Előfizetés

Egy Einstein, aki vagyok

– Nadapa, jáccunk!

A „Nadapa” az én vagyok. Aki pedig a játszani szeretne, az unoka. Az unoka tartózkodási helye a parkett. Valahogy leereszkedem mellé a földre, de minden mindenütt kemény és nyom. Egyébként tetszenek azt tudni, mi az hogy játék egy kétéves fiúgyermek esetében? Önök nyilván gondolnak most valamire, nyájas olvasók, de nem. A játék az nem az, amire önök gondolnak, nem kinevetavégén vagy forgatós foci, nem. Hanem a következő: a játék az, hogy két lovacska van, az egyik az unokánál, a másik a nagyapánál és ide-oda tologatjuk őket és közben néha kicsit nyihogunk. Ezt lehetne az asztalon is, de az asztalon az unokának nem kényelmes. Ő a parkettet szereti. Úgyhogy a parketten tologatjuk a lovacskákat és ott nyihogunk.

Ez nagyon jó játék egy percig. Két perc után már kicsit unalmas. Öt perc és úgy érzed, most mindjárt beleőrülsz és a derekad is fáj (kemény a parkett). De már a harminckettedik percben vagyunk! És csak tologatjuk a lovacskákat. És ha esetleg nagyapa egy pillanatra kinyúlik, eldől a szőnyegen mint egy fejbecsúzlizott tyúkanyó vagy tyúkapó, akkor unoka rászól:

– Nadapa! Jáccunk!

És nincs kibúvó.

Megpróbálod rávenni unokát, hogy inkább üljünk fel az asztalhoz és rajzoljunk. Nem. Vagy építsünk kockákból várat. Nem. Vagy esetleg legózzunk! Nem, nem és nem. Csak a lovacska, csak a tologatás ide-oda, és persze a nyihogás. És amikor azt gondolod, hogy ennél mélyebb már nincs is, akkor unoka hirtelen felugrik a hátadra és ettől kezdve te vagy a lovacska, és négykézláb, és ide-oda, és nyihogsz. Kisszoba, nagyszoba, előszoba, konyha, nyihogás. Aztán elölről.

Unoka elkezd kicsit szaladgálni. Ez jó, mert kell neki a mozgás. Neki a mozgás kell, nekem inkább a fotelem kellene, meg egy csésze feketekávé. Amit szép nyugodtan, újságlapozgatás közben, csak úgy könnyedén szürcsölgetve. És már látom a fotelt, már kezemben a kávésbögre, amikor egy icipicit változik a helyzet.

– Nadapa fogjá meg!

Unokát megfogni lehetetlen, mert ő a gyorsabb. Unoka felmászik a féltve őrzött foteledre és ugrál rajta. Aztán hintázik a könyvespolcon, majd az íróasztalon táncol, lebontja a falakat, lebontja a teljes berendezést és a régebben lakásnak nevezett, most inkább romhalmaznak kinéző csatatér közepén büszkén körülnéz, majd kacagva dobálni kezd mindent, ami a keze ügyébe kerül, lovacskát, kisautót, fotelt, ebédlőasztalt, csillárt, nagyórát, mert unoka erős. Összesen három órát vagy még csak unokával, de az a hatvanöt év, amit eddig leéltél, minden nyűgével és nyilaival, egy semmi ehhez a három órához.

Kint esik az eső, esélyünk sincs semmi szabadtéri foglalkozásra. Vágyakozva gondolsz egy mászókára, vagy homokozóra, amiben unoka legalább öt percig elvan, mielőtt valahonnan le nem akarna ugrani vagy el nem kezdene óriási köveket cipelni és a lábára ejteni azokat.

Hiába. Kimenni nem lehet, be vagyunk zárva a leánykori nevén lakásba, most romhalmazba, ahol unoka vadászkunyhót épít. Két szék felfordítva, egymásnak támasztva, ráborítva a kisasztal és az egészre egy takaró és aztán be lehet mászni alá. Mármint az unokának lehet, mert ő egy pillanat alatt bent van, de Nagyapának ez nem megy olyan gyorsan, először térdre kell ereszkedni, (jaj a derekam), azután hasra feküdni (kemény a parkett), azután lovacskával a kézben bemászni a sátorba és nyihogni. És akkor jön a meglepetés: hopp! Unoka ráugrott a fejedre. És kacag.

Unoka szereti a szemüveget leszedni, mit leszedni, lekapni és kacagva elszaladni vele. Szaladsz utána, persze nem látsz rendesen (nincs szemüveg), mindennek nekimész, piff, puff, reccs és ropp, unoka ezt nagyon élvezi. Aztán eldugja valahová a szemüveget és egy pillanat alatt elfelejti, hová dugta. A nap további részében még két pótszemüveget fogyasztunk el.

Unoka ebédel. Az egész konyha csupa paradicsompüré (beleértve a plafont és az ablakot is), de legalább eszik és közben csöndben van. Sajnos, későn vetted észre, hogy mire készül: kis kezével megfogja a terítő szélét, majd olyan erővel, amit legfeljebb egy Herkulestől várnál el, megrántja és repül a teríték. Minden csörömp-csörömp. Unoka kacag.

Nagyapa is kacag, ez tényleg vicces, nahát, milyen sok kis apró izé van itt a földön, régebben pohárnak hívták, most ilyen kis csillogók. És milyen sokan vannak! Ez tényleg szórakoztató. Felsöprés, felmosás, nini ott is van egy.

Unoka lefektetése délutáni alvásra.

– Nem alszunk, Nadapa!

– De alszunk.

- De nem alszunk!

Ez a küzdelem megy egy darabig, aztán Nagyapa fordít a dolgon, nyakába veszi unokát, (százmillió kiló) és fel-le sétálgatva a szobában dúdolgat neki (rém hamisan persze, mert másképp nem tud), de unoka tűri. Aztán kis fejét odahajtja a nyakadba. Aztán elalszik.

Leteszed.

Felébred.

Kezdődik újra az egész. Mese, nyakbavétel, cipelés (jaj, a derekam), fel-le séta, dúdolás. És újra elalszik. Most már óvatosabb vagy. Együtt feküsztök le. Unoka válladra hajtja a fejét, kezecskéjével fogja a kezedet és szuszog. És ez maga a boldogság.

Matematika nyelvén kifejezve: nagyapa mínusz unoka= egy nagy semmi, egy abszolút nulla. Nagyapa plusz unoka: ez viszont maga a tökéletes minden. A kozmosz, a világegyetem, a téridő-kontinuum, ilyesmi.

Ugye, hogy ugye? Ezt nagyon jól megfogalmaztam matematikailag. Egy Einstein, aki vagyok!

Depressziós volt a gyilkos merénylő

Depressziós volt az a merénylő, aki múlt csütörtökön Tennessee-ben támadást intézett egy toborzóközpont ellen. A támadás során öten vesztették életüket, hétvégén egy újabb személy halt bele sérüléseibe. 

A 24 éves Youssouf A. először a toborzóközpontnál kezdett lövöldözni Chattanoogában, majd egy üldözés során négy tengerészgyalogos tanoncot lőtt le. A férfival később a rendőrség végzett.

A merénylő családja hétvégén azt közölte, nem találnak szavakat a tragédiára, s sokkolták őket az események. „Az a férfi, aki ezt elkövette, nem az a fiú, a mi fiunk, akit ismertünk, szerettünk” – közölték közleményükben. A szülők elmondták, hogy fiúk súlyos depresszióban szenvedett.

A nyomozás során a rendőrség továbbra is „belföldi terrorizmus” kapcsán nyomoz. Nem zárják ki azonban a lehetőségét annak sem, hogy a férfi külföldi terrorcsoportokkal állt kapcsolatban. Michel McCaul republikánus szenátor múlt pénteken úgy vélte, hogy a férfi tettét az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet inspirálta. A férfi Kuvaitban született, de az Egyesült Államokban nőtt fel. Sosem tartották számon fanatikus muzulmánként.

Depressziós volt a gyilkos merénylő

Depressziós volt az a merénylő, aki múlt csütörtökön Tennessee-ben támadást intézett egy toborzóközpont ellen. A támadás során öten vesztették életüket, hétvégén egy újabb személy halt bele sérüléseibe. 

A 24 éves Youssouf A. először a toborzóközpontnál kezdett lövöldözni Chattanoogában, majd egy üldözés során négy tengerészgyalogos tanoncot lőtt le. A férfival később a rendőrség végzett.

A merénylő családja hétvégén azt közölte, nem találnak szavakat a tragédiára, s sokkolták őket az események. „Az a férfi, aki ezt elkövette, nem az a fiú, a mi fiunk, akit ismertünk, szerettünk” – közölték közleményükben. A szülők elmondták, hogy fiúk súlyos depresszióban szenvedett.

A nyomozás során a rendőrség továbbra is „belföldi terrorizmus” kapcsán nyomoz. Nem zárják ki azonban a lehetőségét annak sem, hogy a férfi külföldi terrorcsoportokkal állt kapcsolatban. Michel McCaul republikánus szenátor múlt pénteken úgy vélte, hogy a férfi tettét az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet inspirálta. A férfi Kuvaitban született, de az Egyesült Államokban nőtt fel. Sosem tartották számon fanatikus muzulmánként.