A nagy kettős

Vári Éva és Benedek Miklós jól állnak egymásnak. Így volt ez már A nagy négyes című szintén Orlai produkcióban, de most az Aranytó című szomorkás komédiában előadhatják a nagy kettőst. Ernest Thompson darabja, aminek híres filmváltozatában Katherine Hepburn és Henry Fonda parádézott, jutalomjáték két jelentős, idős színésznek. Benedek ötlete volt, hogy bemutassák. Orlai Tibor pedig állt elébe, a Szentendrei Teátrum után a produkció a Belvárosi Színházba kerül, és országszerte is látható lesz.

Virtuóz szócsatát vív benne a két kiváló színész. Szerepük szerint, mint pingponglabdát adogatják egymásnak a helyzeteket, temperamentumosan szerválnak, és le-lecsapják a labdát, kihasználják a poénlehetőségeket. Közben persze azért érzelmi húrokat is pengetnek, meghatóak, szólnak öregségről, kibírhatatlan, de mégis megszokható, elviselhető rigolyákról, kukacosságról. Zsörtölődnek, piszkálódnak, de ugyanúgy szeretik a másikat, mint fiatalon. Ha a szerelem már régen tova is illant, megmaradt ez a múlhatatlan szeretet, ami a leglehetetlenebb szituációkon is túlsegíti őket.

Benedek hetvenen felüli, szenilisedő, örökké morgó, másokat állandóan megszóló, eléggé embergyűlölő, begubódzó, nyugalmazott egyetemi tanárt ad, Vári pedig a mindent elegyengetni próbáló, bármit megértő, jókora szívű felesége, aki igyekszik elűzni a kisebb vagy nagyobb viharokat. Ősidőktől, fiatal koruktól az Aranytónál lévő csinos víkendházukban töltik a nyarakat. A történet szerint most is éppen ideérkeznek nyár elején. Tesznek-vesznek, rendezgetik a régi tárgyakat, a feleség noszogatja mindinkább eltespedő férjét, hogy ne csak a fotelban gubbasszon, és rosszmájú megjegyzéseinek áradatát fűzze egymásba, hanem menjen, mondjuk, szamócázni, és legalább legfőbb hobbijának, a pecázásnak hódoljon. De nemigen van semmihez kedve, láthatóan elindult a leépülés útján. Aztán egyszer csak betoppan az évek óta őket meg sem látogató lányuk, mert az apja őt is módszeresen elmarta magától. És a már középkorú hölgy, akinek nincs gyereke, nem egyedül érkezik, hanem a vőlegényével, meg annak kiskamasz fiával. Miután ők el akarnak menni megházasodni, meg nászútra, itt hagynák a gyerkőcöt egy hónapra.

Fölöttébb jó a srácot megformáló Szekeres Máté. Eljátssza a mostoha nagyapához hasonló duzzogót. Mindketten úgy érzik, hogy a másikat a nyakára ültették. Ezen a „fronton” is beindulnak az epés szócsaták. Adódnak lekicsinylő, fitymálódó nézések, éreztetik egymással vastagon, hogy egyik sem fogadja el a másikat. Persze alapvetően érzelmes históriáról van szó, így naná, hogy fokozatosan egymáshoz idomulnak, a fiú már egy könyvet is némi morgolódás kíséretében elfogad olvasásra a kiérdemesült professzortól, aztán csak vele tart horgászni, és egyre inkább meghallgatja a történeteit, már-már issza a szavait. Lényegében visszahozza az öreget a tetszhalálból, miközben ő is sokat kap.

Magyarországon méltán legendás alakítást nyújtott a darabban - a Madách Kamaraszínházban - Tolnay Klári és Mensáros László, eljátszották a haragszomrád és a totális boldogság szinte minden árnyalatát. Vári és Benedek is ezt teszik, a premieren előforduló ritmuszavarok, döccenők azóta nyilván megszűntek, és még inkább kidomborodik a jutalomjáték jelleg. Bertalan Ágnes az öreg házaspár lányaként, Vasvári Csaba a vőlegényeként vesznek részt a meghatóan nevettető produkció létrehozásában. Gálffi László rendezőként érezhetően inspirálta a színészeket. Kollégáival együtt eltalálta a megfelelő, könnyed, szórakoztató stílust, de úgy, hogy azért az előadás mégse legyen tartalmatlan, regéljen a felfokozott szeretetigényünkről, arról, hogy gyakran nem figyelünk a másikra, és arról is, hogy némi empátiával, törődéssel, a különböző korosztályok is megtalálhatják egymás között a hangot.