Oroszország;nő;külügyi szóvivő;

2015-08-10 16:52:00

Nőt választottak külügyi szóvivőnek Oroszországban

Oroszország történelmében először tölti be nő a külügyminisztériumi szóvivői posztot. Marija Zaharova hétfőn lépett hivatalába, és máris kemény hangú nyilatkozatot tett a 2014-ben Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító ügyében.

Az új szóvivő elődjét, Alekszandr Lukasevicset EBESZ-nagykövetté nevezték ki. Zaharova 1998-óta dolgozik a moszkvai Szmolenszkaja téren lévő külügyminisztériumban, ahol Lukasevics mellett 2011 óta helyettes-szóvivőként teljesített szolgálatot - írta a RIA Novosztyi állami hírügynökség.

Rendszeresen szerepelt az orosz állami televízió egyes csatornáján futó késő esti politikai vitaműsorban, Vlagyimir Szolovjov talk-show-jában: határozottan képviselte a Kreml ellentmondást nem tűrő álláspontját az ukrán válsággal kapcsolatban, illetve egyéb világpolitikai kérdésekben.

Az orosz külügyminisztérium új szóvivője hivatalba lépése első napján a televíziós műsorban tőle megszokott keménységgel nyilatkozott a malajziai légitársaság Boeing-747-es utasszállító repülőgépének lelövésével kapcsolatos vizsgálatokról. Kijelentette a Rosszija 24 állami hírtelevíziónak, hogy Oroszország nem akar "kávézaccból jósolni", holott a tavalyi katasztrófa okainak feltárása a tényleges bizonyítékok hiányában hasonló jóslássá, vagy egyszerűen "politikai játékká" kezd változni.

Marija Zaharova arra szólított fel, hogy minden ország, amely rendelkezik információval a kelet-ukrajnai Donyeck térségében lezuhant repülőgéppel kapcsolatosan, tárja fel értesüléseit. Kijelentette, hogy Oroszország minden más államnál jobban érdekelt abban,hogy kiderüljön az igazság.

Oroszország július végén megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában annak a határozatnak az elfogadását, amely a tragédia felelőseinek megállapítására nemzetközi különbíróság felállításáról rendelkezett. A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH-17-es számú járata 2014. július 17-én zuhant le a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alatt lévő kelet-ukrajnai területen. Ukrajna és a nyugati államok feltételezése szerint a szakadárok által kilőtt orosz rakéta találhatta el az utasszállítót. Moszkva az ukrán hadsereget vádolja a lelövéssel. 

A szerencsétlenséget senki sem élte túl, 298-an haltak meg. Az áldozatok többsége holland volt, de számos brit és maláj állampolgár is szörnyethalt.