Merkel, az Unió egységének kovácsa

Az Európai Uniót érintő viharokban gyakran motoszkálhat a fejünkben a kérdés: mi lenne velünk Angela Merkel, a „Mutti”, az anyuka nélkül? Ha nem ő lenne a német kancellár, hanem bárki más, képes lenne-e hasonló bűvészmutatványokra? Ő is Európa egységét tartaná-e legfontosabbnak? Vagy inkább az egyes tagországok hatásköreit bővítené? Egyáltalán, hogyan vált Angela Merkel Európa legfőbb összetartó erejévé?

Főleg a sportból tudhatjuk jól, nincs sok értelme a ha-val kezdődő mondatoknak. Most azonban mégis tegyük fel, mi lett volna, ha a kilencvenes évek végén nem tör ki a kereszténydemokrata CDU-nál a pártfinanszírozási botrány. Ez esetben Wolfgang Schäuble, az ellenzék akkori vezető politikusa sem mondott volna le a CDU elnökségéről, így egyenes út vezetett volna számára a kancellári székbe. Annál is inkább, mert Helmut Kohl is szívesen látta volna utódaként. Biztosra vehetjük, hogy Schäuble más Európát képzelt volna el, mint Merkel. Ő „jobboldalibb” politikus Merkelnél, inkább folytatna konzervatív politikát a jelenlegi kancellárnál.

Merkelnek már az előző, 2013-as választás után a szemére vetették a CDU egyes politikusai, hogy túlságosan is centrista politikát folytat, a szociáldemokraták pedig azt sajnálják, hogy miközben egy sor programpontjukat vette át, sok kérdésben az ő értékeiket képviseli, népszerűségükön ez mit sem változtatott, eközben azonban a CDU-ra 43 százalék szavazna, ami már abszolút többséget jelentene a kereszténydemokraták számára. Ám az SPD megrekedt a 23-25 százalékos sávban, amelyből évek óta nem képes kitörni. Az SPD nem találta meg a népszerűség receptjét, s ez az, ami Merkelnek sikerült.

Ez a természetéből fakadó varázsára is visszavezethető. Nem sok politikus képes arra, s nemcsak Európában, hanem szerte a világon, hogy a populisták által kedvelt témák (bevándorlásellenesség, rasszizmus, euroszkepticizmus, Brüsszel folytonos támadása…) nélkül is képes népszerű maradni. Sőt, éppen azokat az értékeket emlegeti, amelyek már nem számítanak „trendinek”, s Európa egységének fontosságát hangoztatja. Amikor eldőlt, nem lesz Grexit, mentőövet nyújtanak Görögországnak, a reformokat sokáig halogató görög kormánynak, Merkel nem arról beszélt, hogy lám, nélküle vagy Berlin nélkül nem lehet megoldani egy ilyen, amúgy egyáltalán nem kis horderejű kérdést. „Európai szolidaritásról” beszélt, ami a populisták fülében, jól tudjuk, mennyire rosszul cseng.

Merkel, illetve a német kormány számára nagyon fontos láncszem Wolfgang Schäuble. A kancellár úgy vélte, a pénzügyeknek jót tesz, ha olyan született hivatalnok irányítja a tárcát, mint amilyen Schäuble. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden nyilvános fellépést egymás fényezésére használnának fel. Merkel nem is tagadta, sok témában nem osztja Schäuble keményvonalas véleményét. A görög ügyek kezelésében például a kancellár sokkal közelebb állt az SPD megengedőbb álláspontjához, mint saját pártársáéhoz.

A legnagyobb különbség abban rejlik közöttük, hogy míg Merkel szerint Brüsszel befolyását tovább kellene erősíteni, a német pénzügyminiszter a tagországok, illetve az euróövezet jogait kellene kiterjeszteni az Európai Bizottságéval szemben. Merkel Európa-politikája tehát valóban „szociáldemokrata”. Érdekes ugyanakkor, hogy Schäubléhoz hasonlóan Frank-Walter Steinmeier, a szociáldemokraták külügyminisztere szintén úgy látja, segítené a döntéshozatalt az EU-ban, ha kineveznének egy európai pénzügyminisztert.

Bár Schäuble kétségkívül szigorúbb Merkelnél, a kancellár a tekintélyesebb, s ez nem feltétlenül az általa betöltött pozícióból fakad. Nemigen mernek ellentmondani nekik más európai állam-és kormányfők, berlini látogatásuk során még azok is kezes báránnyá válnak, akik otthon, saját közönség előtt harcias üzeneteket fogalmaznak meg az Európai Uniónak, minden baj forrásának Brüsszelt nevezve. Merkelt azonban nemcsak Európában ismerik el. A Forbes magazin több alkalommal is a világ legbefolyásosabb női vezetőjének választotta. Amikor a New Yorker tavaly decemberben az év emberének választotta, 50 oldalon keresztül méltatták, neves szerzők írásaival fűszerezve.

Az amerikai elemző, George Packer abban látja Merkel erejét, hogy nem akar feltűnő lenni. Mint írta, a németek paktumot kötöttek a kancellárral arról, hogy kimaradnak a politikából, s ebben szerinte sok újságíró is segédkezet nyújt. A szerző úgy írja le a németeket, mintha mély álomba szenderültek volna, Merkel pedig mindent elkövet azért, hogy ne legyen érdekes, amit mond.

Ez az óvatosság neveltetéséből is fakadhat. Az NDK-ban egy lelkész lányaként hamar megtanulta, hogy minden mondatát át kell gondolnia, nehogy baj legyen belőle. Vegyészként pedig tisztában volt azzal, hogy a Stasi emberei vehetik körül. Amikor egy alkalommal megkérdezték tőle, mi volt a legnagyobb élménye azután, hogy leomlott a berlini fal, ezt válaszolta: „Az, hogy nem kellett félnem attól, milyen hatást válthatnak ki a meggondolatlan szavak. Nem kell tartani attól, hogy valaki börtönbe kerül azért, mert kimondta a véleményét.”

Visszafogottsága már-már legendás. Nem az érzelmek embere, soha sem lenne képes arra, amire egykor Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár, aki a tévé képernyőjén keresztül vallott szerelmet szíve választottjának. Ugyanakkor ha Merkel felemeli a hangját, ha valakit rendre int, az feltűnést kelt, annak súlya van, mert mindenki tudja: nyomós oka lehetett ennek. A berlini kancellári hivatal egyik munkatársa mondta el a Die Zeitnek: nem ismer rajta kívül olyan politikust, aki ennyire értene az időzítéshez.

Amerikában is igen nagyra tartják Merkelt. Kínos is volt Barack Obamának, amikor kiderült, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyelte telefonját, pedig elsősorban nem az Egyesült Államok jelenlegi elnöke volt ebben a ludas. Merkel azonban nem tiltakozott hangosan, tudta, hogy ennyit nem ér meg a transzatlanti kapcsolatok veszélyeztetése. Annál is inkább, mert más országok hírszerzései sem szentek, legfeljebb a lehetősségeik korlátozottabbak. Merkel egyébként már az NDK-ban is nagy Amerika-fan volt, leghőbb vágyai közé tartozott, hogy személyesen is szemügyre vehesse Amerikát.

Angela Merkel azonban elsősorban nem Európa, vagy a külföld kancellárja. Már hosszú évek óta hazája egyik legnépszerűbb politikusa. Jelenleg csak a Görögországgal szemben nagyon kemény álláspontot képviselő Schäuble, valamint a szociáldemokrata külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier vetekedhet vele. A német lakosság 70 százaléka van jó véleménnyel Merkel munkájáról, s mint a Spiegel nemrég írta, készen áll arra, hogy negyedik kancellári mandátumot vállaljon.

Az értesülést ugyan a CDU nem erősítette meg, de ez nagyon is reális forgatókönyvnek tűnik. Mostani mandátuma lejártakor, 2017-ben 63 éves lesz, Helmut Kohl például kancellárságának utolsó esztendejében, 1998-ban 68. életévét taposta. Ideje még van bőven, s Európának sem ártana a folytonosság. Különösen a jelenlegi helyzetben, amikor a populizmus évről évre egyre nagyobb veszélyt jelent a kontinensre.

A Vasladyt is túlszárnyalhatja

Ha Merkel kitölti 2017-ig szóló mandátumát, akkor 12 évig tartó kormányzásával a néhai Margaret Thatchert is megelőzi, aki 1979. május 4-től 1990. november 28-ig állt hazája élén miniszterelnökként. A német kancellárt gyakrabban hasonlítják a Vasladyhez, még ha kettejük vezetési stílusa között kevés hasonlóságot is fedezhetünk fel. Mindketten vegyészekből váltak politikussá, s kormányzásuk elején komoly imázsproblémákkal küzdöttek.

Thatchernak azt javasolták tanácsadói, ne beszéljen annyira hangosan és mindig vigye magával jellegzetes női retiküljét, Merkelnek viszont frizuráján változtattak, no és megtanulta, hogyan kell rombuszalakba tenni a kezét a hasa előtt. Ez vált a védjegyévé. Ezzel nagyjából véget is érnek a hasonlóságok. Miközben ugyanis Thatcher rendkívül megosztó személyiség volt, s sokan halálakor is csak a rosszra emlékeztek, Merkel minden német kancellárja, "édesanyja" kíván lenni.

Angela Merkel Kelet-Németországban nőtt fel protestáns apa lányaként, Angela Dorothea Kasner néven. Mai nevét első férjétől, Ulrich Merkeltől örökölte, aki 1977-ben vette el a vegyészgyakornok lányt. Első férje így írta le őt: „Nagyon értelmes, hihetetlenül energikus és nagyon becsvágyó”. A frigy öt évig tartott. Angela állítólag egyik napról a másikra összepakolt és elköltözött a lakásból.Nem is kérdés, hogy az NDK-beli évek nagy hatást gyakoroltak későbbi gondolkodására, döntéseire.

Korábbi szociáldemokrata kihívója, Peer Steinbrück nem túl diplomatikus módon szóvá is tette egykor, hogyan lehet fogalma a demokráciáról, ha a vasfüggöny mögött élt évtizedeken át. Mindig határozott személyiség volt, terveit nem változtatta meg egykönnyen. Egy anekdota szerint a nyolcvanas évek végén hetente járt szaunába egy barátnőjével. Épp a gőzfürdőben értesültek arról, hogy megkezdték a berlini fal lebontását. Merkelt azonban nem hatotta meg a hír, nem akarta idő előtt elhagyni a kellemes meleget, csak később nézte meg, mi is történt.Helmuth Kohl fedezte fel, amikor a keletnémet Demokratikus Ébredés párt szóvivőként bontogatta politikusi szárnyait.

1990 decemberétől, 36 évesen lett a Bundestag tagja, 1994 novemberében pedig Klaus Töpfner utódaként a környezetvédelmi tárca élére került.1999-ben egykori mentora, Kohl ellen fordult, amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain felszólította a CDU tagjait, határolódjanak el a kancellártól pártfinanszírozási botrányai miatt, amelynek révén súlyos válságba sodródott a CDU. Merkelt 2000 áprilisában 96 százalékos többséggel választották meg pártelnöknek. Vezetése alatt számos becenévvel illették.

Männermörderinnek, azaz férfigyilkosnak is nevezték, mert jobban megbízott a nőkben, mint a férfiakban, ami közvetlen munkatársainak kiválasztásánál nyilvánvalóvá is vált. Beate Baumann tanácsaira hallgat leginkább, aki legalább annyira jól ismeri őt, mint férje. A külpolitikában is szívesebben közeledett a női politikusokhoz, máig barátság fűzi Hillary Clintonhoz, Condoleezza Rice-hoz, vagy Christine Lagarde-hoz.

Megtanulta ugyan, hogyan kell bánni a macsó politikusokkal, de sosem fogja igazán kedvelni őket. Vlagyimir Putyin cinikus stílusa különösen távol áll tőle.Amikor az orosz elnöknél járt vendégségben, Putyin ugyan jól tudta, hogy Merkel fél a kutyáktól, tárgyalásaikon végig ott lábatlankodott a Kreml leghatalmasabb négylábúja, Koni. Merkel nem szereti a konfliktusokat, igyekszik mindenre megoldást találni.

Amikor 2005-ben első mandátumát szerezte meg kancellárként, sokan nem hitték volna, hogy további két választást is megnyer pártjával. Stefan Kornelius, a Süddeutsche Zeitung szerkesztője néhány évvel ezelőtt megjelent jellemzésében találóan írta: Merkelről egyrészt mindent tudunk, másrészt azonban személyiségét máig nem sikerült megfejteni. Ismerjük kedvenc ételeit, azt, hogy a paradicsomlevest és a mazsolás süteményt tudja legízletesebben elkészíteni, s a vasfüggöny előtti múltjából csak pár éve derült fény arra: egy szovjet katona egy ízben ellopta biciklijét. Ez azonban csak a felszín.

Karaktere nem nevezhető nyitott könyvnek, belső motivációit nem mindig ismerjük.Eredeti humorát gyakran leplezi. Amikor egyszer azt kérdezték tőle, személyisége mennyire változott meg kancellárként, azt válaszolta, már nem szeret autót vezetni, csak néhány rövidebb útra merészkedik egyedül. Valamiféle földöntúli belső nyugalmat sugároz, ami rokonszenvessé teszi. Honfitársai hetedik érzékére hatva teljesen egyértelművé teszi, ő a legalkalmasabb személy a kancellári posztra. Még akkor is, ha korábbi ígéretei közül messze nem mindegyik teljesült.