Azt mondják az idegenforgalmi jelentések, hogy szinte soha ilyen jól nem ment a budapesti légikikötőnek (nem írom le az irdatlan hosszú nevét, ahogyan a légikísérők sem teszik a fedélzeten), olyan sok utas érkezett valamilyen légitársasággal Budapestre. A „valamilyen” alatt tessék fapadosokat érteni: érkezés-indulás betonra helyezett sátorból, gyaloglás a csomagokért. (Hogy ez jó, vagy rossz, legyen azok gondja, akiknek hírnevét érinti.)
Alig van Európában olyan légikikötő, amelyet nem lehet vonattal vagy metróval megközelíteni, a mienk ilyen. A budapesti repülőtér megközelítése felér egy akadályversennyel. Akinek nincs pénze a közelmúltban kétszeresére emelt taxitarifák megfizetésére, az kétféle lehetőség közül választhat. A Nyugatiban felül a vonatra, és elmegy az 1-es (természetesen jelenleg nem üzemelő) terminálig és ott átszáll az autóbuszra, amivel tovább utazhat a 2-es terminálig. Amikor jó sok pénzért megépítették a vasúti megállót, már sejteni lehetett, hogy sok értelme nem lesz. A másik: a hol közlekedő, hol éppen lángoló 3-as metróval a kőbányai végállomásig, aztán bőröndöket cipelve-rángatva átszállás a KÖKI-nél a buszra.
Legalább húsz éve beszélik, hogy elkészül végre a közvetlen vasúti összeköttetés a távolabbi, 2-es terminálig. Hol magyar vállalkozókat emlegettek, hol kínai beruházókat, de egyik sem tett egyetlen kapavágást sem. Most a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásként újra nekiveselkedik a Nyugati pályaudvar-2-es terminál közötti vasútvonal építésének.
Persze majd csak aztán, ha a felcsúti kisvasúttal már végeztek Mészárosék. Mert lehet, hogy ezt a tendert is ők nyerik majd.