Irán;megállapodás;nukleáris program;

2015-07-15 08:01:00

Bizalom és garanciák

Megannyi halasztás, átvirrasztott éjszaka után végre mosolyogtak a nagyhatalmak fődiplomatái Bécsben, megszületett a történelmi megállapodás Irán nukleáris programjának korlátozásáról. A Nyugat bízik benne, hogy jó egyezséget kötöttek, elhárították a nukleáris katasztrófa veszélyét, bonyolult garanciák, szigorú ellenőrzési rendszer révén elejét vehetik annak, de legalábbis hátráltathatják, hogy a perzsa állam atomfegyvert állítson elő, amivel az európai államokat, Izraelt, de akár az Egyesült Államokat is fenyegetheti.

Tucatnyi éve húzódó, elmérgesedett konfliktus zárulhat le, azóta figyeli gyanakvóan, aggódva a világ az iráni nukleáris kapacitások sietős bővítését, az urándúsító centrifugák szaporodását, az iráni ballisztikus rakétakísérleteket. Teherán 2003 óta nem teljesítette nemzetközi bejelentési kötelezettségeit, átlépve különféle vörös vonalakat. Irán gazdaságát egyre inkább megbénították a szankciók, ezek feloldását kérték cserébe azért, hogy visszatérnek a nemzetközi nukleáris együttműködés elvárt keretei közé.

Irán külügyminisztere azt mondta, az egyezséggel mindenki nyer, de kétségkívül Teherán számára volt a legsürgősebb, hogy lekerüljön a korábbi amerikai elnök, George W. Bush által szívesen emlegetett „lator államok” listájáról. Bush utóda, Barack Obama a fenyegetések helyett a párbeszédtől remélte az áttörést, amely az ajatollahok iszlám forradalma, a teheráni követségfoglalás óta megromlott amerikai-iráni kapcsolatok helyreállításának reményét is ígéri. Időbe telik, mire elválik, volt-e alapja a megelőlegezett bizalomnak.

A Hatok és Irán egyezménye szó szerint keretet ad, esélyt a megbékélésre, a normalizálásra, következményei a szélesebb Közel-Keletre is kihatnak. A perzsa állam új lehetőségekhez jut, hatalmas összegekhez fér ismét hozzá. Teheránon múlik, miként él ezzel az eséllyel. A térségben messze nem mindenki ünnepel, Szaúd-Arábia befolyásának csökkenésétől tart, Izrael, ahogy eddig is, létében érzi fenyegetve magát. Egy utolsó akadályt még Washingtonnak is le kell küzdenie, a republikánus többségű kongresszus nagyítóval vizsgálja majd az atomalku minden betűjét.

Új fejezet kezdődik, új vitákkal.