Írók, alkossatok remekműveket, mondotta volt a maga egyszerűségében Andrej Alekszandrovics Zsdanov szovjet kultúrpolitikus, Balog Zoltánnak a magyar antihumán minisztérium vezetőjének szellemi elődje. A sztálinista Zsdanovról úgy emlékezik a hálátlan utókor, mint aki súlyos károkat okozott a művészetnek, hatása a magyar kultúra történetében is nyomot hagyott az 1950-es évek elején. (Sztálin, aki korábban köztudomásúlag bankrablóként, és nem jegybankelnökként alkotott ércnél maradandóbbat, később sem a szovjet pénzén vásárolta, hanem zabrálta a műkincseket. Ezért tán oktalan a párhuzam vele itt és most. Habár…)
Andrej Alekszandrovics frappánsabban is fogalmazott, mint Balog. Utóbbi így cifrázta a tokaji írótáborban - ahol ezúttal nem vertek meg nemzetileg egyetlen liberális szerzőt sem -: „azt várjuk el, hogy az általunk nem beszélt művészet és kultúra nyelvén mondják el, kik vagyunk és kik lehetnénk: emberként, a magyar nemzeti közösség tagjaiként és az európai zsidó-keresztény civilizáció részeként”.
Az íróknak tudniillik sajátos nyelvezetük segítségével kell elmondaniuk, amit „nem tudok és tudok a körülöttem lévő és a tágabb világról, a magyar világról”, szavakba kell foglalniuk a megszerzett tudást és az emberi ösztönt, illetve fel kell ébreszteniük a kíváncsiságot is.
Andrej Alekszandrovics arról is elhíresült, hogy 1947. szeptember 30-án a szovjet küldöttség tagjaként a lengyelországi Szklarska Porebában megtartott kommunista fórumon meghirdette a „kettő a tábor” elméletet. E doktrína szerint a világ két részből áll: az imperialista, demokráciaellenes csoportosulásból, amit az Egyesült Államok irányít és a Szovjetunió vezette szocialista táborból. Ez volt a korabeli centrális erőtér. Ott kettő volt a tábor, kettő a zászló. Idehaza mára ez megfogyott.
Tudnivaló, hogy az akkori Szovjetunió, és a jelen Magyarország ellen is aljasul összeesküdtek „a zimperalisták”, azaz a civilizált világ. Meg is mondta most Kovács Zoltán, minden idők legokosabb, legszebb Bányász Rezsője a Magyar Narancsnak: „összeesküvés-elméletekre azért nincs szükség, mert egyébként is elég számban vannak körülöttünk összeesküvések”. Vagyis: nincs üldözési mániánk, hisz minket üldöznek.
Rohanunk a kommunizmusba, avagy annak földi másába. A dácsák már megvannak szépen, az offshore milliárdosodás pedig sajnálatosan még ismeretlen lehetőség volt a sztálinizmusban. Molotov szülei például egyetlen házat sem vettek a kis Vjacseszlavnak. Állítólag Lenin családja sem nyúlta le Vlagyivosztokot a „ha villany van, minden van” elv - a Goelro-terv - alapján. Igaz, neki meg nem volt veje.
És, hogy a hadikommunizmus felé hajtó szakadatlan fejlődést illusztráljuk – habár a kenyérjegyet még nem -, a buszjegyet újra bevezette a magyar XXI. század. A Fejér megyei újság híre szerint ott most megszüntetik a 2006-ban bevezetett chipkártyás bérletrendszert, helyette újra fényképésznél csináltatott, papírokkal kitömött igazolvány lesz. Mert a kártya a Nemzeti Személyszállítási Intelligens Közlekedési Rendszerek Platformjával (ne tessék röhögni, van ilyen!) nem illeszthető össze.
A végén még csasztuskát is íratnak Zsdanovról, és Hóman Bálint mellett lesz a szobra.
