Lezárult a Money-korszak

Publikálás dátuma
2015.09.14. 07:58
Az utolsó Mayweather-pofonok egyike… Szögre akasztja a kesztyűt a világ egyik legismertebb bunyósa FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A veretlen amerikai ökölvívó, Floyd Mayweather Jr. egyhangú pontozással, magabiztos győzelmet aratott a korábbi váltósúlyú világelső Andre Berto felett, ezzel beállította Rocky Marciano veretlenségi rekordját. A magyar idő szerint vasárnap hajnali összecsapással lezárult egy korszak. Utoljára láthattuk a ringben Mayweather. Vagy mégsem?

Ahogy arra számítani lehetett a búcsúzó világsztár (49–0–0, 26 KO) végtelenül könnyedén, egyhangú pontozással (120:108, 118:110, 117:111) győzte le Andre Bertót (30-4-0, 24 KO) a Las Vegas-i MGM Arénában, s védte meg a Bokszvilágtanács (WBC) váltósúlyú világbajnoki övét, valamint a Bokszvilágszövetség (WBA) szuperbajnoki címét. A Money, azaz pénz becenevű bunyós a sikerrel történelmet írt, ugyanis beállította az 1956 áprilisában visszavonult legendás nehézsúlyú, Rocky Marciano veretlenségi rekordját, s bejelentette végleg búcsút int a boksznak.

„A döntésem végleges, eljött az idő, hogy visszavonuljak. Minden rekordot megdöntöttem, 19 éve bunyózom, és úgy érzem, nincs már mit bizonyítanom – fogalmazott az összecsapás után Mayweather, aki végleg beírta magát a boksz történelemkönyvébe. - A nagy bajnokok, mint Muhammad Ali, Sugar Ray Robinson, Sugar Ray Leonard, Larry Holmes, ajtókat nyitottak meg. Kiegyengették azt az utat, amit én is bejártam. És a fiatal ökölvívók ma azt mondják, olyan akarok lenni, mint Mayweather”.

Egy legendás pályafutás tehát lezárult, s egy igazi klasszist veszített el a sportág - magyar idő szerint - vasárnap hajnalban. Vagy mégsem? A súlycsoportoktól független világranglista éllovasa ugyanis nem először akasztja „végleg” szögre a kesztyűt. Először 2006-ban, Carlos Baldomir legyőzése után döntött úgy, hogy visszavonul a következő mérkőzésén, ám Oscar De La Hoya elleni siker meghozta Money kedvét, s összecsapott Ricky Hattonnal is. 2008-ban aztán tényleg búcsút intett a sportágnak, igaz csak egy évre.

2009-ben Juan Manuel Marquez ellen tért vissza, természetesen győzelemmel. Majd tavaly Marcos Maidana elleni mindkét csata előtt a nyugdíjat fontolgatta, végül ismételten maradt, hogy összecsaphasson az „évszázad mérkőzésén” Manny Pacquiaóval. Most újra elbúcsúzott, nagy kérdés: örökre? Berto szerint, van még tartalék Mayweatherben. „A meccs végkimenetelében nagy szerepet játszott Money tapasztalata. Jó formában érzem magam, próbáltam gyors lenni, de Floyd minden ravasz trükköt bevetett, hogy kizökkentsen a ritmusból” – nyilatkozta a korábbi váltósúlyú világelső.

Egy biztos, ha visszatér Mayweather annak nem a pénzhiány lesz az oka, ugyanis a vasárnapi összecsapáson 32 millió dollár ütötte a markát. A csúcs pedig a Pacquiao elleni mérkőzés volt, ahol Mayweather több mint 200 millió dollárral lett gazdagabb. Az öt különböző súlycsoportban is világbajnoki címet szerző, és az 1996-os atlantai olimpián pehelysúlyban bronzérmes amerikai csak az utóbbi öt mérkőzésén, együttesen 750 millió dollárt, több mint 200 milliárd forintot keresett. Talán ezért is a rivaldafénytől nem szeretne elszakadni a kiváló bokszoló, a jövőben a filmiparban tevékenykedne.

Szerző

Claudia Cardinale: Légy aktív, ennyi az egész

Publikálás dátuma
2015.09.14. 07:51
Claudia Cardinale Miskolcon: „Büszke vagyok a függetlenségemre” FORRÁS: CINEFEST/STEFANIE CONRFIELD
Claudia Cardinale, az egykor hatalmas szexuális vonzerővel rendelkező olasz filmsztár az 1960-as évek legfényesebb csillaga volt. A sokoldalú hősnőket megformáló színésznő hetvenhét évesen is tele van energiával, szüntelenül forgat és járja a világot, ahogy gyermekként tervezte. Független, erős nő létére mégis meghatódik, ha annyi kedves ember fogadja, mint ahányan a miskolci filmfesztiválon várták, ahol életműdíjat vett át.

- Miért fogadta el a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál meghívását?

- Életműdíjat kaptam, azt pedig illik elfogadni. Magyarországot nagyon szeretem, valamikor évekkel ezelőtt már jártam itt, de Miskolcon és Lillafüreden még soha nem voltam. Itt volt az ideje, hogy pótoljam a hiányt.

- Mit érzett, amikor tegnap négyperces álló tapsvihar közepette átvette az életműdíjat?

- Fantasztikus volt, annyian voltak, hogy el sem hittem. Ezer ember, aki mind azért jött, hogy lássanak. Csodálatos emberek!

- Gondolta volna, hogy nemzetközi csillag lesz, amikor tiniként megnyerte egy szépségversenyt?

- Nem, hiszen soha nem akartam filmezni, az a dögös nővérem volt, aki színésznő szeretett volna lenni. Még csak nem is én neveztem a Legszebb Olasz Lány Tunéziában szépségversenyre, amit megnyertem. Az első hellyel járó jutalom egy velencei utazás volt. A velencei filmfesztiválon aztán azonnal felfigyeltek rám a filmes nagykutyák. Akkoriban a bikini még nem volt divatban, de én abba mentem. Az összes fotós úgy kattogtatta a gépét, hogy azt sem tudtam hirtelen, mi történik. Tucatnyi filmproducer akarta, hogy mozisztár legyek, de én határozottan kijelentettem nekik: "Nem akarok filmeket csinálni!" Amikor anyámmal hazafelé mentünk, a repülőgépen az újságból köszönt vissza a fotóm, a képaláírás pedig az volt, hogy a lány, aki nem akar filmsztár lenni. Aztán csak az lettem.

- Említette a bikinit, de teljes valójában soha nem mutatta meg a testét a filmvászon.

- Valóban mindig visszautasítottam, mert soha nem akartam eladni a testemet. Amikor 1966-ba Burt Lancasterrel készítettem a Szerencsevadászok című westernt, Richard Brooks, a film rendezője szerette volna, ha többet mutatok, de alaposan túljártam az eszén. Egy nő akkor vonzó, ha titokzatos.

- A filmtörténelem legszebb női között, igazi dívaként szokták emlegetni. Könnyen megbirkózott ezzel a státusszal?

- Kezdetben nehéz volt, de aztán beletanultam. Szerencsés voltam, hogy a '60-as években futottam be, a filmtörténelem egyik fénykora volt! Amikor fiatal voltam, fel akartam fedezni a világot, és ez sikerült is. Európába, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Peruban, Kanadában, Oroszországban és Amazóniában is dolgoztam. Amikor majdnem ötven éve Sean Connery oldalán Mihail Kalatazov filmjét (A jégsziget foglyai) forgattuk a Szovjetunióban, eszeveszettül hideg, mínusz negyven fok volt Grúziában. De mindezek hozzátartoznak a szakmámhoz.

- Akkoriban könnyebb volt sztárrá válni?

- Valamennyire talán könnyebb volt érvényesülni. Ma mindent elront a tévé. Rengeteg lány akar a tévében szerepelni, de miért is? Én például nem szeretnék, igaz nem is vagyok mai lány. Színésznő vagyok, azt akarom, hogy a színészi teljesítményemet méricskéljék, ne azt, hogy magánemberként miről, milyen ruhában és mit mondok. Erről eszembe jut az anyám, aki mindig hőbörgött a tévé előtt, hogy "te jó isten, ezek a lányok, szinte teljesen pucérok!"

- Mi változott leginkább az elmúlt ötven évben a filmiparban?

- Talán az, hogy ma sokan otthon ülnek a tévé vagy a számítógép előtt, ahelyett, hogy felemelnék a hátsójukat és elmennének a moziba. Otthon, Párizsban például van egy mozi, ahol nem csak új filmeket, hanem a '30-as évektől napjainkig készült alkotásokat játszanak. Legutóbb éppen a Rita Hayworth és John Wayne főszereplésével készült, A cirkusz világa című első amerikai filmemet néztem újra. Ennek a forgatásán jött oda hozzám Rita és sírta el magát azt hajtogatva, hogy valaha ő is olyan gyönyörű volt, mint amilyen én vagyok. Vagyis, amilyen voltam, mert akkor huszonhat voltam.

- Barátként ismerte a világ filmművészetének nagyágyúit. Kire emlékezik legszívesebben?

- Nehéz lenne bárkit is megnevezni, amikor millió kedves barátom, barátnőm volt. Hamarosan a nemrég elhunyt Omar Sharif emlékére szervezett párizsi rendezvényen fogok részt venni. Mondhatni kislány voltam, amikor megismertem őt. Csak egyetlen baj volt vele, történetesen az, hogy állandóan a kaszinóban volt. Folyamatosan, minden nap pénzt kért. És aztán mindent el is vesztett. Egyszer hármasban, az akkor tizennégy éves lányommal együtt mentünk valahova, és amikor Omart meglátta, egyből megszólalt: "Áh, te vagy az, aki állandóan a kaszinóban lóg!"

- Mi volt a legnagyobb bók, amit valaha kapott?

- David Niven a Rózsaszín párduc forgatásán azt mondta nekem, hogy én vagyok a második legjobb olasz találmány a spagetti után! Az első jelenetben teljesen részegnek kellett lennünk, ezért a rendező még arra is képes volt, hogy a saját színészeivel füves cigit szívasson. Persze, ezt csak évekkel később ismerte el. Hogy, mi? - valahogy így esett le az állam, amikor röhögve elmesélte. Hát, azt akartam, hogy hiteles legyen, mondta.

- Érdekes forgatási lehetett a Volt egyszer egy Vadnyugat folytatásaként is értelmezhető bolgár film készítése is. Mi is ez tulajdonképpen?

- Elhívtak egy Twice Upon a Time in the West (Másodszor is Vadnyugat) című dokumentumfilm forgatására, de csak a helyszínen közölték velem, hogy játékfilmre mondtam igent. Az egész improvizáció volt, semmi megírt szöveg! Döbbenetes volt, de élveztem, mert visszamehettem oda, ahol a Volt egyszer egy Vadnyugat készült. Aludhattam volna egy sátorban a sivatag kellős közepén, de köszönöm, ezzel nem éltem.

- Több ízben adott át Oscar-díjat, de soha nem vágyott olt arra, hogy valaha Ön is nyerjen egyet?

- Egyszer még át is vehettem egyet, persze nem a sajátomat. De annyi díjat kaptam világszerte, hogy nem különösebben hoz lázba az, hogy egy Oscar-díjam is legyen otthon, egyszerűen el sem fér a lakásomban az a mérhetetlenül sok kitüntetés, amit eddig kaptam. Igazán megható volt, amikor Jacques Perrinnek Clint Eastwooddal közösen én adhattam át az Oscar-díjat. Karrierünk elején együtt játszottunk a Girl with a Suitcase című film főszerepét, ezért amikor feltéptem a borítékot és megláttam Jacques nevét, nagyon elérzékenyültem. Többször adtam át elismeréseket Warren Beattyvel is. Amikor két évvel ezelőtt jó barátom, Piero Tosi kosztümtervező életműve elismeréséül tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, engem kért meg, hogy vegyem át helyette. Utána odalépett hozzám egy öreg fickó, megölelt és megpuszilgatott. Csak néztem, ki a fene lehet. Warren Beatty vagyok, mondta. Szinte meg sem ismertem!

- És egykori vetélytársnőivel, Sophia Lorennel vagy Gina Lollobrigidával tartja a kapcsolatot?

- Azt nem mondhatnám. Az elején nem igazán kedveltek, de legutóbb, amikor találkoztam Sophiával, így szólt: "Gyere, te vagy a kishúgom!" Az elején, ha együtt kellett megjelennünk, mindig azt mondta, menjek előre, mert mindig a legfontosabb érkezik utoljára.

- A férfiak megőrültek a szépségéért, Ön azonban már évtizedek óta boldog párkapcsolatban él.

- Negyven éve Pasquale Squitieri a partnerem. Szicíliai, akárcsak az őseim, és filmes, mint én. Soha nem házasodtuk össze (büszke is vagyok a függetlenségemre), habár sok helyen az ellenkezőjét írják. Van egy lányunk. Az ő kívánsága volt, hogy hívják Claudiának, így amikor az emberek meghallják a Claudia Squitieri nevet, azt hiszik, végre összeházasodtunk és felvettem a nevét. (Nevet.)

- Párizsban él, holott nagy esélye lett volna fényes hollywoodi karriert befutni.

- Csináltam néhány amerikai filmet, élveztem én is, ők is szerették, de nem akartam ott maradni. Európai vagyok, vissza kellett jönnöm. Szerencsés voltam, mert Paul Newman adta kölcsön a Los Angeles-i házát, csak azt bánom, hogy ez a szépfiú nem volt ott! (Nevet.) Emlékszem, a tengerentúlon állandóan megállítottak a rendőrök, hogy képes vagyok egyedül, kíséret nélkül sétálni. Megőrjítettem őket. Soha nem volt testőröm, pedig gyakran tényleg tömegek vártak rám. Nemrég egy filmfesztiválon ugyanabban a szállodában szálltam meg, mint Tom Cruise. A testőrei miatt még a közös folyosónkat sem tudtam megközelíteni. Igazán utálom az ilyen dolgokat.

- Van bármiféle véleménye az Európát egyre veszélyeztető migránshullámról?

- Olaszország a bevándorlók országa, de akárhova mész a világon, mindenütt rengeteg olasszal találkozol. Szóval, az éremnek két oldala van. Sok család várandós nőkkel, kis gyermekekkel felpakolva vág neki egy jobb élet keresésének, ami elég aggasztó, különösen annak fényében, hogy mennyien vesznek oda. Egy apró adalék: az én őseim például Szicília szigetéről származnak. Néhány éve egy Tennessee Williams-darabot csináltam a palermói színházban. Amikor jöttek bemutatkozni az emberek, kiderült, hogy rengeteg Cardinale él ott. Úgy látszik, csak egy ment el Tunéziába!

- Mit mondana, ha egy magyar filmrendező felkérné, hogy jöjjön el a filmjébe szerepelni?

- Azt, hogy miért ne? Számomra a forgatókönyv a legfontosabb, ha az jól van megírva, akkor már pakolok és jövök is. A mai napig tucatnyi forgatókönyvet kapok, de mindenre nem mondhatok igent. Hamarosan újra forgatok - túlzás nélkül alig néhány produkció választ el attól, hogy százötven film legyen a filmográfiámban.

-  Az életkorával járó természetes változások sem zavarják?

- Összességében ki vagyok békülve a helyzettel. Légy aktív, ennyi az egész.

CC életútja

1938-ban született szicíliai szülők gyermekeként Tunéziában. Pályafutását eleinte Franco Cristaldi olasz filmproducer egyengette, akivel hosszabb ideig egy párt alkottak. A ’60-as években az európai film egyik királynője volt, ügyeletes szexszimbólumként milliókat igézett meg. Olyan klasszikusokban játszott, mint a Visconti rendezte Rocco és fivérei (1960), A párduc (1963), A rózsaszín párduc (1963), Fellini 8 és félje (1963), valamint Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) című westernje.

Cardinale soha nem elégedett meg azzal, hogy csupán ügyeletes bálvány maradjon, számtalan drámai szerepet játszott el. Némi szünet után 1982-ben nagy sikert aratott Werner Herzog Fitzcarraldo című filmjével. Egyik legutóbbi alkotása, a tavaly bemutatott Effie Gray című brit kosztümös dráma. Elkötelezett nő- és melegjogi aktivista, az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagykövete. A francia becsületrend lovagja. 1974 óta Pasquale Squitieri olasz filmrendezővel él együtt, két gyermek édesanyja.



Claudia Cardinale: Légy aktív, ennyi az egész

Publikálás dátuma
2015.09.14. 07:51
Claudia Cardinale Miskolcon: „Büszke vagyok a függetlenségemre” FORRÁS: CINEFEST/STEFANIE CONRFIELD
Claudia Cardinale, az egykor hatalmas szexuális vonzerővel rendelkező olasz filmsztár az 1960-as évek legfényesebb csillaga volt. A sokoldalú hősnőket megformáló színésznő hetvenhét évesen is tele van energiával, szüntelenül forgat és járja a világot, ahogy gyermekként tervezte. Független, erős nő létére mégis meghatódik, ha annyi kedves ember fogadja, mint ahányan a miskolci filmfesztiválon várták, ahol életműdíjat vett át.

- Miért fogadta el a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál meghívását?

- Életműdíjat kaptam, azt pedig illik elfogadni. Magyarországot nagyon szeretem, valamikor évekkel ezelőtt már jártam itt, de Miskolcon és Lillafüreden még soha nem voltam. Itt volt az ideje, hogy pótoljam a hiányt.

- Mit érzett, amikor tegnap négyperces álló tapsvihar közepette átvette az életműdíjat?

- Fantasztikus volt, annyian voltak, hogy el sem hittem. Ezer ember, aki mind azért jött, hogy lássanak. Csodálatos emberek!

- Gondolta volna, hogy nemzetközi csillag lesz, amikor tiniként megnyerte egy szépségversenyt?

- Nem, hiszen soha nem akartam filmezni, az a dögös nővérem volt, aki színésznő szeretett volna lenni. Még csak nem is én neveztem a Legszebb Olasz Lány Tunéziában szépségversenyre, amit megnyertem. Az első hellyel járó jutalom egy velencei utazás volt. A velencei filmfesztiválon aztán azonnal felfigyeltek rám a filmes nagykutyák. Akkoriban a bikini még nem volt divatban, de én abba mentem. Az összes fotós úgy kattogtatta a gépét, hogy azt sem tudtam hirtelen, mi történik. Tucatnyi filmproducer akarta, hogy mozisztár legyek, de én határozottan kijelentettem nekik: "Nem akarok filmeket csinálni!" Amikor anyámmal hazafelé mentünk, a repülőgépen az újságból köszönt vissza a fotóm, a képaláírás pedig az volt, hogy a lány, aki nem akar filmsztár lenni. Aztán csak az lettem.

- Említette a bikinit, de teljes valójában soha nem mutatta meg a testét a filmvászon.

- Valóban mindig visszautasítottam, mert soha nem akartam eladni a testemet. Amikor 1966-ba Burt Lancasterrel készítettem a Szerencsevadászok című westernt, Richard Brooks, a film rendezője szerette volna, ha többet mutatok, de alaposan túljártam az eszén. Egy nő akkor vonzó, ha titokzatos.

- A filmtörténelem legszebb női között, igazi dívaként szokták emlegetni. Könnyen megbirkózott ezzel a státusszal?

- Kezdetben nehéz volt, de aztán beletanultam. Szerencsés voltam, hogy a '60-as években futottam be, a filmtörténelem egyik fénykora volt! Amikor fiatal voltam, fel akartam fedezni a világot, és ez sikerült is. Európába, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Peruban, Kanadában, Oroszországban és Amazóniában is dolgoztam. Amikor majdnem ötven éve Sean Connery oldalán Mihail Kalatazov filmjét (A jégsziget foglyai) forgattuk a Szovjetunióban, eszeveszettül hideg, mínusz negyven fok volt Grúziában. De mindezek hozzátartoznak a szakmámhoz.

- Akkoriban könnyebb volt sztárrá válni?

- Valamennyire talán könnyebb volt érvényesülni. Ma mindent elront a tévé. Rengeteg lány akar a tévében szerepelni, de miért is? Én például nem szeretnék, igaz nem is vagyok mai lány. Színésznő vagyok, azt akarom, hogy a színészi teljesítményemet méricskéljék, ne azt, hogy magánemberként miről, milyen ruhában és mit mondok. Erről eszembe jut az anyám, aki mindig hőbörgött a tévé előtt, hogy "te jó isten, ezek a lányok, szinte teljesen pucérok!"

- Mi változott leginkább az elmúlt ötven évben a filmiparban?

- Talán az, hogy ma sokan otthon ülnek a tévé vagy a számítógép előtt, ahelyett, hogy felemelnék a hátsójukat és elmennének a moziba. Otthon, Párizsban például van egy mozi, ahol nem csak új filmeket, hanem a '30-as évektől napjainkig készült alkotásokat játszanak. Legutóbb éppen a Rita Hayworth és John Wayne főszereplésével készült, A cirkusz világa című első amerikai filmemet néztem újra. Ennek a forgatásán jött oda hozzám Rita és sírta el magát azt hajtogatva, hogy valaha ő is olyan gyönyörű volt, mint amilyen én vagyok. Vagyis, amilyen voltam, mert akkor huszonhat voltam.

- Barátként ismerte a világ filmművészetének nagyágyúit. Kire emlékezik legszívesebben?

- Nehéz lenne bárkit is megnevezni, amikor millió kedves barátom, barátnőm volt. Hamarosan a nemrég elhunyt Omar Sharif emlékére szervezett párizsi rendezvényen fogok részt venni. Mondhatni kislány voltam, amikor megismertem őt. Csak egyetlen baj volt vele, történetesen az, hogy állandóan a kaszinóban volt. Folyamatosan, minden nap pénzt kért. És aztán mindent el is vesztett. Egyszer hármasban, az akkor tizennégy éves lányommal együtt mentünk valahova, és amikor Omart meglátta, egyből megszólalt: "Áh, te vagy az, aki állandóan a kaszinóban lóg!"

- Mi volt a legnagyobb bók, amit valaha kapott?

- David Niven a Rózsaszín párduc forgatásán azt mondta nekem, hogy én vagyok a második legjobb olasz találmány a spagetti után! Az első jelenetben teljesen részegnek kellett lennünk, ezért a rendező még arra is képes volt, hogy a saját színészeivel füves cigit szívasson. Persze, ezt csak évekkel később ismerte el. Hogy, mi? - valahogy így esett le az állam, amikor röhögve elmesélte. Hát, azt akartam, hogy hiteles legyen, mondta.

- Érdekes forgatási lehetett a Volt egyszer egy Vadnyugat folytatásaként is értelmezhető bolgár film készítése is. Mi is ez tulajdonképpen?

- Elhívtak egy Twice Upon a Time in the West (Másodszor is Vadnyugat) című dokumentumfilm forgatására, de csak a helyszínen közölték velem, hogy játékfilmre mondtam igent. Az egész improvizáció volt, semmi megírt szöveg! Döbbenetes volt, de élveztem, mert visszamehettem oda, ahol a Volt egyszer egy Vadnyugat készült. Aludhattam volna egy sátorban a sivatag kellős közepén, de köszönöm, ezzel nem éltem.

- Több ízben adott át Oscar-díjat, de soha nem vágyott olt arra, hogy valaha Ön is nyerjen egyet?

- Egyszer még át is vehettem egyet, persze nem a sajátomat. De annyi díjat kaptam világszerte, hogy nem különösebben hoz lázba az, hogy egy Oscar-díjam is legyen otthon, egyszerűen el sem fér a lakásomban az a mérhetetlenül sok kitüntetés, amit eddig kaptam. Igazán megható volt, amikor Jacques Perrinnek Clint Eastwooddal közösen én adhattam át az Oscar-díjat. Karrierünk elején együtt játszottunk a Girl with a Suitcase című film főszerepét, ezért amikor feltéptem a borítékot és megláttam Jacques nevét, nagyon elérzékenyültem. Többször adtam át elismeréseket Warren Beattyvel is. Amikor két évvel ezelőtt jó barátom, Piero Tosi kosztümtervező életműve elismeréséül tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, engem kért meg, hogy vegyem át helyette. Utána odalépett hozzám egy öreg fickó, megölelt és megpuszilgatott. Csak néztem, ki a fene lehet. Warren Beatty vagyok, mondta. Szinte meg sem ismertem!

- És egykori vetélytársnőivel, Sophia Lorennel vagy Gina Lollobrigidával tartja a kapcsolatot?

- Azt nem mondhatnám. Az elején nem igazán kedveltek, de legutóbb, amikor találkoztam Sophiával, így szólt: "Gyere, te vagy a kishúgom!" Az elején, ha együtt kellett megjelennünk, mindig azt mondta, menjek előre, mert mindig a legfontosabb érkezik utoljára.

- A férfiak megőrültek a szépségéért, Ön azonban már évtizedek óta boldog párkapcsolatban él.

- Negyven éve Pasquale Squitieri a partnerem. Szicíliai, akárcsak az őseim, és filmes, mint én. Soha nem házasodtuk össze (büszke is vagyok a függetlenségemre), habár sok helyen az ellenkezőjét írják. Van egy lányunk. Az ő kívánsága volt, hogy hívják Claudiának, így amikor az emberek meghallják a Claudia Squitieri nevet, azt hiszik, végre összeházasodtunk és felvettem a nevét. (Nevet.)

- Párizsban él, holott nagy esélye lett volna fényes hollywoodi karriert befutni.

- Csináltam néhány amerikai filmet, élveztem én is, ők is szerették, de nem akartam ott maradni. Európai vagyok, vissza kellett jönnöm. Szerencsés voltam, mert Paul Newman adta kölcsön a Los Angeles-i házát, csak azt bánom, hogy ez a szépfiú nem volt ott! (Nevet.) Emlékszem, a tengerentúlon állandóan megállítottak a rendőrök, hogy képes vagyok egyedül, kíséret nélkül sétálni. Megőrjítettem őket. Soha nem volt testőröm, pedig gyakran tényleg tömegek vártak rám. Nemrég egy filmfesztiválon ugyanabban a szállodában szálltam meg, mint Tom Cruise. A testőrei miatt még a közös folyosónkat sem tudtam megközelíteni. Igazán utálom az ilyen dolgokat.

- Van bármiféle véleménye az Európát egyre veszélyeztető migránshullámról?

- Olaszország a bevándorlók országa, de akárhova mész a világon, mindenütt rengeteg olasszal találkozol. Szóval, az éremnek két oldala van. Sok család várandós nőkkel, kis gyermekekkel felpakolva vág neki egy jobb élet keresésének, ami elég aggasztó, különösen annak fényében, hogy mennyien vesznek oda. Egy apró adalék: az én őseim például Szicília szigetéről származnak. Néhány éve egy Tennessee Williams-darabot csináltam a palermói színházban. Amikor jöttek bemutatkozni az emberek, kiderült, hogy rengeteg Cardinale él ott. Úgy látszik, csak egy ment el Tunéziába!

- Mit mondana, ha egy magyar filmrendező felkérné, hogy jöjjön el a filmjébe szerepelni?

- Azt, hogy miért ne? Számomra a forgatókönyv a legfontosabb, ha az jól van megírva, akkor már pakolok és jövök is. A mai napig tucatnyi forgatókönyvet kapok, de mindenre nem mondhatok igent. Hamarosan újra forgatok - túlzás nélkül alig néhány produkció választ el attól, hogy százötven film legyen a filmográfiámban.

-  Az életkorával járó természetes változások sem zavarják?

- Összességében ki vagyok békülve a helyzettel. Légy aktív, ennyi az egész.

CC életútja

1938-ban született szicíliai szülők gyermekeként Tunéziában. Pályafutását eleinte Franco Cristaldi olasz filmproducer egyengette, akivel hosszabb ideig egy párt alkottak. A ’60-as években az európai film egyik királynője volt, ügyeletes szexszimbólumként milliókat igézett meg. Olyan klasszikusokban játszott, mint a Visconti rendezte Rocco és fivérei (1960), A párduc (1963), A rózsaszín párduc (1963), Fellini 8 és félje (1963), valamint Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) című westernje.

Cardinale soha nem elégedett meg azzal, hogy csupán ügyeletes bálvány maradjon, számtalan drámai szerepet játszott el. Némi szünet után 1982-ben nagy sikert aratott Werner Herzog Fitzcarraldo című filmjével. Egyik legutóbbi alkotása, a tavaly bemutatott Effie Gray című brit kosztümös dráma. Elkötelezett nő- és melegjogi aktivista, az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagykövete. A francia becsületrend lovagja. 1974 óta Pasquale Squitieri olasz filmrendezővel él együtt, két gyermek édesanyja.