görög válság;

2015-07-16 09:37:00

Nagy igen a görög hitelmegállapodásra

Nagy többség elfogadta el csütörtök hajnalra virradóra a görög parlament azt a reformprogramot, amelyről hétfőn állapodtak meg az euróövezet vezetők a görög kormánnyal. A nyugdíj-, adó- és egyéb reformokat tartalmazó csomag 229 igen szavazatot kapott a 300 tagú törvényhozásban. 64 képviselő szavazott vele szemben. A kormánypárt, a baloldali radikális Sziriza képviselői közül 32-en nyomták meg a nem gombot, hat honatya pedig tartózkodott. Így a rebellis kormánypárti képviselők száma majdnem elérte a negyvenet.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a program ismertetésekor azt közölte, annak nincs alternatívája. Egyben kilátásba helyezte lemondását, amennyiben a javaslat nem megy át a törvényhozáson.

A szavazás eredménye azt jelzi, hogy az ellenzéki Új Demokrácia (ND), a szociáldemokrata To Potami, valamint a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) szavazatai nélkül a javaslat nem kapott volna többséget a parlamentben, s a kormánykoalíció kisebbségbe került. Papíron a Sziriza 149 képviselővel rendelkezik, koalíciós partnere, a Független Görögök (ANEL) populista párt 13-mal. Ha ebből levonjuk a 38 lázadó képviselőt, kiderül, hogy messze nincs meg a kormányzó többség.

Nem volt hajlandó megszavazni az előterjesztést a Sziriza egy sor fontos személyisége, köztük a baloldali platformot vezető Panajotisz Lafazanisz, a parlament elnöke, Zoe Komsztantopulu, valamint Nadia Valavani, aki a szavazás előtt néhány órával mondott le a pénzügyminiszterhelyettesi posztról. Lafazanisz a voksolás után azt közölte, továbbra is támogatják a miniszterelnököt, a „memorandumot azonban nem”.

Ami azonban különösen érdekes: nemmel szavazott Janisz Varufakisz múlt hétfőn menesztett pénzügyminiszter is. Egyre többen látják úgy, hogy Varufakisz tárcavezetőként elszabotálta a tárgyalásokat a hitelezőkkel, és sosem akart megegyezést. A szavazáson ugyanakkor az ANEL mind a 13 képviselője az igen gombot nyomta meg. Ma átfogó kormányátalakítás bejelentése várható. Ciprasz nem mond le.

Az ellenzéki Új Demokrácia vezetője, Evangelosz Meimarakisz üdvözölte a szavazás eredményét. Csütörtökön reggel kijelentette, hogy a törvényhozás döntésének köszönhetően Görögország talpon marad, s ez Európának is jó hír. Számára nem jelentene megoldást az előrehozott választások kiírása, s bizalmatlansági indítványt sem kíván benyújtani a kormány ellen. Ezzel kapcsolatban előzőleg Sztavrosz Teodorakisz, a megállapodást szintén megszavazó To Potami vezetője is azt közölte, hogy pártja nem akar a kormányba kerülni, de megszavaz minden az ország megmaradását jelentő javaslatot.

Ciprasz azt közölte, büszke arra a „harcra”, amelyet öt hónapja folytatnak. (A kormányfő előszeretettel használja beszédeiben a harc kifejezést.) Bár nagyon nem bízik a hitelmegállapodásban foglalt intézkedésekben, kötelessége keresztülvinni azokat a parlamenten. Beszédében élesen bírálta az európai jobbközép pártokat, amelyek „zsarolták” őket, hogy elfogadják a hitelmegállapodást.

A miniszterelnök az adósságelengedést is szóba hozta, szerinte a hitelezők lassan belátják, hogy ez elengedhetetlen. (Az új, harmadik hitelmegállapodás után a GDP-hez mért adósság a 200 százalékot is megközelíti majd.) A parlamentnek jövő szerdáig kell elfogadnia a reformcsomag második részét.

Szerda este sok ezres tüntetést tartottak Athénban a hitelmegállapodás ellenzői, összecsapások voltak a megmozdulás résztvevői és a rendőrség között.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek ma délelőtt telefonkonferencián vitatják meg a parlamenti szavazás után kialakult helyzetet. Döntést hozhatnak az ország áthidaló finanszírozásáról, amelynek értéke eléri a 7 milliárd eurót. A Bundestag pénteken szavaz majd a reformprogramról.

A francia parlament igent mondott a görög mentőcsomagra
Az uniós országok közül elsőként a francia parlament nagy többséggel megszavazta szerdán a harmadik görög pénzügyi mentőcsomagot. A parlament alsóházában, a nemzetgyűlésben 412-en szavaztak igennel 69 nem ellenében, 49-en tartózkodtak. A felsőházban 260 szenátor szavazott igennel, 23-an nemmel és 60-an tartózkodtak. A francia parlamenti szavazásnak - ellentétben Németországgal, Finnországgal, Észtországgal, Lettországgal, Szlovákiával vagy Ausztriával , ahol a politikai elit visszafogottabb volt a megállapodást illetően - nincs kötelező érvénye a kormány fellépésére. A jelképes gesztussal Francois Hollande államfő és kormánya elsősorban Görögország Párizs általi támogatását akarta hangsúlyozni, és továbbra is a "megmentő" szerepében kíván feltűnni azok országokkal szemben, amelyek Görögországnak az euróövezetből való kilépését látnák szívesen.