Guy Ritchie új dobása

Guy Ritchie sziporkázó kémretrója egy hatvanas években sikeres amerikai tévésorozat hidegháborús kalandjait formálja újjá. Az U.N.C.L.E. embere főszerepeiben a brit Henry Cavill, az amerikai Arnie Hammer és a svéd Alicia Vikander lép színre, plusz Hugh Grant is közbeszól.

Amikor a kezdő jelenetekben az overallos autószerelő leányzó talpig műszempillában és hibátlan művészi sminkben gurul elő a műhelyben javított négykerekű alól, majd pár perccel később, amikor a hatvanas évek hidegháborús Kelet-Berlinjének komor utcáin üldözi egymást valóságos autóbalettet előadva egy megtáltosodott Trabant és egy fürge Wartburg, kétségünk nem lehet, Guy Ritchie ismét utánozhatatlan humoránál van. Meg elragadóan szellemes, ironikus stílusánál.

Mindegy, hogy a sztorit egy fél évszázaddal korábban sikeres amerikai tévésorozatban találta, Az U.N.C.L.E. embere című kalandos kémfilmje összetéveszthetetlenül magán viseli a ragyogó tehetségű brit keze nyomát. És bár ezer apró szellemes mozzanatban és az eleven atmoszférában, hangulatban, szemkápráztató kosztümökben, hibátlan sminkekben magán viseli filmje a hidegháborús hatvanas évek (filmjeinek) jellegzetességeit, szó sincs nosztalgikus retróról.

Ha szabad mondani, egyfajta neoretro áll elénk: hamisítatlan 60-as évek, mégis ízig-vérig modern film, a mai néző ízlése szerinti ritmussal, elbeszélő móddal, játékkultúrával, karakterépítéssel, humorral. Magyarán, Ritchie filmje egyrészt izgalmas, másrészt sarmos és mindenek felett rém szórakoztató és intelligens.

Attól pedig kiváltképpen rokonszenves, hogy megerősíti megroggyant önbizalmunkat, hogy mégis létezik Hollywoodon kívül is kaland és akció a filmen. Méghozzá saját stílussal és elsöprően élvezetesen. A mai nézők között, különösképpen a mi tájainkon, aligha van ember, aki emlékezne arra az eredeti amerikai tévésorozatra, s mivel a rendező maga is benne volt filmje forgatókönyvének írásában, biztosak lehetünk, hogy Az U.N.C.L.E. embere talpig Ritchie alkotói személyiségétől lett a nyár fenntartás nélküli első számú filmes gyönyörűsége.

A sztori országokon át vezet. Kelet-Berlinből, a valahai Fal nevezetes átkelője, a Checkpoint Charlie közeléből indul, majd Rómába, Nápolyba, s más mondén helyekre vezet. Kelet-Berlint úgy hozza elénk, ahogy anno számtalan hidegháborús amerikai filmből ismerős: barátságtalan és komor és veszélyes. Az amerikai titkosszolgálat egy különleges tehetségű ügynöke, Napoleon Solo innen készül megszöktetni a műszempillás szerelő leányzót, bizonyos Gaby Tellert. Hitler kedvenc atomtudósának leányát. Valójában a papa, Teller kell a megbízóknak, aki eltűnt. (Nem a mi Tellerünkről van szó, természetesen!)

A filmbeli Teller náci német tudós, akit egy olaszországi titkos laborban tartanak fogva, míg létre nem hozza a működő atombombát. Hogy megtalálják és a rossz kezekből kimentsék a háborúval fenyegető bomba titkait, Solónak először Teller kisasszonyt kell megszöktetnie Kelet-Berlinből. A leányzóra a szovjet titkosszolgálat ügynöke, Ilja Kurjakin is ráhajt, így kerekedik rögtön az első percekben egy fantasztikus humorú autós üldözés a két kelet-német kocsival, szinte balettezve. Kevesen tudják azt, amit Ritchie tud: a kergetőzés egyszerre izgalmas akciódús mutatvány, ugyanakkor végtelenül bájos és humoros a két oldtimer kocsival.

Ahogy abban is sok humort rejt a film, ahogy a két titkosügynök fogadja a friss parancsot: ők, akik az imént még gyilkos golyózáport soroztak a másikra, a következőkben együtt kell dolgozzanak a tudós nyomát kutatva, ráadásul a szép Teller leányzóval együtt. Az majd egy későbbi csattanó, amikor már kellően összecsiszolódva a nagy vetélkedésben, egy veszélyes bevetésen a két kém, fülén a főnökük utasítását közvetítő fülbesúgóval azt hallja parancsban, hogy adott esetben azonnal ölje meg a másikat.

Érdekesség, hogy Napoleon Solo eredeti karakterének felépítésében Ian Flemingnek, James Bond papájának volt nagy szerepe, az amerikai kém figuráját még ő dolgozta ki anno a TV-sorozatnak. (Jó ideig Fleming Solója címmel is futott, de Bond kedvéért levették a brit szerző nevét.) Solo nem igazi kém, hanem egy zseniális, nagystílű tolvaj, aki a háború utáni kavargásban az európai feketepiacon szedte meg magát az általa lopott Pazar műkincsek eladásával. Hogy ne ítéljék el több száz évre, inkább elfogadta a titkosszolgálat ajánlatát, ahonnan felfigyeltek különleges szerepjátszó képességére. Ritchie-nél a Solót alakító Henry Cavill (a legújabb Superman) olyan hibátlanul elegáns és arisztokratikusan magabiztos, mint a Miden lében két kanálban volt Roger Moore máig emlékezetesen.

Nem nehéz ebben is felfedezni a rendezői játékosságot, ahogy abban sem, ahogy Ritchie elénk hozza a tökéletesen kiképzett, minden szabályt ismerő és megtartó, hithű profi szovjet kémet, Ilja Kurjakint. A simlis sapkája, az aszketikusan egyszerű öltözködése szintén egyfajta korabeli sémákat idéz fel finom humorral. Kurjakint az ártatlanul égszínkék pillantású amerikai Arnie Hammer (Social Network – A közösségi háló) játssza, szigorú arccal, szabályokhoz ragaszkodó, merev fegyelemmel, nagyon rokonszenvesen. Mindkettőjük játékában egészen finoman ott van az a fajta ironikus humor, amitől nagyon mai lesz a két hidegháborús „nemzeti hős”.

A fordulatos történet olasz színterén folytatódik. A náci tudóst fogva tartó bűnszövetkezet felső tízezerhez tartozó nagystílű társasága és környezete elképesztően látványos Ritchie filmjében. Mintha szélesvásznú Technicolorban jelennének meg a hatvanas évek olasz filmjeinek – főként Fellini arisztokratáinak és szépségeinek - fantasztikusan mutatós divatkreációi, emberei és környezete. Miközben folyik egy izgalmas macska-egér játék, amelyben a kis Gaby leányzóról is mellbevágó titkok derülnek ki, a fiúk leláncolva majdnem otthagyják a fogukat, de végül is egy nagyon durva náci kínzási jelenettel lezárva az esik bele, aki másnak vermet ás.

A jó ritmusban adagolt látványos és változatos akciók csúcsa pedig az állandóan egymással rivalizáló Napoleon és Ilja páros jelenete egy mesterséges tó partján és mélyén, egy motorcsónakkal és egy teherautóval. Fantasztikus akció, és mint mindig Ritchie-nél, még jó adag humor is van benne. Ez a fajta filmstílus éppen attól remek, hogy halálos komolyan veszi az akció műfaj követelményeit, közben remek humorral működteti az akcióeszközöket.

Merjük remélni, hogy a Hugh Grant közbelépésével határozott folytatást ígérő befejezés után az immár egy csapatot alkotó hármas – Napoleon és Ilja hármasa kiegészülve Alicia Vikander Gabyjával – ismét előlép hamarost egy U.N.C.L.E. kémkalanddal.

(Az U.N.C.L.E. embere *****)