Szétszakított családok kálváriája

Október 20. és 26., között rendeznek családegyesítési találkozót a két Korea között 100-100 család részvételével. Erről állapodtak meg tegnap a két állam képviselői. A következő családegyesítési találkozó megtartását az a Szöul és Phenjan közötti, néhány héttel ezelőtti egyezmény teszi lehetővé, amelyben rögzítették: csökkenteni kell a feszültséget a Koreai-félszigeten. Az enyhülés azonban még nem jelenti azt, hogy a találkozó létre is jön.

A két Korea közötti 1950-1953 között zajlott háború egyik legszomorúbb hozadéka a családok szétszakítása volt. Testvérek, unokatestvérek évtizedeken keresztül nem tudtak egymásról semmit, vagy még ma sem tudnak. A két Korea között semmiféle összeköttetés sincs, nem is telefonálhatnak egymásnak. Japánnal kapcsolatban egy fokkal jobb a helyzet. A szigetországban kétmillió koreai él, Kim Ir Szen országlása idején- a propaganda hatására - mintegy kilencvenezren vissza is tértek szülőhazájukba. Nem is sejtették, mi vár rájuk a sztálinista országban, nem tudták előre, hogy a nép ellenségeiként tekint majd rájuk az államhatalom. A Japánban maradtak viszonylag rendszeresen látogathatják meg az észak-koreai rokonokat.

Az első családegyesítési találkozóra 2000-ben került sor a két ország közötti enyhülés jegyében. Azóta összesen 19 találkozót rendeztek, kilenc alkalommal pedig videokonferenciát tartottak. Ezen találkozók során 12 297 dél-koreai és 6502 észak-koreai láthatta viszont rokonait. Ez az összes igénylő 15 százaléka. Rendkívül alacsony szám annak fényében, hogy összesen tízmillió családot szakított szét a háború.

Már azok is jócskán a hetvenes éveikben járnak, akiknek valamilyen halovány emlékük még maradt a határ túloldalán rekedt családtagjukról. Dél-Koreában például évente 4100 olyan személy hal meg, akinek rokona Észak-Koreában maradt. Az utóbbi 15 évben pedig naponta átlagban 12 családjától elszakított személy hunyt el. A szöuli Vöröskereszt adatai szerint a családtagokkal találkozni kívánó dél-koreaiak 55 százaléka nyolcvan év feletti, 12,4 százaléka pedig 90 évnél is idősebb. Az igénylők 27 százaléka a hetvenes, s tíz százaléka a hatvanas éveiben jár.

Egy májusi adat szerint abból a mintegy 130 ezer személyből, akik eredetileg jelentkeztek a családegyesítési találkozókra, már csak 67 640-en maradtak életben, tehát a kérvényezők 52,2 százaléka. Szöuli közlések szerint 2031-re várhatóan minden igénylő meghal, márpedig eddig az esztendőig mindössze 16 év van hátra.

Bármilyen szomorú is kijelenteni ezt, sok idős családtag az idővel próbál meg versenyt futni. Dél-Korea ezért a lehető leghamarabb megrendezendő találkozót akar, de minden Phenjan által javasolt időpontra nyitott. Szöul szeptember végén akarta a találkozó megrendezését, az októberi időpont nyilvánvaló kompromisszum eredménye. Pak Gun Hje dél-koreai elnök már korábban kijelentette, az eddigieknél jóval több lehetőséget kell adni a szétszakított koreai családok számára, hogy tagjai újra találkozhassanak egymással. A konzervatív politikus szerint a lelki sebeket be kell gyógyítani. Nem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy a következő találkozó létre is jön, mert Phenjan már nem egyszer rúgta fel az előzetes megállapodást különféle mondvacsinált okokra hivatkozva.

2014 februárjában jöhetett létre a legutóbbi találkozó a szétszakított családtagok között. Hogyan választja ki Szöul a családegyesítési találkozó résztvevőit? Ez a folyamat leginkább lottósorsoláshoz hasonlít. A tavalyi találkozót megelőzően egy számítógép véletlenszerűen dobta ki 500 igénylő nevét. Ezután mindegyikükkel elbeszélgettek, majd egészségügyi vizsgálaton vettek részt, majd a számot 200-ra csökkentették. Végül aztán a két Korea száz-száz nevet tárt elő, ezt követően a két országnak ellenőriznie kellett, hogy a családtagok életben vannak-e még.

Azok a szerencsések, akik túljutnak ezeken a rostákon, s találkozhatnak évtizedekkel ezelőtt utoljára látott rokonaikkal, drámai pillanatokat élnek át. Fogalmazhatunk úgy is, hogy e találkozóknak megvan a maga koreográfiája. Az egymást viszontlátók átölelik egymást, könnyekben törnek ki, együtt sírnak perceken át. Közös emlékük azonban az esetek többségében nincs, nem is lehet, s a másik személy tulajdonképpen már idegen számukra. Semmit sem tudnak róluk.

Az észak-koreaiakat nagyon kemény ideológiai tréningnek vetik alá e találkozók előtt. Tavaly több dél-koreai is arról számolt be, hogy régi családtagja ideológiai okításban akarta részesíteni, s a Kim család nagyszerűségét ecsetelte. A dél-koreai rokon udvariasan hallgatott. Hogy meggyőződésből tette-e az illető, vagy ez volt az észak-koreai személy kiválasztásának alapfeltétele, azt persze nem lehet tudni. A kemény tréning mindenesetre a találkozóval sem ér véget.

Mint a Daily North Korea tavaly februárban írta, a megható eseményt követően az összes észak-koreai résztvevőt Phenjanba szállították, s alaposan kikérdezték őket. Arra keresték a választ, „bedőltek-e a déli propagandának”. Természetesen be kell számolniuk arról is, hogy kaptak-e keményvalutát, vagy bármilyen ajándékot. Ezeket aztán be kell szolgáltatniuk. Mindent alapos vizsgálatnak vetnek alá, a pénzt, a ruhákat is. A pénzt nem látják viszont, ráadásul a meghívottaknak fizetniük kell phenjani szállásukért, annak ellenére, hogy nem önszántukból utaztak a fővárosba.

„A szomszédom mesélte, hogy 100 dollárt követelt tőle a phenjani hivatal” – mondta egy disszidens a dél-koreai médiának. Ennyit kellett adnia kikérdezőinek. Ezután azonban még nem ér véget a kifizetések sora. Akit kiválasztanak a találkozóra, annak meg kell hálálnia ezt a gesztust az állambiztonsági szolgálatnak, a belbiztonsági szolgálatnak és a pártnak is. Összesen több ezer dollárt is kikövetelnek a „kiválasztottaktól”, vagyis gyakran többet kell fizetniük, mint amennyi pénzt és értéktárgyat a rokonoktól kaptak.

Az észak-koreai mértékkel mérve óriási összegek ellenére továbbra is sokan jelentkeznek ezekre a találkozókra „Északról” is. Elsősorban természetesen a családi kötelékek miatt, amelyek rendkívül fontosak a koreai társadalomban is. Ugyanakkor olyan esetekről is írnak a dél-koreai lapok, amikor az ideiglenesen (általában három napra) újraegyesített családtagoknak sikerül kicselezniük az észak-koreai titkosszolgálat éber őreit, s még a nagy viszontlátás után is kapcsolatban maradnak különféle titkos csatornák révén. A Nagy Testvér még Észak-Koreában sem lát mindig mindent.

Megsértődött a kis vezér

Kim Dzsong Un korábbi terveivel ellentétben mégsem vett részt a második világháború lezárása alkalmából szeptember 3-án megrendezett katonai parádén Pekingben. A Daily North Korea úgy tudja, ennek az az oka, hogy megsértődött a kis vezér, mert nem lehetett volna a külföldi vezetők között az első sorban. Bár Phenjan több alkalommal is egyeztetett Pekinggel arról, hogy Kim Dzsong Un az „őt megillető helyre” kerüljön, Kína erre nem volt hajlandó.

Már csak amiatt sem, mert az eltelt mintegy négy évben jóval feszültebbé vált a két ország viszonya, s ma már kiegyensúlyozottabb Peking és Szöul kapcsolata, mint Kínáé és Észak-Koreáé. Sokatmondó, hogy a kínai ünnepségeken Kim Dzsong Unnal szemben részt vett Pak Gun Hje dél-koreai elnök. Mint a Daily NK írta, az észak-koreai közvélemény egy jelentős része is értesült arról, hogy a dél-koreai államfő ott volt a kínai fővárosban. (Pak asszony már több alkalommal is folytatott kétoldalú megbeszéléseket Hszi Csin-ping kínai államfővel.)

A helyzet kísértetiesen hasonlít arra, ami májusban történt. Akkor eredetileg úgy volt, hogy Kim Dzsong Un megjelenik a Győzelem Napja alkalmából Moszkvában megrendezett ünnepségeken. A kis vezér azonban akkor is lemondta a részvételt, vélhetően szintén amiatt, mert nem ő lett volna az esemény első számú sztárja, így az észak-koreai média nehezen állíthatta volna azt, hogy az egész világ a kis vezér lábai előtt hevert. Olyan értékelés is napvilágot látott akkor, hogy Kim Dzsong Un attól tartott, ha elutazik Phenjanból, a hadsereg távollétében katonai puccsot hajt végre.Mindenesetre Kim távolmaradása a kínai ünnepségekről aligha javítja a két ország amúgy is meglehetősen feszült viszonyát.