- A TI regionális igazgatója fogalmazott úgy e módosításról, hogy ezzel a magyar kormány megadóztatja az átláthatóságot. De nem épp önök mondják mindig, hogy a demokrácia pénzbe kerül?
- A demokrácia költségeit az állampolgárok fizetik. Az államgépezet adóból tartja fenn magát, amit a polgáraitól és a vállalkozásoktól szed be. Magyarán az a pénzköltés, amelyről az állampolgárok és a civil szervezetek közérdekű adatigénylés formájában információt szeretnének kérni, a mi pénzköltésünk. Az állam most azért szed díjat, hogy tájékoztassa az adófizetőket arról, mire költi a pénzüket. Ez egy nagyon rossz és hamis út. A feszültség ugyanis nem ott húzódik, hogy nem tud az építésügyi hatóság építésügyet intézni, mert adatkérést kell teljesítenie. Feszültség ott van, hogy miért kell adatigénylést teljesítenie, ha ezeket az információkat kitehetné önkéntesen a honlapjára, s akkor nem kellene őt megkeresni ezekért.
- Bizonyos szabályok ráadásul köteleznék is, hogy kitegye a honlapjára ezeket az adatokat.
- Vannak kötelezően közzéteendő adatok, amiket zárt felsorolásban határoz meg az információszabadság-törvény. Ez a lista nem szegényes - bár lehetne gazdagabb is -, ám a legtöbb önkormányzat egyáltalán nem, s az állami vállalatok is alig-alig teszik közzé azokat az adatokat, amelyeket a törvény előír.
- Magyarán az állam mulasztásban van?
- Nemcsak, hogy mulasztásban van, hanem nagyon megengedő saját magával, hiszen nem szankcionálja azokat a szervezeteit, amelyek megszegik a törvényben előírt közzétételi kötelezettséget. Ezért ez jogszabály nem más, mint üres deklaráció. Ehhez képest most a kormány az Alaptörvényben biztosított jogaikkal élő polgárokra ró fizetési kötelezettséget. Ráadásul előre nem kalkulálható, az adatkérés pillanatában nem felmérhető, önkényesen megállapítható összeget követel tőle. Ez súlyos aszimmetria.
- Na de éppen az önök tiltakozására reagálva írt válaszlevelében a Trócsányi László által vezetett Igazságügyi Minisztérium már felhívta a figyelmet, hogy ismert a közalkalmazotti bértábla, s tessék kiszámolni, hogy az aránytalan munkateher mekkora összeget jelenthet.
- Ez a kedvenc részem abban a levélben. Ez ugyanis nemcsak önmagában butaság, hiszen a bértábla ismerhetősége nem jelenti azt, hogy tudjuk, melyik dolgozó, hány munkaórát fordított az adatigénylésre, de ez az érv - hogy úgy mondjam - még neutrálisan sem stimmel. Azért egy jogállam azt nem várhatja el a polgáraitól, hogy amikor a saját pénzük elköltése érdekli őket, megnézzék, hogy "ennél a szervnél egy csomó szakmai főtanácsadó dolgozik, ezek drága alkalmazottak, így sokba kerülne az adatigénylés is, inkább elmegyek egy óvodához kérdezősködni, ott egyszerű, rosszul kereső közalkalmazottak vannak". Valójában pedig még ezt, a tényleg nevetséges vizsgálatot sem tudná elvégezni az állampolgár, mert az adatkezelők nem tartják be a közzétételi követelményeket, így nem töltik fel a honlapjukra például azt sem, hány dolgozót foglalkoztatnak az egyes bérkategóriákban. Az állam önmagára nézve gyenge szabályokat alkot, amelyeket nem hajt végre, míg a polgáraira erős, önkényes jogértelmezést lehetővé tevő szabályokat hoz, amelyeket végre is tervez hajtani. Nemcsak itt, általában is komoly korrupciós kockázatot jelent ez a hozzáállás, hiszen ugyanez a helyzet a kampányfinanszírozásnál, a párttámogatásoknál, és a vagyonnyilatkozatok esetében is.
FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
- Mindezeknek egyetlen oka lehet: van mit rejtegetni.
- Így van, és ez kormányokon átívelő ok a tétlenségre. Persze 2010 óta felerősödtek ezek a tendenciák, amit nem lehet vitatni, mert a kormány, a kétharmados parlamenti többségre támaszkodva, visszaélve a hatalmával, lebontotta vagy meggyengítette a végrehajtó hatalmat kontrolláló intézményeket. Ez tehát nem visszaélésszerű volt, hanem egyértelműen visszaélést valósított meg. De már 2010 előtt is gyatra volt az állam korrupció elleni teljesítménye, nem volt hiteles korrupcióellenes politika, ahogyan a meglévő antikorrupciós eszközök végrehajtása is elégtelen volt, csakúgy, mint a nyomozások hatékonysága, ami nem változott. Akkor is korruptak voltak a közbeszerzések és csak romlott a helyzet, átláthatatlan volt a párt- és kampányfinanszírozás és nem lett jobb, sőt. A kétharmados hatalom eleve sebezhető jogállami intézményrendszerrel találta szemben magát, amely ráadásul teljesen felkészületlenül várta a kétharmados gőzhengert.
- Talán azért, mert hatékony politikai programot tudott építeni a mai kormánypárt a korrupcióellenességre még ellenzékben.
- A pártokra általánosságban is jellemző, hogy ellenzékben hangosan támogatják a polgárok és a civil szervezetek korrupcióellenes törekvéseit. Ellenzékben korrupcióellenes fellépést követelnek és az amelletti elköteleződést ígérnek, ám kormányra kerülve ezt igen hamar elfelejtik.
- Ez az oka, hogy felerősödött a civil kontroll szerepe a korrupcióellenes küzdelemben?
- Ha a politikára bízzuk magunkat, akkor az lesz, ami 1990 óta zajlik ezen a téren, A pártfinanszírozás vagy a közbeszerzések szabályozásában például lényegében nagykoalíció alakult ki, s a saját érdekeik mentén hajlamosak összekacsintani a mindenkori kormányzó és ellenzéki pártok. Viszont a jelen közhatalmi konstellációban, amikor a parlamenti ellenzék demokratikusnak elfogadható bázisa széthullik, és nem kínál reális alternatívát a kormány leváltására, a civil szervezeteknek arra is figyelniük kell, nehogy akaratlanul politikai ellenzéki pozícióba csússzanak. Ez fenyegető veszély, hiszen ötéves egypárti kormányzás után a korrupcióellenes küzdelemben nehezen lehet kritizálni mást, mint kormánytényezőket. Nekik van közhatalmuk, ők tudnak vele visszaélni. A helyzet óhatatlanul úgy alakul, hogy amikor mi korrupcióról beszélünk, a kormány ezt támadásnak veszi, akként dekódolja. Pedig minket tényleg egyáltalán nem érdekel, hogy milyen a kormány politikai összetétele, minket csak az érdekel, hogy visszaél a hatalmával.
- A civil társadalom pont azért került kormányzati nyomás alá, mert megpróbálta ellenőrzése alá vonni az államot?
- Az államok általában nehezen viselik, ha kontrollálni akarják őket. A közhatalom szeret kontroll nélkül működni. Ugyanakkor az eddigi, évszázados tapasztalatok szerint a polgári demokrácia az, amely a legtöbbet tudja tenni azért, hogy a polgárok kontrollálják az államot. Természetesen a polgári demokráciának is sok fajtája működik a világban, s egyes demokráciák jobban, mások kevésbé jól teljesítenek az állampolgári kontroll lehetővé tételében, az átláthatóságban, a korrupció elleni küzdelemben, a jogállamiságban. Ha megnézzük a TI által készített korrupcióellenes rangsorokat, akkor látjuk, hogy a gazdag és sikeres országok többsége általában az élbolyban található az átláthatóság terén, s ezek a toplisták jelentős átfedést mutatnak a Világgazdasági Fórum által készített versenyképességi lista élmezőnyével is. Ebből látszik, hogy a legegyszerűbb háztartási matematika alapján is megéri, kifizetődő átláthatónak lenni. Mert az sokkal olcsóbb, mint a korrupció.