Magyar nyugdíjak

Miért fizet a magyar állam nyugdíjat olyan ukrán állampolgároknak, akik soha egyetlen kopejkát sem fizettek be a magyar nyugdíjrendszerbe? – fogalmazzák meg a jogos kérdést ingerült stílusú bejegyzések facebook-oldalakon, az interneten. A válasz: 2010 tavaszán nem kormányváltás volt, hanem „fülkeforradalom”, s az új rezsim semmit sem tartott fontosabbnak, mint elkerülni a folytonosságnak még a látszatát is, méghozzá nemcsak a korábbi szocialista-liberális kormányzattal, hanem az akkor húszéves Magyar Köztársasággal is. Így aztán az ukrajnai nyugellátásokat rendező államközi egyezmény, amelyet a Bajnai-kormány előkészített - parkolópályára került.

Érdemes néhány szót szólni az előzményekről is. 1962-ben, a „szocialista világrendszer” megerősítésének tetőfokán, a Magyar Népköztársaság államközi egyezményt kötött a Szovjetunióval a két állam állampolgárai részére a másik állam területén kölcsönösen biztosítandó szociális ellátásokról. Az egyezmény, egyebek mellett, rendelkezett arról, hogy amennyiben az egyik állam állampolgára megváltoztatja állandó lakhelyét, és átköltözik a másik országba, akkor ott a helyi szabályoknak megfelelő szokásos nyugdíjat kap az adott ország költségvetésének terhére. Nem kell alapos történelmi ismeretekkel rendelkezni ahhoz, hogy belássuk: az egyezménynek ezt a rendelkezését csak egészen kivételes esetekben kellett alkalmazni, és ennek költségvetési kihatása is minimális volt. A korra jellemző módon a nyugdíjellátási kötelezettség az állandó lakcím alapján változott meg, hiszen az állampolgárság megváltoztatásának még a felvetése is akkoriban csaknem a hazaárulás kategóriájába tartozott.

Ám változtak az idők, és a jelentős gazdasági reformok útjára lépett Magyarországon már a politikai rendszerváltás előtt is egy biztosítási típusú nyugdíjrendszer lépett életbe. A munkavállaló (akkoriban még mindenki az volt) a bére alapján számított nyugdíjjárulékot fizetett be a társadalombiztosításnak, s nyugállományba vonulása után a befizetett időtartam és – egy bonyolult képlet alkalmazásával – a befizetett összeg alapján vált jogosulttá rendszeres havi nyugdíjellátásra. Jelentős előrelépés volt ez annak ellenére, hogy a „felosztó-kirovó” megoldásnak kétségtelenül voltak hibái is. Az 1989-90-es kelet-európai rendszerváltásokat követően aztán az összes környező országban hasonló, biztosítási elven működő nyugdíjrendszer bevezetésére került sor, s ez egyébként egybe esett a nyugat-európai piacgazdaságok gyakorlatával is. Az Európai Unióban, az emberek szabad átköltözésének elvéből adódóan olyan nemzeti nyugdíj-biztosítási rendszerek működnek, amelyek probléma nélkül tudják kezelni a nyugdíjak kiszámítását és kifizetését bármely országban. Sőt, a rendszer követni és kezelni tudja azt is, ha valaki néhány évig az egyik, majd ezt követően valamely más tagországban szerez nyugdíjjogosultságot, s később mindkét illetékes nyugdíjbiztosítótól részesül – arányosan, azaz „pro-rata” – nyugdíjban.

Az egykori Szovjetunió utódállamai közül Észtország, Lettország és Litvánia az EU tagja lett és természetesen csatlakozott ehhez a rendszerhez, ám Ukrajna, Belorusz és Oroszország változatlanul a saját, idejétmúlt nyugdíjrendszerének bajaival küzd. Az utóbbi két állammal kapcsolatban a „vadszocializmus” éveiből ránk maradt államközi megállapodásnak gyakorlatilag nincs érdemi költségvetési kihatása. Ám a szomszédos Ukrajnával más a helyzet: ott jelentős számú magyar anyanyelvű állampolgár él, akik előbb az elmúlt két évtized ottani belpolitikai megrázkódtatásainak egyenes következményeként, majd a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság egyik súlyosan érintett veszteseként, s a közelmúltban az Oroszországgal kialakult súlyos gazdasági, politikai és katonai konfliktus következtében egyre nehezebb élethelyzetbe kerülnek. 2009-ben hirtelen megnőtt azoknak az ukrán állampolgároknak, és köztük nem csak magyar anyanyelvűeknek a száma, akik, élve a már túlhaladott, ám változatlanul joghatályos nemzetközi egyezmény lehetőségével, megtalálták annak a módját, hogy magyar nyugdíjat igényeljenek. A Bajnai-kormány azonnal tárgyalásokat kezdett az illetékes ukrán partnerekkel, s ennek eredményeként meg is született egy új megállapodás tervezete a szociális ellátások kölcsönös biztosításáról, s ennek részeként a nyugdíjellátás kérdéseiről is. Az aláírásra előkészített egyezmény teljes kormányzati anyagát a Bajnai-kormány 2010-ben átadta Orbán Viktor hivatalba lépő apparátusának.

Csakhogy, mint ez a választások után kiderült, ezzel az üggyel a "fülkeforradalmárok" nem kívántak foglalkozni, egyrészt mert látványosan elhatárolódtak a jogfolytonosság mindennemű látszatától az előző kormányok lépéseit illetően, másrészt az Orbán-rezsim a magyar állampolgárság és a választójog külföldi kiterjesztésével saját szavazóbázisát kívánta megerősíteni. Ennek érdekében fenntartotta a korábbi egyezményt, annak minden hátrányos következményével, aminek alapján aztán egyre több ukrán állampolgár részesül magyarországi nyugdíjban.

Az ukrán kérelmezők részére formailag jogszerűen, ám végső soron mégiscsak sundán-bundán, a magyar költségvetésből biztosított - az ottani mércével mérve igen magas - magyar nyugdíjak valójában a Fidesz stratégiai pártérdekeit vannak hivatva szolgálni. 2009-ben még csak évi 820-840 új kérelemmel számolva az akkori 6 milliárdforintot kitevő ukrán nyugdíj-kötelezettség évi 900 millió forinttal növekedett volna, az új államközi egyezmény ezt a folyamatot szándékozott megállítani, miközben a korábban vállalt kötelezettségek terhe is évről évre csökkent volna. A Fidesz-kormány 2010-ben félresöpörte az új egyezményt, de hogy ennek mekkora a tényleges költségvetési kára, azt titokban tartja. Ha csak a korábbi ütemű új igényekkel kalkulálunk, akkor az elmúlt öt év alatt a költségvetés csaknem 15 milliárd forintot duhajkodhatott el az Ukrajnában kifizetett nyugdíjakra.

Mindeközben a hazai szociális ellátások voltak a legnagyobb vesztesei Orbán Viktor szociálpolitikai fordulatának: 2010 óta több mint 1000 milliárd forintot vontak ki a magyarországi szociális ellátásokból. A TB kiadásai a GDP 19,3 százalékáról 14 százalékra csökkentek az elmúlt öt éve alatt!

„A magyarországi reformok működnek” – hirdetik óriási kampánnyal Orbánék. Hát igen: ilyen pazarló módon.