A dupla nullával - azzal, hogy a 28 uniós tagország közül egyedüliként egyetlen menedékkérőt sem fogad be - Magyarország végképp karanténba szorult Európában. „Meg kell érteni, hogy megvannak a maguk problémái, de azt is tudni kell, hogy ez milyen képet sugároz kifelé” - mondta a múlt hét elején az uniós kormányokat tömörítő tanács soros elnöke, Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter az önkéntes kvótafelajánlások után. A kép: Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjaként szagló erkölcsi hulla, amelyet messze kerül mindenki.
Kép a magyaroknak: a kormányfői akaratnak megfelelően tervezik a sátorlágereket, épül a szigorúan NATO-kompatibilis, horganyzott, drótpengés határzár. Eddig sem volt sok értelme, azon kívül, hogy megrontsa a magyar-szerb viszonyt, mert hiába "enyhült meg" a budapesti közös kormányülésen Alekszandar Vucsics miniszterelnök, azért az sem lehetett véletlen, hogy a kerítésről első döbbent pillanatában Auschwitz jutott eszébe, hogy aztán Merkel kancellár látogatásán lehiggadva se kímélje Budapestet. Az ideiglenes (ez a jelző sajátosan visszhangzik egy korosztály fülében) kerítésnek pedig még a makacs magyar hivatali logika szerint sincs értelme, hiszen Szerbiát – az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és az Unióval szemben – egy kormányhatározat biztonságos államnak nyilvánította, ahová most már kérdés nélkül bárkit visszatoloncolhat. A menekülthullám első napjaiban még akadtak józan hangok, amelyek szerint a schengeni magyar-szerb határt egyszerre kellene megerősíteni és kerítés helyett a szerbekkel együtt délre tolni, Macedóniáig. Ebből annyi lett, hogy húsz magyar rendőr néhány hőkamerával leköltözött a macedón határra, a szerbek meg lesik, mikor nincsenek szolgálatban, hogy a migránsoknak mutassák az utat tranzit-Magyarország, valójában az Unió felé. Budapest mérget csepegtetett a szerb pohárba.
Nem csak oda. Lázár János kancelláriaminiszter a kabinet tagjai közül talán a legjobban tud bánni a sajtóval. Lazán mosolyogva kisiklik minden kérdés elől. Tényleg el akarja hinni és hitetni, hogy „Orbán Viktor számára sok ügyben nem a probléma, hanem a megoldás ”. De azért időnként ő maga a gond. Még június 23-án a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt azt ecsetelte, hogy a szomszédos országokban szaporodnak a magyarellenes fellépések, ámde „a katonai titkosszolgálat, a katonai és a polgári hírszerzés Ukrajnában kiválóan teljesített." Három hétre rá, július 16-án meg elefántként a diplomata porcelánboltban azt mondta: “Reméljük, csak a sajtótudósításokból tűnik ki az a kép, hogy a központi állam Kárpátalján nem ura a helyzetnek”. Van az ukránoknak elég bajuk, nem éppen az áhított Nyugatról várták a hátukba a kést. Most aztán felébredtek. Bekérették a külügybe a kijevi magyar nagykövetet, és kikérték maguknak a titkos titkosszolgálati akciókat. A méreg itt is a pohárban van, és már nem cseppekben.
Mert eltelt egy nap, és Lázár miniszter kihúzta magát. A keddi kormányülés szünetében keményen odavágta: "a szomszédos országok barátkozzanak meg azzal, hogy a magyar állam a világban minden magyar állampolgárt megvéd, és minden szervezeti egységének ez a dolga". Aztán "mintegy” megemlítette az éleződő nemzetiségi fegyvert: „az elmúlt években 783 ezer új, határon túli magyar állampolgárság született”. Mély levegő: a magyar kormány persze Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának fenntartásában érdekelt. Blablabla, a méregpohár felől nézve. Mert nem vagyunk biztosak benne, hogy a szomszédban, ha kicsit megkésve is, de nem olvassák Kovács Béla jobbikos EP-képviselő eszmefuttatását egy kassai lapban Ukrajna felosztásának változatairól. Az orosz kémkedéssel megvádolt Kovácsról épp a minap nem mondott semmit Brüsszelben a nyájas Polt Péter legfőbb ügyész, ügyelve a Fidesz jobbikos hintapolitikájára, minthogy a Jobbik egészen a területi revízióig védené a kárpátaljai magyarság érdekeit.
Ha mindehhez hozzávesszük a horvátok kerülőút-aggodalmait a kerítés miatt, a mélyponton lévő magyar-román viszonyt („szerencsére” a románok most saját korrupcióellenes harakirijükkel vannak elfoglalva), a Moszkva miatt orroló lengyeleket, akkor azt mondhatjuk: az egyetlen Orbán-rokon Fico-Szlovákián kívül a Kis-Antant óta ennyire elszigetelt nem volt az ország, mint most. Egész Európát tekintve teljes a cordon sanitaire. A pohárban meg ott a méreg.
Itt volt az alkalom, hogy az Európai Unióba menetelő Szerbiának hatalmas gesztust tegyünk és hosszú időre magunk mellé állítsuk. Itt volt az alkalom, hogy az Uniót közös állásfoglalásra kényszerítsük és ne nemzetállami keretek közé erőltessük egy földrésznyi probléma megoldását, mint a kormányfő azt belpolitikai okok miatt akarja. Miközben a belügyminiszter világsikerként kiáltja világgá ennek ellenkezőjét: ősszel nemzetközi migránskonferencia ülésezhet Budapesten. Ugyan, minek? Hogy megmutassuk nekik a vasfüggönyt?
Európa számára jó hír, hogy a görögtűz fényében a bal- és jobboldali populizmus, benne Orbán Viktor illiberális rémálmának gyakorlata, a dagadó keblű közép-európai magyar szupranacionalizmus egyelőre idegesítő, semmint követendő példa lett. A végén persze valakinek ki kell innia a méregpoharat. Amelyből - meglehet - Európa is kortyolni fog, de fenékig üríteni nekünk, magyaroknak kell majd.
