Vicces fejlemények a pogácsafronton

Kezdetben vala a pékség, ahol többnyire egy pék (az régen egy szakma volt) pár segítővel pogácsát sütött, amit a felesége a pékség elejében kialakított boltban eladott. Kicsi, egyszerű, közérthető történet: egyik magyar pogácsát süt a másik magyarnak, aki nem csak az alapanyagot fizeti meg, hanem a pék és pereputtya munkáját is. Sok kis ember, kis pénzek, kis hasznok, kis életpályák. Persze mindig akad, akinek ennél több kell. Erre a megfigyelésre üzletet alapozott: ne a pék dagassza-kelessze a pogácsát, mert az macerás, hanem csinálják meg ezt a fázist egy nagyüzemben, fagyasszák le a nyers terméket, vigye ki egy hűtőkocsi a pékhez, aki egy erre számára átadott látványsütőben (látni lehet a sütőt, tehát látvány!) szakszerűen megsüti. Ez már egy picit bonyolultabb történet: egyik magyar pogácsát süt a másik magyarnak, aki nem csak az alapanyagot fizeti meg, hanem a látványpék munkáját , valamint a pogácsagyáros profitját is. A történet addig-addig kerekedik, amíg abból a leglényegesebb elem a profit lesz. Ez alá rendelik a minőséget, a tésztagyár munkásainak a bérét, a látványpéknek nagy kegyesen átengedett munkadíjat, mindent. (...) A sok kis ember, a kis pénzek, a kis hasznok, a kis életpályák pedig mentek a levesbe. Amint hogy a pék szakma is. A pogácsáról nem beszélnék, én roppantul utálom bármelyik mélyfagyasztós-gyári pogácsát, de hát ez magánügy, viszont az, hogy már megint a globális tőke járt jól - talán nem.