Herendi porcelánok a dinók között

Publikálás dátuma
2015.07.14. 07:47
Több száz porcelántárgy látható az átszervezett természettudományi múzeum kiállításán FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
A természettudományi múzeum legújabb kiállítása két látszólag ellentétes szemszögből, a művészet és a tudomány oldaláról közelít a közös nevezőhöz, a természethez. Elénk tárul a Herendi porcelánfestők páratlan művészi teljesítménye, a porcelánokon bukolikus természetképek, madárábrázolások és helyenként a kriptozoológiából ismert lények is feltűnnek.

A Magyar Természettudományi Múzeum legújabb, Törékeny természet – Herend kincsei című tárlata arra vállalkozik, hogy vizuális nyelven megfogalmazza és érthetővé tegye mindazt, ami nehezen értelmezhető a természettel foglalkozó precíz tudományos szövegekben. A szeptember 14-ig nyitva tartó kiállítás eképpen ötvözi az erdők és élőviláguk páratlanságát a világhírű Herendi porcelánnal.

A kiállítótérbe lépve a francia modernisták kiemelkedő egyéniségének, Charles Baudelaire-nek a Kapcsolatok című költeménye fogadja a látogatót. A Romlás virágai kötet programversének témája évszázadok óta meghatározó volt a művészetben, amikor a 19. században a költő papírra vetette: a természet apró szépségei, a harmónia, az ember és a természet különös viszonya.

A Szabó Lőrinc fordította versrészlet előrevetíti a kiállítás irányvonalát, amely az ember által érintetetlen (és talán ezért olyan igézően szép) természetet állítja középpontba. Az összes porcelán műalkotás díszítésén megjelenik valamilyen formában a természet, azonban ezek a természetből elcsent pillanatképek, még ha irreális elemeket is tartalmaznak, összességében hűek ahhoz a világhoz, amelyet leképeznek. "A színek, formák, jelenetek természethűek" - írja a kiállítás fülszövege.

Minden egyes porcelántárgy lelket rejt magában, hirdetik a dísztárgyak. A legnagyobb kincs pedig az, hogy ezek az aprólékosan díszített evőkészletek, műtárgyak lelket érintenek. Közismert, hogy a herendi porcelán olyan hungarikumunk, amely talán a világ legeldugottabb részein is ismerős, akárcsak Puskás vagy a Rubik-kocka.

Az egykor "fehér aranynak" nevezett porcelán kezdetben a nemesség kiváltsága volt, birtokolása nívót jelentett. Mára azonban bárki számára elérhető, amelyben nagy szerepe volt a Herendi Porcelánmanufaktúra közel két évszázadot felölelő, töretlen munkájának, amely lehetővé tette a porcelán szélesebb körben történő elterjedését. A négyezer különböző mintát használó herendi gyártása egyébként a mai napi kézi úton történik, aprólékos munkával.

A kiállítás egyik termében kronológiai sorrendben, néhány fekete-fehér kép és műhelyelem segítségével megidézik a manufaktúra múltját, azonban hangsúlyozottan nem a szupervállalat, hanem az alkotásokon egybefonódott művészet és természet a fontos tényező.

"A Herendi Porcelánmanufaktúra és a Természettudományi Múzeum egyformán alapértéknek tekinti a hagyományok, a tradíciók tiszteletét és a jövőbe tekintő innovációt. Mindezt az időtlen szépségek, az örök értékek megőrzéséért teszik, legyen az a természet sokszínűsége vagy az emberi szellem és kéz alkotása" - fogalmazott Medzihradszky Zsófia, a múzeum általános és közművelődési főigazgató-helyettese.

A porcelánfestők míves munkái közül először egy lenyűgöző méretű porcelántállal találkozunk, amely madárábrázolásokon keresztül a tavasz és újrakezdés szimbólumát tárja elénk. Az értékes evőalkalmatosság egyedisége, hogy ez az 1826-ban alakult Herendi Porcelánmanufaktúra legnagyobb, áttört oldalú dísztála, amely kezdetben Mária Terézia császárnőt ábrázolta. Mellette egy vázáról tóparti idill köszön vissza ránk, a békésen a vízben úszkáló és a víz tükörre leszállni kívánó karolinai récék a cselekvés mozgalmassága ellenére is nyugalmasságot árasztanak.

A díszítés az élet körforgását hívatott ábrázolni a távozó és visszatérő élőlényekkel. Habár akad olyan kiállított tárgy, amelyik könnyen belecsúszhatna egy átlagos esztétikai érzékkel rendelkező számára a giccs fogalmába, a legtöbb tárgy magával ragadóan pazar látványt nyújt. A pegazust és unikornist mintázó porcelánok mellett különösen érdekesek a sárkány ábrázolások is, már csak azért is, mert a sárkány, amely ősi mitológiai szereplő, különböző formában évezredek óta jelen van mindennapjainkban.

A különlegesség értékét csak növeli, hogy az emléktárgyak mellett egy 1870-ben kiadott zoológiai lexikon áll, amely a létező állatfajták mellett fiktív lényeket úgy mutat be, mintha valóban éltek volna. (Sokaknak eszébe juthat a híres Voynich-kézirat, amely ismeretlen írásjelekkel és nyelven íródott valamikor a középkorban, s amely számos olyan növényt tartalmaz, amely tudtunkkal soha nem volt honos a bolygónkon.)

A rovarok és emberek kapcsolata is kiterjed a kultúra területére, az ókori Egyiptomban például szent állatnak tekintették a ganajtúró szkarabeuszt, a lepke pedig hosszú ideje a költészet metaforája. Aggodalomra azonban semmi ok, a kiállított porcelánműveken kizárólag a legszebb rovarok szerepelnek, azok sem főmotívumként néznek farkasszemet velünk. Az igazi szépséget azonban a porcelántermékeken elrejtett madárábrázolások adják, a színpompás tollazatú szárnyasok képével már a kínaiak és japánok is szívesen díszítették porcelánjaikat.

A most bemutatott tárlaton szereplő madárábrázolások elsősorban galambok, pávák, kakasok, fácánok képei, amelyek túlnyomórészt kompozícióban jelennek meg. Kiállították a Rothschild-mintával készült étkészletet is, amely onnan kapta nevét, hogy a szóbeszéd szerint a gazdag Rothschild család bárónéja elvesztette legkedvesebb aranyláncát, amelyet szolgálónője talált meg az udvaron, ahol madarak játszottak vele.

A megtalálás örömére az arisztokrata azt kérte, tizenkét változatban fessék meg a történetet. Habár a Természettudományi elsősorban a kicsiknek nyújt szórakozási lehetőséget, a Herendi-kiállítással újra kiléptek a természettudományos műfajból, így a kurátorok szükségesnek ítélték néhány preparált madárfaj kiállítása mellett rovarok, ásványok felvonultatását is, hogy azok segítségével láthatóvá váljék az, amit a porcelánfestők mintáztak.

Végezetül egy különálló szobában a Viktória-dekor étkészlet várja a látogatókat, amely onnan kapta nevét, hogy Viktória brit királynő a londoni világkiállítás után rendelt belőle magának, s élete végéig féltve őrizte a magyar tálakat.

Múzeumi negyed természettudományi nélkül

A múzeum életében a közelmúlt első nagyobb változása 2012-ben történt, amikor 20 százalékos dolgozói létszámleépítés értelmében negyvenegy alkalmazottat bocsátottak el. Később kormányhatározat döntött arról, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet a múzeumnak is otthont adó Ludovika területén helyezik el.

Többen attól tartottak hogy az esetleges költözéssel a múzeum gyűjteményei is veszélybe kerülhetnek. Habár a kiállítótér változatlan helyszínen maradt, némi belső átszervezésre sor került, de ez a gyűjteményeket alapvetően nem érintette "Egyelőre semmi információnk nincs arról, hogy a helyzet a közeljövőben változna" - fogalmazott Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese.

A tervezett múzeumi negyed Baán László, az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos szerint kifejezetten „művészeti múzeumokat” foglalna magában, így a Természettudományi Múzeumnak nincs helye ott.



Frissítve: 2015.07.13. 22:25

Közelkép - Kátya a romtemplomnál

Publikálás dátuma
2015.07.14. 07:45
Forrás: Facebook/Tompos Kátya
Tompos Kátya hangja messze hallatszott vasárnap este Zsámbékon. Az elsősorban színésznőként ismert előadó a romtemplomnál adta elő a két évvel ezelőtt megjelent Keresztül Európán című lemezének anyagát. Zsámbékon a romtemplom tövében évek óta üresen állt a dobogó. Évek óta nem tartottak ott színházi előadást és koncertet sem nagyon. 

Pedig a Zsámbéki Nyári Színház megálmodói, Bicskei Gábor és Mátyás Irén is, oda képzelték el az elsősorban a helyszín ihlette színházi előadásokat. Tompos Kátya estjét nem a helyszín ihlette, mégis jó választásnak tűnt a rendezvénysorozat új művészeti vezetése részéről, hogy ezt a koncertet választották. Egyrészt a remek hangosításnak is köszönhetően a dalok remekül szóltak a romtemplom mellett, másrészt a sokféle zenei stílus és a többnyelvűség szabadsága jól illett a környezethez. Az énekesnő lazán, kalapban rövid felsőben jelent meg színpadon. Szerencsére remek idő volt, nem kellett fáznia. És a közönség sem fázott és nem csak az idő miatt, hanem azért sem, mert pillanatok alatt elkalandozhatott a különböző zenei stílusok és nyelvek közé.

Tompos Kátya magától érthetően lépett át a világzenéből a népdalok világába, az énekelt versek hangulatából, Cseh Tamás szerzeményein át, nem volt megállás, egészen a U2 slágerekig, minden stílusban otthonosan és autentikusan tudott megszólalni. Tompos Kátya elmondta, neki az elő nyelve orosz és énekelni is oroszul kezdett először. Ezért nem csoda, hogy talán az oroszul előadott népdalok sikerültek a legjobban és egészen magával ragadó volt, ahogy egy orosz cigány románcot elénekelt.

De persze jól szóltak a francia nyelvű dalok is. Remek segítőtársnak bizonyult, a dalok zenei arculatáért felelős Hrutka Róbert, aki gitáron kísérte az előadót, illetve Kalmus Felicián, aki csellón játszott nagyszerűen. Sok teendőjük van még a zsámbéki nyári színház megújítóinak, de azt hiszem, ha egy felhő szélén Bicskei Gábor és Mátyás Irén hallgatta Tompos Kátya messze hangzó énekét, biztosan elismerően bólogatott.

Szerző

Óriási átverés a Petőfi-temetés?

Július 17-re hirdeti a Megamorv Petőfi Bizottság a költő újratemetését, és az azt megelőző gigantikus kulturális programot. A Népszava értesülései szerint azonban szó sincs a költő állítólagos maradványainak valódi elhantolásáról, de legalábbis súlyos ködösítés folyik az állítólag 50 ezer embert váró rendezvény körül. A temetőben semmit nem tudnak a Petőfi-performanszról.

A hivatalos állásfoglalás szerint egy nő földi maradványait azonosította Barguzinban Petőfi Sándor csontvázaként Morvai Ferenc, a „kazánkirály” kutatócsoportja. A negyed évszázada zajló vita küzdő felei: a Magyar Tudományos Akadémia, illetve a Megamorv – Petőfi bizottság. A vállalkozó, aki saját pénzén folytatta kutatásait, most egy kínai szakvéleményre alapozva döntött úgy, hogy Petőfiként újra temeti a Burjátföldön megtalált maradványokat.

A Szibériában kiásott test kora és neme évtizedek óta vita tárgya a féltudományos világban. Morvai szerint 1856-ban hunyt el ott a költő, akit hadifogolyként hurcoltak el a magyar szabadságharcból. E tényt állítólag Petőfi két, eddig is­me­ret­len szibériai verse is igazolja. Ezt is elszavalják majd neves színészek, két, Magyarországon írt verse mellett az újratemetési ceremónia keretében. (E két, fogságban született versről eddig semmit nem hallhattunk, de az irodalomtudomány sem értesült róluk.)

A költőről az „újratemetés” napján – a program szerint - non-stop kultúrműsorral emlékeznek meg a Papp László Sportarénában. A "Petőfi visszatér" táncjátékot a makói Forgatós Táncegyüttes, "A költő visszatér" rockopera részleteit a - Kormorán együttes, illetve az "Újra itthon, hazatértem" című három felvonásos oratóriumot - Berkes Gábor - Pálvölgyi Géza szerzeményét adják elő. Az Omegából ismert Benkő László ráadásul állítólag egy külön zenés művel készül a temetésre.

Ezt követően Morvai Ferenc tart búcsúztató beszédet, majd a neten fellelhető tervek szerint: „a résztvevők vállon viszik Petőfi koporsóját a Fiumei temetőben előkészített sírhoz. A temetőben négy lelkész befejezi az egyházi temetést.” Ez több, mint három kilométeres gyaloglást feltételez. 17 órakor „békés tiszteletadás lesz Petőfi Sándor sírjánál”.

(Morvai Ferenc -írja - kegyeleti okokat is figyelembe véve búcsúzik el pár szóban Petőfi Sándortól, és felhívja a figyelmet Petőfi fiataloknak szóló munkásságára, az általa megfogalmazottak megvalósítására.) Morvaiék egyúttal népszavazást is kezdeményeznek az újratemetés napjának nemzeti Petőfi-emléknappá nyilvánításáról. Erről levelet is írtak a három legfőbb közjogi méltóságnak.

Morvainak egy minapi blogbejegyzése szerint „mivel az elmúlt 25 év alatt főbb akadályok történtek, még rosszabb akadályokra számíthatunk, ezért cselhez kell folyamodnunk a temetés lebonyolítása érdekében”. A Népszava úgy tudja, hogy a „csel” az, hogy egyáltalán nem lesz valódi temetése Petőfi Sándornak. Bár pénteken délelőtt írásbeli kérdéseket tettünk fel a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt-nek a tervezett esemény kapcsán, választ még nem kaptunk.

Nem hivatalosan annyit sikerült megtudnunk, hogy a sajtóhírek alapján a temetőben is csak annyit derítettek ki: egy magánszemély valóban vásárolt egy sírhelyet az 58-as parcellában. Erre azonban mostanáig senki nem jelentett be temetést. Petőfi Sándor vagy Megamorv néven pedig egyáltalán nincsen regisztrálva semmiféle kegyeleti megrendelés.

Egy temetkezési vállalkozó ezzel kapcsolatban érdeklődésünkre elmondta, elvileg nem lehetséges, hogy a bejelentett elhunyt neve, és a valóságban elbúcsúztatott személy más legyen, de a temetői személyzetnek nincs joga közbeavatkozni, ha mégis ilyesmi történik. Hozzátette: több évtizedes pályafutása alatt nem is hallott hasonlóról. Üres, jelképes sírnál is lehet viszont megemlékezést tartani.

Ezért nem is tudni pontosan, mit jelenthet Morvai bejelentett „csele”. Az esemény szervezésben egyik vezetőként részt vevő személy a Népszava kérdésére még név nélkül sem volt hajlandó elárulni, hogy valóban lesz-e temetés vagy csupán – amint a meghívó fogalmaz – „békés tiszteletadás és a kegyelet lerovása történik egy szál virággal” a költő sírjánál. Mint mondta: „el kell jönni, meglepetés lesz…”

Morvaiék állítólag 50 ezer főre számítanak, de sem a temetőben, sem a rendőrségen nem jelentették be a tömeg biztosítására vonatkozó igényüket.

Szerző