Röszke, ahol „történelem van” - Riport a menekülthelyzetről

Egykedvű az a történelem, amit éppen Röszkén tapasztal a tudósító. Egykedvűek a Horgos-Röszke vasúti pályán kisebb-nagyobb csoportokban, sokan kis gyerekekkel érkező menekültek, és egykedvűek a rendőrök is, akik szinte tehetetlenek és fásultan gondolnak bele a jövőbe.

Egykedvűen baktatnak a menekültek Szerbiából a Horgos-Röszke vasúti pályán. Kisebb-nagyobb csoportokban, sokan pici gyerekkel. A kerítéstől jó kilométernyire, a közúti átkelő mellett van a gyűjtőpont, ott várják őket a rendőrök. Lerogynak, nagyon megviseltek, van, aki percek múltán már álmodik is. Akik korábban érkeztek, nekiállnak összeszedni a mérhetetlenül sok szemetet. Egy kerekesszék is áll ott elhagyatva. Vajon ki, honnan jött vele, és ő most hová lett? Újra jár? A szék nyilván nem fért föl a buszra.

Öten-hatan kicsit pusmognak a sínen, majd hirtelen továbbiramodnak a vágányok között. Ők nem szeretnének regisztrálni, táborba menni. A zsaruk félmosollyal utánuk néznek, nem üldözi őket senki.

Ugyanígy „különutasok”, akik a gyoda sínmenti széles nyílásán nem lépnek kényelmesen Magyarország területére, hanem odébb ugrálják át a drótkerítést. A rés amúgy szabad, mint a vasfüggöny a Páneurópai pikniken. A lyuk mutatja meg: idáig, és innentől is fölösleges a kerítés.

Neki sikerült országokon átjutnia

Kérdezgetem a rendőröket, hányan jöttek az éjjel. Nem számolják, majd a röszkei hangárnál írják össze őket. Nem is az a lényeg, hányan vannak, hanem, hogy mi lesz velük, töpreng hangosan egy rangidősnek tűnő.

Az éter kicsit megvidul, a rendőrségi rádiókból most nem az unalmas egyenszöveg száll. Valahol egy közeli faluban két ló elszabadult az úton, és riogatja az autósokat. Ezen kicsit elviccelődnek.

Az egyik egyenruhás elmondja, Miskolcról hozták őket. Kérdem, legalább normális a szállásuk?

- Nem rólunk van itt szó – válaszolja. Nézzen csak szét…

Továbbmegyünk, faggatózunk. Mit szólnak, hogy bűncselekmény lesz a határsértés, a kerítésrongálás? Évek is járhatnak érte.

- Mondja meg - kérdez vissza az egyik – ha húszan átjönnek, ki tudja megmondani, melyikük vágta el a drótot. És utánuk jönnek még százan ugyanott. Az őrizetest, a gyanúsítottat már nem vihetjük táborba, nekik az előállítóban, a fogdán kell hely, és a büntetés-végrehajtásnál – ez a törvény. Így is túlzsúfolt mind, nem lesz ebből más csak baj – borong. Meg azután nyomozó, vizsgáló, ügyész, kirendelt ügyvéd, bíróság, első fok, másodfok, netán Kúria. Aztán letöltő intézet. Békeidőben sem bírja a terheket az igazságszolgáltatás. Ha csak nem módosítanak más törvényeket is. Mert akkor lehet akár statáriálisan is ítélkezni.

A röszkei hangárban – ez a befogadó állomás - riadalom. Hőbörögnek a migránsok, összevonás – röpködnek a félmondatok, és pár percen belül a környék összes rendőrautója ott villog.

Ahány forrás, annyi magyarázat, mi is történhetett. Alighanem az az igazság, hogy fogvatartó és fogvatartott is feszültebb kelleténél. Előbbi, mert túl sok emberre kell vigyáznia, utóbbi, mert túl sokan vannak.

Jönnek és jönnek a síneken – nem számolják őket

Az ujjlenyomat-kérdés kardinális. Akitől itt veszik le, az attól tart, ide is toloncolják majd vissza, ha nem sikerül megvetnie a lábát valahol Nyugaton. Ezért félnek tőle, próbálják megtagadni. Ez a Magyarország nekik nem kell, és ez akár még sértheti is a hazafias érzületűeket, még akkor is, ha egyébként a pokolra kívánják a menekülteket.

Benézünk Szegedre is, ahol a széljobb portálok szerint kaotikusak az állapotok. Jelentjük: nem azok. Béke az utcákon, de még a vasútállomáson is.