A kettéfűrészelt De Gaulle

Csak némi késéssel csapott meg a történelmi fordulat szele. Először észre sem vettem, hogy a tusnádfürdői beszédben új szerepben a maga írta darabban a 21. század De Gaulle-ja akar színpadra lépni. Elment a fülem mellett a bejelentés: "Mi, magyarok, a földrész gaulle-istái vagyunk." Az világos volt, hogy a "mi, magyarok" Orbánnál a fejedelmi többes szám jegyében "én magyar"-t jelent, de még mindig nem vettem igazán komolyan a dolgot. Végül is lefestették már az Aranycsapat tagjaként, azt is túléltük. Ha most De Gaulle, hát De Gaulle. Jó, hogy ennyivel megúsztuk, ezzel az erővel lehetne éppen Napóleon vagy Julius Caesar is.

Itt a Népszavában a nagy tudású Várkonyi Tibor a tábornok államfőhöz képest legfeljebb őrmesteri rangra taksálta a mi miniszterelnökünket, a Népszabadság az "egér és elefánt" hasonlatot alkalmazta. De ha azt hisszük, hogy ezzel sikerült is átadni az enyészetnek egy szerencsétlen szónoki fordulatot, tévedünk. Nem véletlen elszólásról van tudniillik szó. Ha így lenne, nem küszködne a kormány-ideológus Mráz Ágoston Sámuel azóta is azzal, hogy bevigye a köztudatba Orbán új ambícióját. Több írásban igyekszik a szájunkba rágni: "Orbán a 21. századi új De Gaulle". Na, püff neki! Pedig Mráz szerint csak a vak nem látja, hogy ikercsillagokról van szó (a miénk azért remélhetőleg kicsit fényesebb): mindketten erős kormányzásra törtek, a "nemzetek Európájában" gondolkodtak és nem szerették Amerikát. Az új De Gaulle-t a magyar anyaföld szülte, küldetése azonban túlterjed e kis ország határain. Kinőtt minket, na. Immár Európát kell átformálnia.

Ne tessék fennakadni azon, hogy tegnap még vezérestül fél-ázsiaiak voltunk, akik nem érzik magukat otthon Brüsszelben, idegenek között. Most európaiabbak leszünk az európainál. Csak éppen Orbán mondja meg, ki az igaz európai, és ki nem. Be van ez már gyakorolva, kérem: nálunk a miniszterelnök joga eldönteni, ki a magyar. Ez most ki lesz egy kicsit terjesztve: az igazi európaiság letéteményese is ő. Megmenti Európát, ha akarja az a szerencsétlen, ha nem. Ha kell, szögesdróttal, ha kell, a felvilágosodás, a világias szemlélet, a multikulti és a liberalizmus szemölcseinek kiégetésével. Egy buzgó államtitkár méltó hasonlatot kutatva ugyan De Gaulle-t nem találta el elsőnek (elvégre ő még csak államtitkár), de azért jó helyen keresgélt: szerinte "Orbán azt csinálja most, mint 559 évvel ezelőtt Hunyadi János". Európa most is "az iszlám térhódításának küszöbén áll." De itt az új Hunyadi, aki "a lófarkas zászlót helyettesítő eszközökkel szemben felhúzza a kerítést".

Jobb példakép kellett: egy tőről metszett európai államférfi, mert a közvélemény-kutatások szerint a folyamatos nemzeti szabadságharc ellenére az ország többsége még mindig uniópárti. És az eredendően is jelentős mértékű idegenellenesség sem nőtt tovább, hiába a drága pénzen indított plakátkampány és Kocsis Máté napi átkozódása a magyar játszóteret használó migráns piréz gyerekekről. Ugyanakkor a menekült-témáról isten ments leszállni, hiszen ezzel sikerült minden más disznóságról elterelni a közbeszédet. És megszületett a megoldás: mi annyira európaiak vagyunk, hogy a gyűlölethadjárattal is csak Európát védjük. Kedves magyar közvélemény, lehetsz egyszerre uniópárti (ha már nem bírtunk leszoktatni róla), és utálhatod velünk rendes magyarként az idegeneket.

És itt jött a képbe szegény De Gaulle. Vele kell legitimálni Európában a magyar politikát, itthon pedig európaivá fényezni Orbánt. Ehhez persze a francia elnököt ketté kellett fűrészelni. Nemcsak a politikai nagyságrendet tekintve (mert De Gaulle ugyan nem tartozik kedvenceim közé, de hogy nagy államférfi volt, az kétségtelen), hanem az életmű jellemzőit illetően is. Mert igaz ugyan, hogy De Gaulle alfája és omegája a francia nemzet ügye volt, de éppen a nemzeti érdeket felismerve vált az európai, ezen belül a német-francia együttműködés bábájává, ilyen módon a későbbi Európai Unió egyik megalapozójává. És igaz De Gaulle erős államra törekvő centralizációs hajlama is, de ez nála az erős köztársaságot jelentette, a "szabad Franciaországot", amely néven ellenállási mozgalmát indította. Soha nem hagyta volna el olyan mondat a száját, (hazájában meg is kövezték volna érte), hogy "a köztársaság csak ruha a nemzet testén". Új alkotmányt csinált, de népszavazással. És amikor újabb alkotmánymódosításához már nem kapott többséget, azonnal lemondott, nem trükközött hatalma bebetonozásáért. Hallatlan tekintélyét a nácizmussal szembeni hősi ellenállással alapozta meg, és nem a szélsőjobbal is kacérkodó hatalmi lavírozással. Nem szerette a pártharcokat, de jobb- és baloldal küzdelmét nem a baloldal megsemmisítésével akarta kiiktatni - miniszterelnökként a háború után a kommunistákat is kormányába engedte.

És végül: politikusi karrierje idején nem gyarapította vagyonát, hanem vesztett belőle. Lemondása után nem fogadta el a volt elnököknek és a volt tábornokoknak járó juttatásokat sem. Szerényen élt, családja végül arra kényszerült, hogy eladja birtokait. Ahol nem épült sem futballstadion, sem kisvasút.

Biztos, hogy jól tetszettek új példaképet választani?

2015.08.08 08:12

Iskolai koffein

Teljesen kitiltják a kávéautomatákat a dél-koreai iskolákból, a tanároknak fenntartott automatákat is száműzik, nehogy a diákok a rendszert kijátszva hozzájussanak az élénkítő italhoz - adta hírül a magyar sajtó is. Hüledezem. Vajon mennyire lenne bölcs kiküldeni valakit az esőbe, majd elvenni tőle az esernyőt, hogy el ne fáradjon a keze, miközben az ernyőt tartja? A diákok nem unalmukban kelnek hajnalban, élnek koffeinen és alszanak csupán néhány órát, hanem mert az oktatási rendszer erre kényszeríti őket. Ha a diákok szívéért aggódunk, ne a kávét és/vagy az energiaitalt tiltsuk be (aki mindkettőt akarja, az legalább "következetes"), hanem könnyítsünk a rájuk nehezedő terheken! Részben a sok ezres év eleji diáktüntetéseknek köszönhetően az utóbbi időben viszonylag sok szó esik az iskolai túlterheltségről, a magas óraszámról. (Ezt bizonyítandó, felhívásunkra rengeteg diák fotózta le saját órarendjét.) Érdemes azonban beszélni a túlzott mértékű lexikális tananyag terheiről, és a diákok túlzott stresszeléséről is. Aki nem szakosodik gyorsan, hanem például általános gimnáziumba megy, az egy sor tantárgyból nagyon részletes tudást kell elsajátítson a középiskola elvégzéséig - ha érettségizik az adott tárgyból, ha nem, -, míg saját, továbbtanulásához szükséges tárgyaira nem jut kellő idő és óraszám. Így azokat különórákon kell megtanulnia. Abban tehát igaza van az államtitkárságnak, amely - cáfolva meg sem tett állításunkat - azt mondja, hogy a túlterheltség egy részét nem a kötelező tananyag okozza. (Közvetlenül nem, de közvetve igen, miután a kötelező tananyag egyrészt merev, másrészt néhány területen nagyon részletes, főként azoknak, akik nem abból a pár - többségében természettudományos - tárgyból tanulnának tovább, amelyeknek az elsajátítását a legrészletesebben írja elő az alaptanterv.) Emellett - és erről kevesebb szó esik - a “poroszos” iskolarendszer elképesztő módon túl is stresszeli a diákokat. A tesztrendszer például a memóriát kéri számon, elsősorban azt, hogy mit nem tud a tanuló. Ez óriási megfelelési kényszer elé állít mindenkit, nem egy esetben megszégyenítve a tanulót az osztály - a saját közössége - előtt, ha egy kérdésre éppen nem tud helyesen felelni. Ezt tetézik az antidemokratikus igazgatók, akik között mind több a politikai kinevezett. Ők nem egyszer elképesztő jogsértésekkel nyomják el a diák-önkormányzatokat és hallgattatják el saját iskolájuk hangját. Annak, aki a koffeines italok betiltásában látja a fiatalság egészségének védelmét, javaslom, beszéljen néhány diákkal, esetleg töltsön el egy napot valamelyik közoktatási intézményben, látogasson el néhány  órára, nézze meg a fiatalokat, amint a következő napra készülnek. Garantálom, másnap ő fogja az első kávét megvenni nekik.  A szerző kommunikációs koordinátor, Független Diákparlament 
2018.09.19 08:19

Sorrend

Nemrég még komoly fegyverténynek számított egy-egy kelet-közép-európai politikai vezető meghívása Washingtonba, amolyan demokrácia fokmérőként működött. A Trump-éra azonban ezt is átírta, mint oly sok mindent a tengeren túli demokráciaszentélyben. Tegnap Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta az amerikai elnök miközben, az Európai Unió épp elindította a 7. cikkely szerinti eljárást az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása miatt Lengyelország ellen. A Fehér Ház új lakója közismerten nem finnyás emberi jogi és jogállamisági kérdésekben, viszont annál inkább érzékeny az Egyesült Államok katonai ereje és az amerikai hadiipar piaci vezetőszerepe témakörben. Nem véletlen, hogy Kelet-Közép-Európából elsőként Klaus Johannis román elnök kapott hivatalos meghívást Washingtonba tavaly júliusban, illetve, hogy Trump először épp Varsóba látogatott a térségben. Mindkét országban az utóbbi időben komoly visszalépések történtek a jogállamiság terén, ám a két állam geopolitikai jelentősége felülír minden Washingtonban korábban hagyományos aggályt. Romániában 2016 óta élesben működik Deveselun, az amerikai rakétavédelmi bázis, Lengyelországban most épül. Bukarest az európai NATO-tagállamok közül elsőként ígérte (és valósította) meg azt, amit Trump kért – védelmi költségvetése 2 százalék fölé emelését -, amerikai katonai támaszpontnak ad otthont a Fekete-tenger partján, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az (Traian Basescu volt államfő szavaival élve) ne váljon „orosz tóvá”. Lengyelország a rakétavédelmi bázison túl elsőként kötött rendszeres amerikai cseppfolyósgáz-szállítmányokra szóló szerződést (Trump tavalyi varsói útja után). És nem utolsósorban, e két ország volt az első a régióban – és Európában –, amely Trump hivatalba lépése óta nagy tételben vásárolt amerikai haditechnikát, valamint ők a két legnagyobb oroszellenes, egyben Oroszországgal határos európai állam is. Ezt a stratégiai fölényt nem tudja legyőzni Orbán Viktor, bármennyire is élen jár a Trumptól nem idegen illiberalizmusban. Duda washingtoni meghívása újabb alkalom lehetne miniszterelnökünk számára, ahhoz hogy rádöbbenjen – az Unión kívül van ugyan élet, de ahhoz nem elég a „merjünk nagyok lenni”.
2018.09.19 08:19