben a hágai Nemzetközi Bíróság vádat emelt ellene népirtás, háborús bűnök és emberiség elleni bűnök vádjával. A vádirat szerint Srebrenica mellett ő volt a felelőse Szarajevó megszállásának: 1992. április 5. és 1996. február 29. között uralták a szerb erők a várost. Ez idő alatt rémtettek sorát követték el. A véres háborús bűncselekmények kapcsán a nyugati média gyakran „Bosznia mészárosának” nevezte, bár a gúnynévvel időnként Radovan Karadzicot, a Boszniai Szerb Köztársaság akkori elnökét illették. 1996-ban az ICTY nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki ellene. A szerb és az amerikai kormány 5 millió eurót ajánlott fel mindazoknak, akik segítenek Mladic kézre kerítésében. Miután Szerbia egyre inkább az uniós csatlakozást tartotta legfőbb prioritásának, egyre nagyobb erőfeszítéseket tett a háborús bűnösök elfogásáért (Mladic elfogása kimondatlanul feltétele volt Belgrád uniós tagjelöltségének). Mladicra Belgrád már 10 millió eurós vérdíjat tűzött ki 2010 októberében. A volt hadseregtábornok végül nem úszta meg a felelősségre vonást a szörnyű bűncselekményért. Bár 16 éven át sikerrel „szívódott fel”, 2011.május 26-án némi meglepetésre a Vajdaságban, Lazarevóban találták meg. 2011. május 31-én szolgáltatták ki a hágai Nemzetközi Bíróságnak. Pere 2012.május 16-án kezdődött meg, azóta is tart.

Radovan Karadzic

Pszichiáternek tanult, ezért sokan Thomas Harris amerikai író rettegett hőséhez, Dr. Hannibal Lecterhez hasonlították. Társalapítója volt a Szerb Demokrata Párt boszniai szárnyának. Jugoszlávia felbomlását követően a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke lett. 1996-ban emelt vádat ellene a hágai Nemzetközi Bíróság emberiség elleni bűntettek, a s boszniai bosnyák és horvát polgári személyek ellen elkövetett népirtás miatt. A menekülés évei alatt Belgrádban dolgozott egy klinikán pszichológusként, az intézményben alternatív orvoslással foglalkoztak. A Dr. Dragan Dabic álnevet használta. Unokaöccse, Dragan Karadzic elmondása szerint nem tartott a letartóztatástól. Annyira biztosnak érezte helyzetét, hogy időnként átruccant Olaszországba, felbukkant Velencében, valamint olasz bajnoki meccseken is. A szerb fővárosban tartóztatták le 2008. július 21-én, s néhány nappal később adták ki az ICTY-nek. Jelenleg is a bíróság scheveningeni börtönében tartózkodik. Pere 2010. április 13-án kezdődött meg, a vád bizonyítási eljárása 2012 májusáig tartott, 2012 októberétől pedig a védelemé volt a szó, az eljárás ezen szakasza 2014 márciusáig tartott. Karadzic a per újratárgyalását indítványozta. Radovan Karadzic több verseskötetet is megjelentetett.

Slobodan Milosevic

Hogy a néhai szerb és jugoszláv elnöknek volt-e köze a második világháború utáni legszörnyűbb európai mészárláshoz, ez már aligha fog kiderülni. Az azonban biztos, hogy ő volt a legfőbb felelős a délszláv háborúk kitöréséért, az ártatlan emberek tízezreinek haláláért. Nacionalista politikával agymosást hajtott végre saját népén, s ellenségekké váltak azok, akik korábban évtizedeken át békében megfértek egymás mellett. 1989-1997 között szerb, majd 2000-es megbuktatásáig jugoszláv elnök volt. A boszniai háború idején hathatós támogatásban részesítette Mladic csapatait. Miután azonban saját hatalmát látta veszélyeztetve a szövetségesek boszniai beavatkozása által, aláírta a boszniai háborút lezárni hivatott daytoni egyezményt 1995 decemberében. De nem tanult a hibáiból, amit az 1999-es koszovói háború kirobbantása igazolt. A NATO csapatai a „maradék” Jugoszlávia bombázásával válaszoltak, ezt Milosevic hatalma már nem élhette túl. Az ICTY ellene is vádat emelt. 2001. március 31-én tartóztatták le a jugoszláv hatóságok, majd kiadták a hágai bíróságnak, melynek illetékességét ő maga nem ismerte el. Börtöncellájában találtak rá holtan 2006. március 11-én. Az ICTY 2007 februárjától külön tárgyalta a boszniai népirtással kapcsolatos ügyeket, de nem talált közvetlen bizonyítékot arra, hogy Milosevicnek is szerepe lett volna a népirtásban. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem volt bűnös, mivel utasításait szóban adta.

Nem gyógyultak be Srebrenica sebei

Publikálás dátuma
2015.07.11. 07:33
Gyászoló asszonyok Potocariban, újabb azonosított srebrenicai áldozatok temetése előtt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MATEJ DIVIZN
Húsz éve történt a második világháború legszörnyűbb európai mészárlása: a boszniai településen, Srebrenicában becslések szerint 8000 muzulmán fiút és férfit gyilkoltak meg a Ratko Mladic hadseregtábornok által irányított boszniai szerb szabadcsapatok. Bár a Srebrenica elleni offenzíva már 1995. július 6-án megindult, a népirtás emléknapja július 11. A rémtettek óta a bűnösök rács mögé kerültek, de a délszláv válságban részt vett nemzetek viszonya nem sokat javult.

A kilencvenes évek elején már egyértelművé vált, hogy Jugoszláviát nem lehet egybetartani. Miközben azonban Szlovénia kiválása kevésbé volt fájdalmas a szerbek számára, Horvátországé a figyelemre méltó szerb kisebbség jelenléte miatt annál inkább. Bosznia önállósága pedig egyenesen elfogadhatatlan volt Belgrádnak, hiszen a lakosság 31 százalékát a szerbek tették ki.

1992-től Boszniát folyamatosan támadták a szerb erők, a Srebrenica környéki falvakban is állandósultak az összecsapások. A nagy-britanniai székhelyű Bosznia Intézet adatai szerint a szerb erők ebben a térségben 296, nagyrészt bosnyákok által lakott falvat tettek a földdel egyenlővé, három évvel a népirtás előtt. Mintegy 70 ezer bosnyák hagyta el a területet, 3166-ot öltek meg menekülés közben, köztük nőket, gyermekeket.

A tragédia napjai
1995. július 6-8. A boszniai szerb erők elfoglalták a srebrenicai enklávét, ahová más régiókból tízezrek menekültek a szerb erők támadásai elől. Mintegy 600 kéksisakos oltalma alatt álltak
1995. július 9. A szerbek bombázni kezdték a régiót
1995. július 10. A holland parancsnok NATO-légicsapásokat kért a szerbek ellen
1995. július 11. A szerbek nem vonultak vissza. Dél körül 20 ezer muzulmán menekült Potocariba. 14 óra 30-kor két holland F16-os bombát dobott a szerbek állásaira. Délután Ratko Mladic csapataival bevonult Srebrenicába
1995. július 12. A nőket és gyermekeket elengedték a szerbek, a férfiakat nem
1995. július 13. Vérengzés Ktravicában. A békefenntartók 5000 muzulmánt adtak át a szerbeknek. Cserében a szerbek elengedték a 14 túszul ejtett békefenntartót
1995. július 16. Kegyetlen vérengzés Srebrenicában

1992-ben és 1993-ban különösen heves harcok dúltak Srebrenicáért. A szerbek stratégiája hasonló volt, mint Szarajevó esetében: ki akarták éheztetni a települést, nem engedték be az élelmiszer-szállítmányokat. Egy ausztrál újságíró 1993-ban számolt be arról, hogy tömegesen éheznek a településen maradt emberek. 1993 áprilisában, úgy tűnt, áttörés történt. Srebrenicát ugyanis az ENSZ 819-es határozatában biztonságos övezetnek nyilvánították, amellyel lehetővé vált, hogy májusban bevonuljanak az UNPROFOR békefenntartói a demilitarizáltnak kikiáltott városba. A szerbek ugyan visszavonultak, de 1995 elejétől már alig engedték be a segélyszállítmányokat az enklávéba. A békefenntartók létszáma is csökkent, 600-ról 400-ra. Közben a szerbek egyre több milicistát sorakoztattak fel a térségben. 1995 márciusában Radovan Karadzic boszniai szerb elnök rendelete értelmében Srebrenicát el kellett vágni a külvilágtól. Ennek következtében a településen katasztrofálissá vált a humanitárius helyzet. 1995. június 4-én az ENSZ erők parancsnoka, Bernard Janvier titkos találkozót folytatott Ratko Mladic boszniai szerb hadseregtábornokkal arról, engedjék ki az embereket a városból.

A szerbek 1995. július 6-án kezdték meg az offenzívát. Folyamatosan foglalták el az UNPROFOR megfigyelő állásait Srebrenica körül. A következő napokban az itt élők arra kérték a hollandiai békefenntartókat, védjék meg őket. Ám a szerbek óriási túlerőben voltak, így egy apró kísérlettől eltekintve meg sem próbáltak ellenállni. Miután Karadzic látta, milyen könnyen hatolnak előre szabadcsapatai, elrendelte a város elfoglalását. Bár 1995. július 11-én holland-brit vadászbombázók megpróbálták célba venni a szerbek állásait, a rossz látási viszonyok miatt az akció meghiúsult. A szerbek ráadásul a holland békefenntartók tömeges kivégzésével fenyegetőztek, így ezután már a légicsapásokat sem erőltették. Július 11-én Mladic győztes hadvezérként vonult végig a városon, már ami maradt belőle.

Még ugyanezen a napon 20-25 ezer bosnyák menekült Potocariba, hogy oltalomra leljenek az ottani ENSZ-központban. Több ezren tódultak az objektumba, mások a környező épületekben próbáltak menedékre lelni.

A holland békefenntartók azonban nem tudták szavatolni a menekültek biztonságát. Másnap a szerbek kiszűrték a bosnyák fiúkat és férfiakat a menekültek közül. Megkezdődött a második világháború utáni legszörnyűbb népirtás. A brutalitás ezután nem ismert határt. Meggyilkolták őket, a holttesteket tömegsírokba hurcolták. Több ezer holttestet hetven tömegsírban találtak meg.

"Július 13-án kezdődtek a deportálások. Egyszer busszal jöttek értünk. Ám mielőtt felszálltunk volna, két szerb katona jött a csoporthoz, s többeket elvittek. A férjemet is" - mondja az egyik túlélő, bizonyos Catic asszony. Fiát, Junuzt Srebrenicától északra végezték ki elképesztő kegyetlenséggel: a nyakába lőttek közvetlen közelről. Őt 2005-ben helyezhette örök nyugalomra az asszony, aki teljes családját elveszítette.

Máig nem tudni pontosan, hányan haltak meg a mészárlásban. A történelemkönyvek mintegy nyolcezer (8300-nál valamivel több) áldozatról tesznek említést. Más források közel kilencezer áldozatot említenek. A délszláv háborúkban ez volt az egyedüli olyan esemény, amit a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak kiáltott ki.

Több száz holttestre a települést körülvevő erdőkben találtak rá: itt érték utol a pokol elől menekülőket a szerb szabadcsapatok. Sokuk holttestét nem találták meg. Elnyelte őket a potocari erdő mélye.

A holland kéksisakosok szerepe máig vita tárgya. Többet tehettek volna a menekülőkért? Lett volna esélyük a szerbek ellen? Egyértelmű választ aligha kaphatunk ezekre a kérdésekre. A túlélők azonban úgy vélték, magukra hagyták őket. 2010-ben ezért a holland államot is beperelték. A bírósági eljárást egy tolmács, valamint az egyik meggyilkolt férfi családja kezdeményezte. A tolmács, Hasan Nuhanovic fivérét és édesapját vesztette el a vérengzésben, s anyja is meghalt a boszniai háború során. 2007-ben egy tömegsírban találták meg apja földi maradványait, három évvel később pedig testvére holttestét is azonosítani tudták.

A hosszas jogi csatározás során bizonyítást nyert, hogy a holland államot, pontosabban három holland kéksisakost felelősség terhel három muzulmán férfi haláláért. Hiába kérték ugyanis a holland békefenntartókat arra, fogadják be őket. Nem sokkal később megölték őket Ratko Mladic boszniai szerb hadseregtábornok csapatai. A hágai legfelsőbb bíróság 2013 szeptemberében hozta meg az ezzel kapcsolatos jogerős ítéletet, melynek során kártérítés megfizetésére kötelezte a holland államot az áldozatok hozzátartozói számára.

A tragédia óta két évtized telt el. Szerbia megpróbál szembesülni az akkor történtekkel. A háborús bűnösöket kiszolgáltatta a kormányzat a délszláv népirtásokat kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek (ICTY), de az emberek gondolkodását nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. A belgrádi parlament 2010-ben elfogadott nyilatkozatban ítélte el a srebrenicai mészárlást. A dokumentumban a képviselők együttérzésüket és bocsánatkérésüket fejezték ki az áldozatok családjának. A nacionalista törvényhozók ugyanakkor "szégyenletesnek" és "igazságtalannak" nevezték és elutasították a nyilatkozatot.

Aleksandar Vucic jelenlegi szerb miniszterelnök is mindent elkövet azért, hogy javuljon a térség népeinek viszonya. Május közepén Szarajevóba látogatott, ahol elmondta, a térségben még mindig akadnak olyan ostoba emberek, akik nem gondolják úgy, hogy a Balkán népeinek békésen kell élniük egymás mellett. Késznek mutatkozott arra, hogy rendezze a megoldatlan kérdéseket Boszniával és a bosnyákokkal. Hogy ezt komolyan mondta, arra az is bizonyítékul szolgálhat: elutazik Srebrenicába, hogy lerója a tiszteletét az ott lemészárolt bosnyák áldozatok előtt. Bár Vucic élesen bírálta azt a döntést, amelynek értelmében Svájc kiadta Boszniának Naser Oricot, aki Srebrenicában szerbek megöléséért volt felelős, a szerb kormányfő azt is kijelentette, hazája nem változtat Bosznia-politikáján, mert békét akar a térségben.

A vérengzés főszereplői

Ratko Mladic

Az 1942-ben született boszniai szerb hadseregtábornok 1992-1995 között irányította a szerb szabadcsapatokat, mígnem 1995-ben a hágai Nemzetközi Bíróság vádat emelt ellene népirtás, háborús bűnök és emberiség elleni bűnök vádjával. A vádirat szerint Srebrenica mellett ő volt a felelőse Szarajevó megszállásának: 1992. április 5. és 1996. február 29. között uralták a szerb erők a várost. Ez idő alatt rémtettek sorát követték el. A véres háborús bűncselekmények kapcsán a nyugati média gyakran „Bosznia mészárosának” nevezte, bár a gúnynévvel időnként Radovan Karadzicot, a Boszniai Szerb Köztársaság akkori elnökét illették. 1996-ban az ICTY nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki ellene. A szerb és az amerikai kormány 5 millió eurót ajánlott fel mindazoknak, akik segítenek Mladic kézre kerítésében. Miután Szerbia egyre inkább az uniós csatlakozást tartotta legfőbb prioritásának, egyre nagyobb erőfeszítéseket tett a háborús bűnösök elfogásáért (Mladic elfogása kimondatlanul feltétele volt Belgrád uniós tagjelöltségének). Mladicra Belgrád már 10 millió eurós vérdíjat tűzött ki 2010 októberében. A volt hadseregtábornok végül nem úszta meg a felelősségre vonást a szörnyű bűncselekményért. Bár 16 éven át sikerrel „szívódott fel”, 2011.május 26-án némi meglepetésre a Vajdaságban, Lazarevóban találták meg. 2011. május 31-én szolgáltatták ki a hágai Nemzetközi Bíróságnak. Pere 2012.május 16-án kezdődött meg, azóta is tart.

Radovan Karadzic

Pszichiáternek tanult, ezért sokan Thomas Harris amerikai író rettegett hőséhez, Dr. Hannibal Lecterhez hasonlították. Társalapítója volt a Szerb Demokrata Párt boszniai szárnyának. Jugoszlávia felbomlását követően a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke lett. 1996-ban emelt vádat ellene a hágai Nemzetközi Bíróság emberiség elleni bűntettek, a s boszniai bosnyák és horvát polgári személyek ellen elkövetett népirtás miatt. A menekülés évei alatt Belgrádban dolgozott egy klinikán pszichológusként, az intézményben alternatív orvoslással foglalkoztak. A Dr. Dragan Dabic álnevet használta. Unokaöccse, Dragan Karadzic elmondása szerint nem tartott a letartóztatástól. Annyira biztosnak érezte helyzetét, hogy időnként átruccant Olaszországba, felbukkant Velencében, valamint olasz bajnoki meccseken is. A szerb fővárosban tartóztatták le 2008. július 21-én, s néhány nappal később adták ki az ICTY-nek. Jelenleg is a bíróság scheveningeni börtönében tartózkodik. Pere 2010. április 13-án kezdődött meg, a vád bizonyítási eljárása 2012 májusáig tartott, 2012 októberétől pedig a védelemé volt a szó, az eljárás ezen szakasza 2014 márciusáig tartott. Karadzic a per újratárgyalását indítványozta. Radovan Karadzic több verseskötetet is megjelentetett.

Slobodan Milosevic

Hogy a néhai szerb és jugoszláv elnöknek volt-e köze a második világháború utáni legszörnyűbb európai mészárláshoz, ez már aligha fog kiderülni. Az azonban biztos, hogy ő volt a legfőbb felelős a délszláv háborúk kitöréséért, az ártatlan emberek tízezreinek haláláért. Nacionalista politikával agymosást hajtott végre saját népén, s ellenségekké váltak azok, akik korábban évtizedeken át békében megfértek egymás mellett. 1989-1997 között szerb, majd 2000-es megbuktatásáig jugoszláv elnök volt. A boszniai háború idején hathatós támogatásban részesítette Mladic csapatait. Miután azonban saját hatalmát látta veszélyeztetve a szövetségesek boszniai beavatkozása által, aláírta a boszniai háborút lezárni hivatott daytoni egyezményt 1995 decemberében. De nem tanult a hibáiból, amit az 1999-es koszovói háború kirobbantása igazolt. A NATO csapatai a „maradék” Jugoszlávia bombázásával válaszoltak, ezt Milosevic hatalma már nem élhette túl. Az ICTY ellene is vádat emelt. 2001. március 31-én tartóztatták le a jugoszláv hatóságok, majd kiadták a hágai bíróságnak, melynek illetékességét ő maga nem ismerte el. Börtöncellájában találtak rá holtan 2006. március 11-én. Az ICTY 2007 februárjától külön tárgyalta a boszniai népirtással kapcsolatos ügyeket, de nem talált közvetlen bizonyítékot arra, hogy Milosevicnek is szerepe lett volna a népirtásban. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem volt bűnös, mivel utasításait szóban adta.