Előfizetés

Össztűz!

Publikálás dátuma
2015.08.04. 08:22

Alighanem kiadták a tűzparancsot a Jobbik ellen a legnagyobb kormánypárt belső köreiben. A közmédia pedig teszi a dolgát: nincs a szélsőséges ellenzéki pártnak olyan megszólalása, amit ne igyekezne porrá zúzni valamelyik orgánumában. A központi híradóban rövid tudósítás a jobbikos álláspontról autóhitelezés ügyében, aztán egy gyors oldalvágás: bezzeg amikor szavazni kellett a "megmentő akcióról", akkor a szocialistákkal szavaztak. Egy snittel odébb: lebuktak a miskolci dollárhamisítók. A hírolvasó szinte csak mellékesként említi mennyi és milyen minőségű pénzről van szó, aztán részletesen kifejti, hogy a tettesek jobbikos kötődésűek. Egyikük ráadásul a választáson is indult, ahol azzal kampányolt, hogy pártja is, ő maga is a törvénytiszteletet hirdeti. Nesze neked igazmondás, cukiság, megbízhatóság! Mert mennyivel tisztességesebben tájékoztatta a választókat a kormánypárt. Csak annyit mondott: folytatjuk. Mit is?

Kígyó

„A legnagyobb hiba, amit egy kormány elkövethet, az ha belefeledkezik a kormányzás munkájába, ha hagyja, hogy a kormányzás elvonja a figyelmét az emberekről. Bármilyen nagyszerű intézkedést hozhat egy kormány, hogy ha közben elsodródik a mindennapi élettől. Én sem hagyhatom, mi sem hagyhatjuk, hogy a kormány beletemetkezzen a kormányzás nagy kérdéseibe, és az emberek úgy érezzék, nem az ő kérdéseikre keressük a választ, nem az ő boldogságuk, nem az ő biztonságuk, nem az életük a legfontosabb kormányzati ügy. Ezért voltak nemzeti konzultációk az előző ciklusban és ezért indítottunk most újabbat a bevándorlás témájában, és ezért fogunk a jövőben is konzultációt hirdetni, minden fontos ügyben, amit az élet elénk hoz. Mi a nemzeti konzultáció kormánya vagyunk és a nemzeti konzultáció kormánya is maradunk.”

Ezek a szavak Orbán Viktor száját hagyták, mint azt gondolom kitalálták, még május végén, midőn a kormány ötéves munkáját értékelte. Nagyjából annyira hitelesen, mint amiről a fenti idézet tanúskodik. Persze, tegyük hozzá, akkor sem vettük komolyan a mondatait, akkor sem hittük, bármennyire újszerű is volt az orbáni retorikában, hogy az önkritika valós. Nem hittük, hogy tanultak a hibáikból – amelyeket korábban sosem ismertek el és azt sem hittük, hogy a jövőben változtatni fognak, változtatni képesek. Hiába hangsúlyozta Orbán, hogy az erő helyett immár a figyelem áll a középpontban, és igen, az emberek problémáival való törődés, tudtuk Orbánnak épp az erő, az erő felmutatása a legfontosabb. Pontosan az az attitűd, amelyben nem enged „szétkonzultálni” egy-egy problémát, hanem azonnal dönt és cselekszik. Dehogy egyeztet, dehogy mérlegel, dehogy vitatja meg az adott kérdést az érintettekkel – ha ezt tenné, még gyengének hinnék. Orbán nem a nemzeti konzultáció kormányfője, épp ellenkezőleg: ő a semmiről sem egyeztető vezető prototípusa.

Miért írom le most mindezt? Azért, mert most éppen két település lakói vannak felháborodva, amiért a kormány a megkérdezésük – figyelem: nem a beleegyezésük – nélkül telepít oda bevándorló-tábort. A megkérdezettek éles hangon bírálják Orbánt, arról beszélnek, hogy vigyék a menekülteket Felcsútra, Orbán és Mészáros falujába, az ő stadionjukba…

Mellesleg éppen azok az érvek jönnek elő, amelyeket a kormány sulykolt; az egész eddig propaganda arra irányult, hogy a magyar emberek féljenek a bevándorlóktól, mert azok veszélyesek, bűnözők, potenciális terroristák, de minimum fertőző betegek. Talán nem véletlen, hogy a „nemzeti konzultáció kormányának” eszébe sem jutott e kérdésről konzultálni; pontosan tudták – hisz ezt akarták -, hogy elutasító választ fognak kapni. Mondanám tehát, hogy a kígyó a saját farkába harapott, de akkor azt is állítanám, hogy a kormány lebukott, megbukott. De itt nem bukik meg a kormány és nem is bukik le; talán kígyó sincs.

Kígyó

„A legnagyobb hiba, amit egy kormány elkövethet, az ha belefeledkezik a kormányzás munkájába, ha hagyja, hogy a kormányzás elvonja a figyelmét az emberekről. Bármilyen nagyszerű intézkedést hozhat egy kormány, hogy ha közben elsodródik a mindennapi élettől. Én sem hagyhatom, mi sem hagyhatjuk, hogy a kormány beletemetkezzen a kormányzás nagy kérdéseibe, és az emberek úgy érezzék, nem az ő kérdéseikre keressük a választ, nem az ő boldogságuk, nem az ő biztonságuk, nem az életük a legfontosabb kormányzati ügy. Ezért voltak nemzeti konzultációk az előző ciklusban és ezért indítottunk most újabbat a bevándorlás témájában, és ezért fogunk a jövőben is konzultációt hirdetni, minden fontos ügyben, amit az élet elénk hoz. Mi a nemzeti konzultáció kormánya vagyunk és a nemzeti konzultáció kormánya is maradunk.”

Ezek a szavak Orbán Viktor száját hagyták, mint azt gondolom kitalálták, még május végén, midőn a kormány ötéves munkáját értékelte. Nagyjából annyira hitelesen, mint amiről a fenti idézet tanúskodik. Persze, tegyük hozzá, akkor sem vettük komolyan a mondatait, akkor sem hittük, bármennyire újszerű is volt az orbáni retorikában, hogy az önkritika valós. Nem hittük, hogy tanultak a hibáikból – amelyeket korábban sosem ismertek el és azt sem hittük, hogy a jövőben változtatni fognak, változtatni képesek. Hiába hangsúlyozta Orbán, hogy az erő helyett immár a figyelem áll a középpontban, és igen, az emberek problémáival való törődés, tudtuk Orbánnak épp az erő, az erő felmutatása a legfontosabb. Pontosan az az attitűd, amelyben nem enged „szétkonzultálni” egy-egy problémát, hanem azonnal dönt és cselekszik. Dehogy egyeztet, dehogy mérlegel, dehogy vitatja meg az adott kérdést az érintettekkel – ha ezt tenné, még gyengének hinnék. Orbán nem a nemzeti konzultáció kormányfője, épp ellenkezőleg: ő a semmiről sem egyeztető vezető prototípusa.

Miért írom le most mindezt? Azért, mert most éppen két település lakói vannak felháborodva, amiért a kormány a megkérdezésük – figyelem: nem a beleegyezésük – nélkül telepít oda bevándorló-tábort. A megkérdezettek éles hangon bírálják Orbánt, arról beszélnek, hogy vigyék a menekülteket Felcsútra, Orbán és Mészáros falujába, az ő stadionjukba…

Mellesleg éppen azok az érvek jönnek elő, amelyeket a kormány sulykolt; az egész eddig propaganda arra irányult, hogy a magyar emberek féljenek a bevándorlóktól, mert azok veszélyesek, bűnözők, potenciális terroristák, de minimum fertőző betegek. Talán nem véletlen, hogy a „nemzeti konzultáció kormányának” eszébe sem jutott e kérdésről konzultálni; pontosan tudták – hisz ezt akarták -, hogy elutasító választ fognak kapni. Mondanám tehát, hogy a kígyó a saját farkába harapott, de akkor azt is állítanám, hogy a kormány lebukott, megbukott. De itt nem bukik meg a kormány és nem is bukik le; talán kígyó sincs.