- Üzleteljünk-e gyermekünk szépségével?

Egy régi olasz neorealista filmben, Luchino Visconti 1951-ben készült Szépek szépében az Anna Magnani alakította anya szó szerint mindenkin áttaposva „ajánlja be” nem túl szép, és nem is tehetséges gyermekét egy filmválogatásra. A kislány sorozatos kudarcai ellenére sem tágít, csak a gyerek próbafelvétel közbeni összeomlása és a filmesek otromba gúnyolódása józanítja ki. Végül hiába küld érte a producer, hiába kínál a szegény családnak mesés összeget, az anyának most már a kis Maria nyugalma a legfontosabb.

Bár az akkor hatéves Tina Apicellából nem lett később színésznő, mégis hitelesen tudta eljátszani mindazt a tortúrát, amit egy „gyereksztárnak” át kell élnie. A pénz, a hírnév, a beteljesíthető szülői álmok vonzerejének fényében nehéz meglátni ma is azokat a veszélyeket, amelyek a gyerekekre leselkednek a szórakoztatóiparban, az egyre gátlástalanabb celebvilágban. A szépségverseny világszerte elpusztíthatatlan népszerűségű műfaja már önmagában megkérdőjelezhető, hiszen ezeken többnyire egy mesterségesen kialakított szépségideálnak, mozgás- és viselkedés-kultúrának kell megfelelni. Ez fokozottan érvényes a gyermekszépségversenyekre, hiszen minden szülőnek a saját gyermeke a legszebb – és ez így is van rendjén –, és egy nyilvános kudarcélmény mindenkiben jóvátehetetlen nyomokat hagyhat, ha nem tudják e versengést a maga helyén kezelni.

„Szabad akarat”?

Tudjuk, hogy a legtöbb gyermekben él kisebb-nagyobb mértékű exhibicionizmus, s megfigyelhető, hogy vannak olyan szerepelni imádó gyerekek, akik ki nem állhatják, ha felnőttek akarják őket „produkáltatni”. Nyilván ösztönösen érzik, hogy akkor elvész a „játék öröme”, már bizonyos szabályoknak kell megfelelni, amelyeket a felnőttek alakítottak ki. És egyre többet hallunk olyan szülőkről, akik szinte a születésétől kezdve egyengetik gyermekük „pályáját”: elárasztják a babafotók a közösségi portálokat, és az ilyenkor kötelező áradozásokat és „lájkolásokat” sokan olybá veszik, hogy csemetéjüknek a szépségiparban kell karriert befutniuk. Hogy a gyereknek van-e hozzá kedve, vagy nincsen, másodlagos szempont. És miként a show-biznisz minden ágában, itt is „túltermelés” van, és nemegyszer kiszámíthatatlan „külső tényezőkön” múlik, hogy ki fut be és ki nem.

Az egyik ismert hazai gyermekmodell-ügynökség, amely a közelmúltban közleményt tett közzé, „Ne féljenek a gyerekszépségversenyektől” címmel, a komünikéhez egy videót is mellékelt az egyik versenyükről. A megszólaltatott ötéves kislány, ahogyan kortársainak többsége, nem tudott arra felelni, hogy miért van ott, a „riporter” azonban a szájába adta a következőt: „Mert szépnek tartod magad és meg akarod magad mérettetni”. Egy ugyancsak ötéves ikerpár viszont elárulta, hogy a mama mondja mindig, hogy milyen szépek, ellenben az óvodában nem mondja nekik senki. Ennél is riasztóbb volt az a 13 éves lány, aki megjelenésével, mozgásával erős huszonévesnek látszott a felvételen.

Persze láthattunk olyan 15-16 éveseket, akiknek már konkrét terveik vannak, sőt egy 15 éves fiú már külföldi szerződéssel is dicsekedhetett. Róluk már hihető az a „szabad akarat”, amelyet az ügynökség közleménye többször is hangsúlyoz: „Aki eljön egy versenyünkre, megtapasztalhatja, hogy ezek nem vérre menő küzdelemről és kényszerítésről szólnak. A gyerekek szabad akaratukból jönnek, és nem előre betanított lépéseket mutatnak be, hanem szabadon mozoghatnak, életkoruknak megfelelően azt csinálhatják, amihez kedvük van….A verseny alatt viszont lehetőségük van megismerkedni a színpaddal, a kamerával és a szerepléssel, így nagyobb lesz az önbizalmuk, sokkal jobban tudnak beilleszkedni közösségekbe, nem lesznek gátlásaik az iskolai szereplésekkor”- írja az ügynökség. Ez utóbbi mondat különösen elgondolkodtató. Mintha a pozitív közösségi lét a színpadképesség függvénye lenne.

Maradjon a gyermek derűs és önfeledt

A világon ma szinte mindenütt toboroznak gyermekeket modell- és filmes karrierrel kecsegtetve őket. De egyúttal egyre több figyelmeztetés hangzik el a szülők felé. Gianni Lanari, a római Olasz Fejlődéslélektani Központ vezetője szerint a szülőknek mindenekelőtt a gyermek derűjét kell szem előtt tartaniuk. Addig szabad csak csinálni, amíg a gyermek szórakozik, ösztönzi ez a közeg, és jól érzi magát benne. Amint megjelenik nála a szorongás, a félelem, abba kell hagyni.

A francia szakemberek sem lelkesednek a divatért. A France TV Info által megszólaltatott Serge Hefez pszichiáter úgy véli, hogy az egyik legnagyobb veszély, hogy a gyerekek túlságosan narcisztikussá, imázsuk megszállottjaivá válnak, azt hiszik, ők a legfontosabbak a világon és önmagukat is csak imázsukon keresztül lesznek képesek megítélni. François de Singly szociológus szerint ez a divat szorosan összefügg az imázs megnövekedett társadalmi szerepével. „Tetszik, nem tetszik, a láthatóság ma a létezés bizonyítéka”.

Az amerikai parents.com oldal óva int a „mesés gazdagság” álmától. Modell-ügynökök erősítik meg, hogy a sok jelentkező közül a legtöbben legfeljebb havi 1-2 munkát kapnak, óránként 75 dolláros fizetéssel. A napi 1500 dolláros tarifa csak a nagymenőknek, vagyis a celebgyerekeknek jár. A kereslet viszont egyre nő: New York államban a helyi munkaügyi minisztérium szerint 2014-ben 50 százalékkal nőtt a gyermekmodelleknek és színészeknek kiadott engedélyek száma 2004-hez képest. „A gyermekek már nem részei a divatnak. Ők maguk a divat” – jelentette ki a Huffington Postnak a Wilhelmina Kids and Teens ügynökség elnöke.

Franciaországban külön rendőrhatósági engedély kell azoknak az modell-ügynökségeknek, akik kiskorúakkal akarnak dolgozni, ilyennel az egész országban mintegy 12 stúdió rendelkezik. Iskolás korúaknál a felvételek, a castingok nem ütközhetnek az órákkal. A fotókért fizetett nettó összeg 90 százaléka pedig a gyermeket illeti meg, pénzét egy állami bankszámlán helyezik el, amelyhez nagykorúságakor juthat hozzá. Belgiumban szintén szigorú szabályok mellett dolgozhatnak a gyermekmodellek: foglalkoztatásukat csak meghatározott időre és tevékenységre engedélyezik a szülők írásos jóváhagyásával, az erre vonatkozó kérelmet csak természetes személy nyújthatja be.

A 6 éven aluliak összesen napi 4, a 7 és 11 év közöttiek napi 6 órát dolgozhatnak, kötelező félórás szünettel, és kizárólag a nappali órákban. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója 2013-ban írta alá azt a törvényt, melynek értelmében a kiskorúak a munkaügyi minisztérium védelme alá kerülnek, két modellmunkájuk között 12 órának kell eltelnie, és a felvételeknél kísérő nevelőknek is jelen kell lenniük.

Veszélybe kerülhet az önértékelés

Hogyan élik meg a gyermekek a modellkedést, miként hat ez lelki fejlődésükre? – kérdeztük Kovács Szilvia tanácsadó szakpszichológust, a Mosolygó Fejlesztő Központ szakmai vezetőjét. A gyermekmodellek esetében eltérő hatásokról beszélhetünk a korosztályoktól függően. Egy kisebb – 4-7 éves - gyermek jó esetben játéknak éli meg a modellkedést, és amennyiben a környezet is ezt jelzi vissza a számára és a helyzetet a gyermek teherbírásához igazítják, akkor egy-egy alkalmi fotózás vicces élmény lehet, ami valószínűleg nem fog jelentős hatást gyakorolni a személyiségfejlődésére. Más a helyzet, amikor egy kicsi gyermek életében rendszeressé válik, hogy divatbemutatókon, vagy fotózásokon vesz részt. Ilyenkor már nagyobb az esélye annak, hogy a személyiség sérüljön.

Ebben az esetben gyermek értékrendjében a külső, a fizikai vonzerő kiemelt szerepet kap, ami érzelmi vagy akár értelmi fejlődését, valódi gyermekkörnyezetbe való beilleszkedését is gátolhatja. Az önértékelésre gyakorolt pozitív hatás is igencsak kétséges. Az önértékelés ebben az életkorban döntően a szülők pozitív, elfogadó attitűdjéből származik, ami független a gyermek fizikai adottságaitól, azaz optimális esetben a gyermek elég szeretetet kap a szülőktől a kellő önbizalom kialakulásához, ehhez nincs szükség mesterséges élethelyzetekre. A modellkedés hatására átmeneti önbizalom-növekedés bekövetkezhet ugyan, de hosszabb távon inkább egy bizonytalan, labilis önértékelés kialakulásától lehet tartani.

A nagyobb gyermekek, kamaszok esetében az értékrend torzulása még határozottabban megjelenhet. Ebben az életkorban már nem beszélhetünk játékosságról, a modellkedés az érvényesülés, a – látszat – sikeresség eszközévé válhat. Egy kamasz esetében az önértékelés alapvetően labilis, a személyiség változik, és a külső – olykor természetellenes – elvárásoknak való megfelelés is fokozottabb lehet. Ilyen elvárás lehet az is, amikor egy gyermeklánynak felnőtt nőként kell öltözködnie, mozognia, viselkednie.

Kérdés az is, hogy mi lesz azzal a kislánnyal, akinek a fotózás végeztével ebből a női szerepből vissza kellene változnia gyermekké, hogy be tudjon illeszkedni saját kortárscsoportjába. A modellkedés hatása az önértékelése kiszámíthatatlan. Amennyiben az önbizalom kizárólag a szépség dimenziója mentén épül és viszonyítási csoporttá a modellek válnak, akkor súlyos önértékelési és testképzavar is kialakulhat, az étkezési zavarokra való hajlam fokozódhat.

A gyermekek személyisége, értékrendje és pszichés védekező rendszere kialakulatlan, így a külső hatásoknak sokkal kiszolgáltatottabbak, ebből pedig természetszerűn következik, hogy ezt a védelmet a szülőnek kell biztosítania (természetesen nemcsak a modellkedésre vonatkozóan). A szülő értékrendje lehet minta abban, hogy mi helyes és mi nem, neki kell a döntéseket hoznia abban, milyen utakat mutat meg a gyermekének. A siker-fény-csillogás pillanatnyi öröméért később talán nagy árat kell fizetni. Ezt egy felnőtt már tudja, tudhatja, egy gyermek még garantáltan nem. Amire talán kevés szülő gondol a kérdés kapcsán, hogy a folyamat egy idő után önműködővé válik és kikerül az irányítása alól. Nehéz megmondani, hogy hol húzódik a határ, amikor egy gyermeknek a fotózás csupán jó móka és hol válik a személyiségfejlődését befolyásoló – esetleg torzító – tényezővé.

Fontos megemlíteni a média felelősségét - mint oly sok más esetben is -, de ebbe nem szeretnék mélyebben belemenni, mert a „média” bűnbakká tétele a felelősség áthárításának, a probléma elszemélytelenítésének eszköze is lehet. Anyaként és pszichológusként fontosabbnak tartom az egyéni felelősségvállalást gyermekeinkért és saját döntéseinkért.