Előfizetés

Ausztria integrálná a menekülteket

Nyelvoktatással és munkaerő-piaci lehetőségekkel integrálnák a menekülteket Ausztriában az integrációs és külügyminisztérium által készített, csütörtökön bemutatott jelentés szerint.

A dokumentum elsősorban azt vizsgálta, hogy Ausztria miképpen segíthetné azoknak a menekülteknek a beilleszkedését, akik már menedékjogot kaptak és hosszabb ideig maradnak az országban. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter mérföldkőnek nevezte az Ausztriában idén februárban elfogadott, úgynevezett iszlámtörvényt, amely megháromszorozta a nyelvi felzárkóztatásra szánt támogatást és a radikalizálódás megelőzésére tett kormányzati intézkedésék eredményességéről is beszélt.

A jelentésben közölt szakértői javaslat szerint mielőtt a gyerekek elkezdenek Ausztriában iskolába járni, német nyelvi képzésen kell részt venniük. A szakértők szorgalmazzák azt is, hogy a felnőtt bevándorlók is további nyelvtanfolyamokra mehessenek, egyúttal bővítenék az online tanfolyamok kínálatát. A tanulmány szerint meg kell könnyíteni a menekültek foglalkoztatását is. Ennek érdekében javasolják, hogy a munkaügyi szolgálat (AMS) mérje fel nyelvtudásukat és képzettségüket. A szakértő csoport elnöke Heinz Fassmann tájékoztatása szerint ugyan a médiában bemutatott helyzet sokakat elbizonytalanít, az integrációs környezet, illetve a menekültek megítélése ma kedvezőbb Ausztriában, mint korábban.

A most bemutatott jelentés kitér arra is, hogy a migránsok többsége, 90 százalékuk otthon érzi magát Ausztriában, míg korábban hat, jelenleg három százalékuk gondolja úgy, hogy Ausztriában nem tud teljes életet élni. A migránsok hetven százaléka úgy véli, hogy sokkal inkább Ausztriához tartozónak érzi magát, mint ahhoz az országhoz, ahonnan ők vagy a szülei származnak.

Az ellenzék és a civil szféra kritikusan reagált az integrációs jelentésre.
A Zöldek szerint el kell kerülni, hogy "gettóosztályok" jöjjenek létre, ezért már a menekülteljárás kezdetekor lehetőséget kell biztosítani a német nyelvtanfolyamokra. A szintén ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a kormány kudarcáról beszélt és szociális juttatások elvonását szorgalmazta a menekültektől.
A civil szervezetek képviselői egyetértenek abban, hogy minél előbb meg kellene kezdeni az integrációt, már a menekültügyi eljárás kezdetekor.
Az osztrák munkaügyi szolgálat (AMS) szerint a menekültek képzettségének felmérése a jelenleg rendelkezése álló forráshiány miatt nem megvalósítható országszerte, a nyelvtudás felmérését pedig azzal utasították el, hogy nem tartozik elsődleges feladataik közé. A Die Presse című osztrák napilap információi szerint azonban az AMS bécsi szervezete kísérleti jelleggel ugyan, de megkezdi a bécsi menekültek képességeinek felmérését.

2014-ben 28 ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, ezekből kilencezret fogadtak el. A külügyminisztérium számítása szerint idén 70 ezer kérelmet nyújtanak be, és csaknem 30 ezret el is fogadnak majd. Ausztria csaknem 8,5 millió lakosa közül 1,7 milliónak a felmenői bevándorlók vagy ő maga az. Közülük 672 ezren uniós tagországból érkeztek, 495 ezren volt jugoszláv államból (Horvátországot és Szlovéniát kivéve), 263 ezren Törökországból és 285 ezren egyéb nem uniós országból.

A senki földjén, pár lépés a határ

Publikálás dátuma
2015.07.16. 22:00
A fotók a szerző felvételei
Szerbia, Szabadka, a város határában a téglagyár, a senki földje. Van, akinek ez az otthona most, csak pár órára, pár napra, mások több hete, hónapja élnek itt. Több száz, ezer kilométerre a valódi otthonuktól, menekülve a zaklatások, az éhség, a terror elől, reménykedve és reménytelenül.

Derékig érő gaz, düledező épületek, kóbor kutyák, szemét és egy Opel kisbusz, amiből fekete és fehér kezek pakolják ki az erre a napra összegyűjtött adományt három rogyadozó és hirtelenjében felállított asztalra. Kezd összeállni valamiféle sor is. 

Csak lopva néznek ránk, roppan az adományból származó pékáru a kézben, de az sem számít, ha több napos az étel, ami maga a túlélés. Lassan oldódik a hangulat, hiszen mi is csak egy újabb kíváncsiak vagyunk, döbbenettel, szánalommal és a hitetlenség bocsánatkérő mosolyával az arcunkon. 

Negyedik éve, 2011 szeptemberétől osztjuk az adományokat – mondja az a szabadkai férfi, aki a menekülteknek naponta hordja ki, ami összegyűlik. Kicsit csodálkozik is, hogy miért éppen most lett nekünk ennyire izgalmas a menekültkérdés. Amikor megkérdezem, mi a véleménye a kerítésről, csak mosolyog: az nem fogja megállítani őket!

Nézem az embertelen körülmények között is mosolygó, integető embereket, akikből már elmúlt az újságírófrász. Egy pakisztáni férfi csatlakozik hozzánk, felajánlja, hogy megmutatja az ő táborát. Mesél. Mesél a tálibokról, a kínzásokról, a félelemről, és miközben mutatja a saját hegeit, az arcán nem látszik semmilyen érzelem.

Kilométernyire a téglagyártól négy sátor. A férfiak, bizalmatlanok. Látva a fényképezőgépet, elfordulnak, felállnak, arrébb mennek. Nézem a táborukat, őket, érezni a kilátástalanságukat, a dühüket, a megvetésüket. Nem várnak segítséget tőlünk, tudják nem azért jöttünk. Egy huszonéves szír srác lehajtott fejjel mesél a gyerekeiről, a feleségéről, akik ott haltak meg valahol Szíriában, amikor szétlőtték a házukat. Elvesztett mindent és mindenkit, az életét. Sír, könnycseppek gördülnek le az arcán.

A szabadkai téglagyár után indulunk a határra. Megállunk egy parkolóban, két egyenruhás határőr sétál oda hozzám, az egyikük jó magyarsággal kérdezi, kik vagyunk, honnét jöttünk. Beszélgetni kezdünk. Benne is ott a gyanakvás, kamerát, mikrofont keres a tekintetével, de nem lát, így megnyugszik. Arra, hogy mi a véleménye a kerítésről, ő is felnevet: értelmetlen az egész, mert ha valaki már eljut odáig, az már Magyarország területe, számára nem oszt, nem szoroz a drót. Mondom neki, hogy sok menekültet láttunk az úton, vajon ők hová jönnek, hiszen a határon nem kelhetnek át. Mutatja az oldalt sorakozó, Magyarországra átjutni szándékozó kamionokat, és meséli, hogy azok mellett, takarásban próbálnak átszökni, ezért jönnek.

Megyünk tovább Magyarkanizsára.

Az úton menekültek sétálnak, itt is, ott is, felbukkan, egy-egy család, napok, hetek óta róják a maguk kilométereit, sokszor akár 45 napon át, vagy még tovább. Magyarkanizsán találkozunk Zoltánnal, aki, azt ígéri, olyan helyekre is elvisz bennünket, ahol újságíró még nem járt. Először kimegyünk a kisváros főterére, ahol a padok tele vannak menekültekkel. Feltűnő, mennyi nő van csecsemővel, járni még alig tudó kisgyerekkel. A téglagyárhoz képest, itt már jobb módú menekültek vannak, sokszor márkás ruhákban. Zoltánnal együtt járom körbe a teret, senki nem ellenséges, akire rámosolygunk, az visszamosolyog.

Zoltán rámutat egy beérkező buszra. Magánjárat, Belgrádból hozza a menekülteket fejenként 1450 euróért. Aztán mutatja a taxisokat, akik itt tényleg hiénák, mert a pályaudvarról fejenként 150 euróért viszik őket durván 12 kilométerre a kisvárostól. Aztán valahol kirakják őket. A menekültek pedig azt hiszik, hogy már csak pár méter a határ, de közben jönnek a sokszor szolgálaton kívüli egyenruhás szerb rendőrök, civil autóval, mert megkapják az infót a taxistól, hová vitte az embereket. Újabb lehúzás jön, mert a rendőr csak pénzért engedi tovább őket, ez is egy 100 eurós történet. Az viszont meglep, hogy a kisváros boltosai nem emeltek árat hiába a menekültáradat. Zoltán szerint elégedettek, mert így is nagyon nagy a forgalmuk.

Újra autóba ülünk, irány a „hadak útja”, amit a helyiek hívnak így, az utolsó nagy nekirugaszkodást a magyar határ előtt. Egy darabig a Holt-Tisza ága mellet haladunk, fent a töltésen, velünk szemben szerb határőrök vagy rendőrök jönnek, rövid párbeszéd után hagynak továbbmenni minket. Hirtelen lekanyarodunk a töltésről, az erdő és a töltés közötti kitaposott útra. Kiszállunk az autókból és gyalog megyünk tovább. Rengeteg eldobott üres vizes palack, szemét itt is, a senki földjén sétálunk, közel a határ.

Zoltán néha bemegy az erdőbe, menekülteket keres és a sokadik próbálkozás után rá is bukkan, egy nagyobb csoportra: ők is azt az utat használják, amit mi, de a legkisebb gyanús jelre, behúzódnak az erdőbe. Óvatosan megyünk a hatalmas fák alatti félhomályban utána, nem szeretnénk megijeszteni a migránsokat. Hirtelen egy mesterséges gát mögül fiatal férfiak bukkannak fel, némelyikük arca eltakarva sállal. Ingerültek, idegesek, van, akinek kés van a kezében. Körülfognak minket, hadonásznak a késeikkel. Megértjük, amit kiabálnak: rakjuk le a kamerát, nem fotózhatunk. Próbáljuk elmagyarázni, segíteni szeretnénk, víz is van nálunk, de csak úgy fogadják el, hogy előtte beleiszunk mi is. Lassan csillapodik a feszültség, rágyújtanak, megkínálnak minket is, próbáljuk kideríteni, miért voltak ilyen ellenségesek. Elered a szavuk: az ISIS által megszállt területről jönnek, ha bármelyikük képe bekerül a sajtóba, és ez alapján az ISIS beazonosítja az otthon maradt rokonokat, rajtuk állnak bosszút kínzással, lefejezéssel. Elköszönnek, fél szemmel bennünket figyelve fokozatosan visszahúzódnak.

A mesterséges gát mögött, hirtelen sok ember lesz, meglátjuk azokat, akik az imént még velünk beszéltek, de most felkerekedett az egész, eddig rejtőzködő csoport, indulnak Magyarország felé. Rengeteg nő és kisgyerek, idősebb férfiak, legalább százan haladnak némán egymás mögött, csak időnként hallani ágroppanást. Úgy tűnnek el az ártéri erdő sűrűjében, hogy hang alig hallatszik. Mi is elindulunk kifelé az erdőből.

Zoltán mesél tovább. Vannak, akik a menekültek által eldobott ruhát, hálózsákot, sátrat szedik össze és ebből élnek. És van az ember legalja, aki az ártéri területre azért jár, hogy tíz euróért hozzon kenyeret, ötért egy palack vizet.

Kiérünk a napra, fenn vagyunk a töltésen. A távolban egy kisbusz. Az már Magyarország, mondja Zoltán.

Kamerák előtt okozott kínos pillanatokat Merkelnek egy menekült lány

Publikálás dátuma
2015.07.16. 21:03
Angela Merkel Fotó: Adam Berry/Getty Images Hírek
Angela Merkel  egy televíziós (ARD) műsorban éppen gyerekek kérdésére válaszolt, amikor  egyszercsak Reem, egy fiatal palesztin menekült lány került sorra - tudósít az esetről az Euronews. 

A fiatal lány elmondta: családjával együtt egy líbiai menekülttáborból érkeztek Rostockba négy éve, most azonban őt és a rokonait lehet, hogy ki fogják utasítani.

„Ahogy mindenkinek, nekem is vannak céljaim az életben, szeretnék továbbtanulni, ahogy a többiek. Rossz látni, ahogy mások boldogulnak, és nekem nincs rá lehetőségem” – mondta a fiatal palesztin.  

Angela Merkel kedvesen reagált a lány szavaira, de a válaszban hangsúlyozta, hogy  minden menekült és menedékkérő előtt nem nyílhat meg Németországba, mert egy ilyen helyzetet nem lehetne kezelni.  A felvételen nem látszik, de valószínűleg ekkor indulnak meg a lány könnyei, mert a kancellár asszony vonásai ellágyulnak, és megindul a fiatal palesztin felé, majd vigasztalni próbálja a síró lányt. 

A helyzet azonban bizarr és politikai értelemben is kínos: miközben ugyanis - emberként - megindítják a menekült lány könnyei, kancellárként kemény és elutasító szavakat kellett mondania a menekültek befogadásának lehetőségéről. 

Az esetet egyre többen kommentálják a közösségi oldalakon, a #merkelstreichelt hashtag most az egyik legnépszerűbb a megosztások között.

(a német nyelvű adásrészlet a hu.euronews.com oldalon megtekinthető)