A minap hosszú cikk foglalkozott a Duna szabályozása előtérbe kerülésével. Mérnökként üdvözlöm, hogy az Európai Unió a sarkára áll és lépéseket tesz a Duna teljes hosszon történő hajózhatósága érdekében. Emlékezetem szerint már a II. világháború előtt felvetődött a szabályozás gondolata, s 1947 körül aláírtak egy egyezményt a Duna menti országok, miszerint hazánk Nagymarosnál, Adonynál és Szekszárdnál duzzasztó művet épít ezzel biztosítva az egész éves hajózhatóságot. Ezt eddig sikerült elodázni. Derék „méregzöld” illetve ellenzéki politikusaink leállíttatták a nagymarosi beruházást, mert politikai merszük nem volt a szocialista rendszer ellen támadni, így a gátépítést kontrázták meg. Pedig a tározós vízi erőmű (Prédikálószéki víztározó) éppen „zöld energia” termeléséhez szolgált volna segítségül: vízi energia és a szélerő telepek energia tárolása révén. Később Orbán Viktor buktatta meg Horn Gyula kormányát a 360 milliárd forint „vízbe ölésével” vádolva őket. Azóta legalább ekkora összeg elment presztízs és fölösleges beruházások létesítésére. Még az Antall kormány idejében, a csehszlovákokkal folytatott eredménytelen bősi csata idején nyilatkozta egy osztrák minisztériumi főtisztviselő: nekik mindegy, mit csinálunk, csak biztosítva legyen a 2,5 méteres hajózási vízmélység, ami jelenleg az év egy részében adott. Ez fontos adat, mert a Duna-Rajna-Majna csatornát ennek a mélységnek, és meghatározott bárka hossz- és szélességi méretek figyelembe vételével, jelentős anyagi befektetéssel építették meg. Már az ötvenes évek végén láttam a Műszaki Egyetem kertjében a Nagymarosi erőmű és duzzasztómű modelljét, amelyen különböző méréseket végeztek - talán éppen Mosonyi Emil professzor vezetésével, aki a mű megépítését erősen pártfogolta. Ha erre pénzt áldoz az Unió az nagyon üdvözlendő. A hajózás szempontjából elengedhetetlen a nagymarosi gát, a szekszárdi pedig a paksi atomerőmű folyamatos működését biztosíthatja. A prédikálószéki magas víztároló pedig lehetővé tenné több szélerőmű megvalósítását az energia tárolás megoldásaként. Ezt kis elmélkedéssel a „méregzöldek” felfedezhették volna. Véleményem szerint reális „zöld” politikus az, akii komplexen látja az energiatermelést és felhasználást, s nemcsak egy irányzatot preferál, hanem globális megoldást is támogat.