„Pro bono publico” - A közjóért!

Csak akkor állhatunk magabiztosan, ha élnek a gyökereink, ha ismerjük hazánk, városunk, falunk, szűkebb közösségünk történelmét. Egy kedves történész barátom hajdanán úgy foglalta össze a „nincs jelen múlt nélkül”-t, hogy tagadhatjuk, berendezkedhetünk ellene, de nem szabadulhatunk a múlt tanulságaitól és hagyományaitól. „Velünk kell élniük, élni kell velük!”

„…úgy döntöttem, hogy a szegény beteg felebarátok megsegítése céljából általában, kiváltképp pedig a pápai és ugodi birtokaimon élő szegény, megbetegedett jobbágyaim számára, az ottani környék használatára és a köz javára, saját erőmből és néhány jótevő hozzájárulásával Pápán kórházat alapítok..” – állnak e pergamenre vetett sorok az 1700-as évek közepéről Magyarország első kancellárjának, Esterházy Ferencnek pápai kórházat alapító levelében.

Dicső Esterházyak

Esterházy Ferenc volt az első olyan nemesember e hazában, aki saját vagyonából nem egyházi árvaházat, különféle birtokain gazdasági iskolát nyitott, valamint manufaktúrát létesített. Manapság ehhez fogható jótevőt – pláne kancellárt, miniszterelnököt – , aki saját vagyonából a szegény „felebarátok”, a „jobbágyok” megsegítésére, a köz javára áldozna, nem igen találni.

Ezt a háromszáz esztendeje napvilágot látott széles érdeklődésű Esterházyt valóban szociális érzékenysége tette kivételessé. A sok közül legkedvesebb helye a dunántúli Pápa volt, melynek felemelésén testvérével, a neves püspökkel – az idén kétszázkilencven éve született - Károllyal jelentősen munkálkodott. Nem fölöslegesen! 1782-re már 9049 lakosával, erős iparával, kereskedelmével az ország egyik legnépesebb városává fejlődött a település Az élet megélénküléséhez szorosan hozzájárult számos zsidó család letelepedésének engedélyezése is. A tervszerű, „barokkos” fejlesztés jegyében lecsapoltatta a mocsarakat, leromboltatta a középkori városfalakat és a várat, amelynek helyére főúri kastély, s azzal szemközt pedig egy különleges, már-már klasszicizáló, „modern” templom emeltetett, a város máig meghatározó - idén 220 éves - jelképe.

A különleges művészeti alkotásokkal, emlékekkel - köztük az osztrák Maulbertsch Antal freskóival, valamint a római pápától kapott, üvegkoporsóba zárt Martiális ókeresztény vértanú ereklyéjével - büszkélkedő templom csodájára még maga Kazinczy Ferenc nyelvújítónk is elzarándokolt. A magyar történelem elmúlt ötszáz évének egyik legfontosabb családjának tagjaiként a két, 18. századi Esterházy-testvér által vált igazán széppé, kultúrálttá, gazdaságilag erőssé a dunántúli Pápa. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy az elkövetkezendő időkben tódultak ide a jelesebbnél jelesebb személyiségek.

Ahogy a lendületet adó, kemény katolikus Esterházyak a köz javáért munkálkodtak, úgy a közjó latin jelmondatát - a „Pro bono publico”-t pecsétjén is hordozó - jövőre 485 esztendős, híres pápai református kollégium falai között e szellemben neveltek-alkottak a tudós tanárok, az intézmény így a magyar szellemi élet bölcsőjévé vált. Itt munkálkodott Mándi Márton István professzor, aki először tanította magyar nyelven Kant filozófiáját; őt követte gróf Széchenyi István barátja, Tarczy Lajos, aki pedig Hegel bölcseleti felfogását fejtegette elsőként tanári katedrán Magyarországon. A harmadik jelentős kollégiumi tanár a „históriás világeszmék” népszerű tudósa, Bocsor István volt, akinek alakját Kozma Andor A karthagói harangokokban örökítette meg.

Petőfi itt lett Petőfi

E jeles pedagógiai személyiségek által gazdagított közegbe érkezett 1841-42-ben Petőfi Sándor, aki hamar igyekezett tudtára adni itt mindenkinek, hogy „aut Caesar, aut nihil!” - ő bizony középszerű ember nem lesz! Pápán vette fel a Petőfi nevet, itt írta le legelőszőr a Tolvaj huszár című verse alá, s innen küldte az Athenaeumba A borozót, amely az első nyomtatásban megjelent költeménye lett.

S hogy Jókai Mór élete sem a festővászon mellett telhetett, az szintén e városnak volt köszönhető. „Áldott legyen a láng, mely utamra rávilágított…” – vallotta később az író. Ez a két jeles pápai diák 1848. március idusán a forradalom vezéralakjainak egyike lett.

Példájukon felbuzdulva kollégiumi utódaik is tömegesen jelentkeztek Kossuth Lajos zászlói alá. Európai műveltségű rabbi vezette ekkortájt a pápai zsidók hitéletét Lőw Lipót személyében, aki magyar nyelvű beszéddel szentelte fel a helyi zsinagógát, s aki ugyanitt emlékezetes szónoklatával buzdította hittestvéreit a fegyveres küzdelemre, miután kimondták az ország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását.

A szabadságharc egyetlen Veszprém megyei csatáját - Világos előtt alig két hónappal – szintén Pápánál vívták. Ihász-pusztán ütközött meg Kmety György hadosztályának öt és félezer honvédje Shütte tábornok nyolcezer főnyi osztrák serege ellen.

Míg a reformkorig számos céh és iparos munkálkodott Pápán – köztük a Fischer Mór alapította porcelángyár, amely végül herendiként vált világhíressé - , addig a kiegyezés után hanyatlani kezdett a gazdaság. Olyannyira, hogy az elvándorlást is meg kellett gátolni. Ezért, s az ekkori köz javát szolgálva létesült a dohánygyár, a Perutz-testvérek textilgyára, majd a húsgyár is.

Nem torpant meg a szellemi élet sem, melyben oroszlánrészt vállalt egy irodalmi egyesület: a Jókai Kör; olyan vezetőkkel, mint Kapossy Lucián, Gyurátz Ferenc, Kőrös Endre. Utóbbinak személye intő példa lehet a ma magyar embere számára. A zsidó származású keresztény-kálvinistát, az első világháborút végigharcolt, hadi kitüntetésekkel elismert íróembert az 1944. évi német megszállást követő üldözések az öngyilkosságba kergették.

A 20. század elején megjelenő szakszervezetek, szociáldemokrata szellemű egyletek, mint például a Pápai Petőfi Asztaltársaság friss „levegőt” hoztak a város szellemi életébe. Az első világháború azonban nem kevés áldozatot követelt. A M. Kir. Pápai 7. Honvéd Huszárezred áttörve az orosz vonalakat Gorodok-Satanownál szinte teljesen megsemmisült 1914. augusztus 17-én. Ennek az ezrednek volt az orvosa Ferenczi Sándor, a magyarországi pszichoanalízis megteremtője, akit barátja, Sigmund Freud 1915. szeptemberében meg is látogatott Pápán.

Elfeledett szomszédaink

A háború utáni, 1919-es történések sem maradtak nyomtalanul, több, mint húsz pápai munkásvezető lelte halálát egy devecseri, erdei tisztáson. Ekkoriban tért vissza pápai kolostorába szibériai hadifogságából P. Markó Marcell magiszter, s ekkoriban koptatta a pápai köveket a gyermek Weöres Sándor, a Kinizsi Pál című regényével ismertté vált Tatay Sándor, a XX. század egyik legnépszerűbb magyar vadász- és útleírásírója Molnár Gábor, a későbbi köztársasági elnök, Tildy Zoltán, az idén száz esztendeje született nyelvtudós, Lőrincze Lajos, a magyar szobrászművészet kimagasló alkotója, Somogyi József, s a nemrég elhunyt irodalomtörténész, Nádasdy Lajos. A városban születtek és nőttek fel legnagyobb magyar női irodalmáraink: Rab Zsuzsa és Vathy Zsuzsa. Itt gyermekeskedett egy ideig Bodrogi Gyula is, aki Pápán lépett életében először színpadra „egy rettenetes háborús darabban”. A második világháború „repedő egei alatt” ült a pápai iskolapadba Nagy László és Csoóri Sándor. Előbbi még itt nem is poétának, hanem festőnek készült, amire erős impulzusokat kapott rajztanárától, a Párizst is megjárt festőművész-bábművésztől, A. Tóth Sándortól. Mintegy élő lelkiismeretként „lobogott” ekkortájt Sulyok Dezső, aki a város parlamenti képviselőjeként erős náciellenes kiállásaival tett tanúbizonyságot bátorságáról.

A legnagyobb tragédia, a holokauszt, Pápát sem kerülte el. A gettó falai közé terelt 2565 zsidó polgárból 2002 az auschwitzi-birkenaui gázkamrákban halt meg, köztük 671 tizenkét éven aluli kisgyermek. Az egykor népes, a köz javát évszázadokon át szolgáló helyi zsidó közösség szinte teljesen felszámolódott. Az közösség, amelynek tagjai közül Beke Manó matematikus, Beck Ö. Fülöp képzőművész, Blum Zoltán labdarúgó, Karinthy Frigyes író, László András producer, Hámori András publicista ősei kerültek ki. Emlékükre 2012-ben „Elfeledett szomszédaink” címmel megható tárlattal tisztelgett a jelen az omladozó zsinagóga falai között.

1956 drámája sem kerülhette el az ittenieket. A népfelkelés alatt ártatlanul elesettek egyfajta emlékhelyévé vált a városban egy Stenger Ferenc György nevű sorkatona sírja. 1956-ig működött a Carl Friedrich Kluge alapította, hét generációs, messzi híres pápai kékfestőüzem, amely ma már csak múzeum.

Pápa új arca

Még ha az 1900-as évek végére - nagyrészt a megyei vezetők és a tanácsrendszer által szándékosan elhanyagolt, „poros” kisváros látszatát is keltette Pápa -, folyamatosan kereste önmagát; az 1980-as évek végétől napjainkig jelentős városfejlesztés ment végbe. Rengeteg új épület, intézmény jött létre, valamint számos műemléket sikerült újjá varázsolni. Ekképp újult meg a Közép-Európa egyik legszebb barokk terének tartott és hajdanán rengeteg híres vásárnak helyet adó Fő tér, a közelmúltban a régi városháza épülete, utóbb pedig a kastély, ahová „hazatért” alkotásai révén két régi művész: Cziráki Lajos és Nemcsics Antal. A hajdani Tapolca-patak mentén a még meglévő, romos vízimalmok megmentése is elkezdődött, főként magánerőből. Manapság a város nevét leginkább az ország egyetlen nyugat-magyarországi aktív katonai repülőtere kapcsán ismerik, amely a NATO légibázisa. Harmincöt évvel ezelőtt erről a helyről indult nagy küldetésének felkészülésére Magyarország első űrhajósa, Farkas Bertalan, és itt állt helyt parancsnokként a magyar légierő egykori vezérkari főnöke, Kositzky Attila.

Pápai vagyok, fiatal korom óta meghatározza életem szinte minden lépését is ez a tudat. Talán nem véletlenül, mert városom mindig is előkelő helyet foglalt el hazánk művelődéstörténetében, iskolái, jeles tudósai, diákjai, nyomdái révén nemcsak a Dunántúl, hanem a haza kiemelkedő tényezői is voltak a köz javát szolgálva. Velünk élnek, velük élünk! „A történet nemcsak záróköve a múltnak, de alapköve a jövendőnek is.” Ennek tudatában, s a dús szellemi örökség birtokában reménykedjünk, hogy patinás városunk legjobb értelem szerinti liberális szellemével, Európára nyitottan továbbra is otthont tud majd teremteni utódainknak - újabb elismeréseket adva Magyarországnak, a közjót szolgálva!