Pompázatosan elegáns főúri kastélyban, rövid gatyában, pólóban, izzadtan, jókora tömegben bámészkodni elég groteszk dolog. A kiváltságosok előkelő lakhelyét bámuljuk mi közemberek, tumultusban, úgy, hogy a keszthelyi Festetics-kastélyban megtestesülő előkelő életmódra nemhogy esélyünk nincs, de álmodni se merünk róla. Nézzük azt, ami számunkra maximálisan elérhetetlen, és magától értetődő természetességgel vagyunk olyan öltözékben, ami ezek közé a falak közé egyáltalán nem illik. Mielőtt idejöttünk, esetleg bekaptunk egy gyros-t, pizzát, sorban álltunk a pénztárnál, fogyasztottunk a kastély körüli éttermekben, vettünk valami souvenirt az utcára kitelepült bő választékból, vagy akár már bementünk valamelyik kisebb múzeumba, melyek csak a kastély közelsége miatt élnek meg. Van itt horror, nosztalgia, giccs múzeum, de Cadilleceket szintén bámulhatunk, marcipánokat, vagy régi rádiókat, tévéket. Működik a „kastély nagyüzem”, a turisták becsalogatása és megpumpolása, hömpölyög az emberfolyam, miközben azt nézzük, hogy a tömegből jelképesen is kiemelkedve, a dombtetőn hogyan éltek a kiválasztottak. A jól öltözöttek, a gazdagok, a talán még kifinomultak is. Na, jó, jó, mire bemegyünk, azért persze mint már jelezni próbáltam, leckét kapunk a huszonegyedik századi Magyarországból, az egyik közeli kajálónak már az ablakában is Jobbik propaganda látható, meg bent is van árpádsávos zászló, ahogy gárdista öltözékre erőteljesen emlékeztető viselet is kiállíttatik, árpádsávos sállal.
A kastély bejáratánál pedig jókora transzparensen tudatják, hogy mily szépen is újul meg gyönyörűen fejlődő országunk, hiszen újul a kastély parkja is, az már nyilvánvaló, hogy teszi ezt a turista csúcsidényben is, például a gyerekek jókora örömére, akik balga módon nem bosszankodnak azon, hogy földbuckákat kell kerülgetniük, hanem kitörő örömmel és lehengerlő vitalitással megmásszák ezeket. De bent az épületben rend van, a gazdagság kulturáltsággal, ízléssel párosul és ráadásul irigylésre méltó nyugalom árad a falakból. Ez így együtt számunkra totálisan elérhetetlen, de tán ezért is jó annyira nézni, hogy mások megvalósíthatták. Hogy közben időnként a lábamra lépnek, vagy meglöknek, hát istenem, mit várhat egy modernkori turista, miért ábrándozik el egy-egy tárgy előtt, miért nem halad rendesen, a többiekkel, megfelelő tempóban, úgy, ahogyan illik.
Tényleg gyönyörű ez az egész, a 18-19. századi főúri életforma érzékletesen láthatóvá válik előttünk, és ellentétben kastélyaink jelentős részével, itt a berendezés nagy része megmaradt, mert egy orosz parancsnok elfalaztatta az épület bizonyos termeit, és az értékes tárgyakat is idegyűjtette, így nem hordtak szét mindent.
Bámulom például a 80 ezer kötetes könyvtárat, impozáns, szép borítójú kötetekkel, Festetics György külön könyvtári szárnyat építtetett fel. Itt aztán van helye a gondolatnak! Itt volt tér és idő arra, hogy valaki elmélyedjen az olvasmányaiban, és saját gondolataiban. Monstruózus az egész és mégis meghitt. Van egy kis koncertterem is, nem tudom, hogy eredetileg ugyancsak erre a célra használták-e. Ez meg már-már intim, százan, ha beférnek. Ideálisnak tűnik kamarazenére, arra, hogy a hangverseny ne nagy felhajtással járó esemény legyen, hanem házi rendezvény, ami hozzátartozik a mindennapi életformához. Ehhez természetesen illettek a műalkotásszámba menő székek, fotelek, díványok, szekreterek, és magától értetődő, hogy festmények díszítik a szobák falát. Lakájosak ezek a helyiségek. Nem nyomasztóan ünnepélyesek, a magabiztos, kulturált jólét hű lenyomatai. A kiállított viseletek is azok. Az estélyik, frakkok, krinolinok, legyezők, napernyők, sétapálcák, glaszékesztyűk, el lehet képzelni, ahogy társaságban megjelentek a hölgyek és az urak, vagy feltűnő eleganciával, de mégis lazán korzóztak. Akár végig lejtettek a mélybarna színű, fenséges tölgyfa lépcsőházon, amit családi portrégaléria tesz még impozánsabbá.
Ehhez a nagyvilági élethez hozzátartoztak a díszes hintók is. A mai grandiózus hintómúzeum a Festetics-uradalom istálló-kocsiháza volt egykor. Itt tartották a lovakat, kocsikat, hintókat, szánokat. Egészen különböző formájúak, díszítésűek, van köztük olyan agyoncicomázott, ami kimondottan arra szolgált, hogy parádézzanak benne, és van viszonylag egyszerű postakocsi is. Számunkra már meglepő, hogy valaha mennyiféle szán szolgált közlekedésre. De a termek legvégében áll a tán legdíszesebb hatalmas hintó, lenyűgözően pompázatos, csak aztán, amikor az ember közelebb megy hozzá, látja, hogy ez bizony főúri halottakat szállított, akiknek holtukban is kijárt az elegancia.
Persze van pálmaház is, azt azért most meglehetősen nehéz megtalálni, közvetlen körülötte építkezés zajlik, a nyilak is valahogy félrevezető irányba mutatnak. Mivel már többen is kerengünk a hatalmas, feldúlt parkban pálmaházra „vadászva”, és végül, amikor egy munkás, végre már nem téveszméken alapulva, útbaigazít minket, szépen összeverődött kis csapatunk valóságos üdvrivalgással fogadja, hogy csak megleltük az úti célunkat. Megérte, mert a kertben is valóságos virágmezők fogadnak bennünket, a pálmaházban – melynek elemei a párizsi Gustave Eiffel műhelyeiben készültek -, a trópusi és a mediterrán növényvilág remek példányai pompáznak. Színek, formák, illatok kavalkádja kényezteti a látogatót. Rá lehet csodálkozni egy-egy érdekes alakzatú növényre, éppen ereje teljében duzzadó virágra. A kertben található akvárium viszont számomra csalódás volt, az eddigiekhez képest, se méreteiben, se a tekintetben, hogy milyen halak úszkálnak benne, nem nyűgözött le. Kedves színfolt, de ennél nem több.
A vadászati kiállítás viszont abszolút elsőrangú. A Festetics család trófea gyűjteménye ugyan a második világháború alatt és után eltűnt, de igazán nagyszabású anyaggal sikerült pótolni, az európai rangú tárlaton. Öt földrész kétszáz vadfajának trófeái láthatók. Nagy és kis vadak néznek velünk szembe, gyakran a természetes környezetüket imitáló közegben, leginkább Hidvégi Béla gyűjtőmunkájának köszönhetően. Mintha élőképeket látnánk, fölmennénk szirtekre, behatolnánk a dzsungelbe, és ismerős, meg számunkra ismeretlen élőlényekkel találkoznánk. És persze sok a trófea is, köztük díjnyertesek, méretesek, fenségesek. Windisch-Gratz Ferenc József hazánknak adományozott több száz darabos, trófeagyűjteménye egészében látható. De például Széchenyi Zsigmond, Kittenbergel Kálmán trófeákkal, relikviákkal is találkozhatunk. Az utolsó teremben pedig festmények, szobrok, kerámiák, képző- és iparművészeti alkotások láthatók, melyek az állatok békés, vagy éppen nagyon is harcos életét ábrázolják.
A Vadászati Múzeum tetőterében pedig Európa egyik legnagyobb történelmi modellvasút kiállítása tekinthető meg, a 2, 7 kilométeres sínhálózaton. Magyar, osztrák, német pályák mustrálhatók végig, 1800 épület között, 75 különféle, az előző két évszázad mozdonyaiból, személy- és tehervagonjaiból összeállított korhű szerelvény közlekedik, 1:87 százalékos méretarányban lekicsinyítve. Mutatósan szépek és légi felvételek alapján készültek a terepasztalok, a hegyi vasút terepasztal a világon is az egyik legnagyobb.
A keszthelyi kastély abszolút kiad egy egész napos, gazdag, érdekes programot.