tüntetés;szégyelldmagadorbán;pokrócok;

- A kockás pokróc

Állok ott vasárnap a Kossuth téren, előttünk egy fehér furgon, két kedves nő pedig veszi el a pokrócokat, amiket - ahogy azt a felhívásban kérték - vittünk sokan a szégyelldmagadorbán tüntetésre. Aztán meglátom, hogy a sorban mozgáskorlátozott is várakozik a kerekesszékével (egek, végigjött velünk a Szabadsajtó úttól...?) meg picibabás asszony, meg kutya, meg férfi, meg nő, meg öreg, meg fiatal, kezü(n)kben pokróc vagy polifoam, és vagyunk sokan, és a szememből megindul a könny.

Mondják, hogy ahogy öregszünk, egyre érzelgősebbek leszünk, hopp, bőgünk már megint, hol ezért hol azért, mondjuk, ha tényleg "egyre", akkor elég kínos lesz, én ugyanis már Juditbaba koromban is úgy bömböltem a Walt Disney Bambiján ( Felix Salten amúgy) hogy anyám ki akart cipelni a moziból, hogy ne zavarjam a többi gyerek szórakozását.

Most meg a Kossuth téren azért, mert megható azt látni, hogy az ember jó. (is tud lenni)

Sorra kerülök, átadom a pakkot, egy mélyebb- és világosabb kék kockákból álló nagy, meleg pokróc, amit én kötöttem pár éve télen. Csinálom egy ideje, űzöm el a sok sötét miatti rosszkedvet, meg ki a fejemből a gondolatokat, (takarítás) épp ezért nem is variálom, csak a monoton - mantraszerű - egysimaegyfordított vagy hasonlóan egyszerű képlet segít, ezért szakmányban készültek a sálak, elláttam Újpalota utcán telelő hajléktalanjait, majd jöttek a pokrócok. (ami gyakorlatilag sok sál) Na az egyik ilyen, jó vastag fonalból készült, jó nagy "művemet" cipeltem végig a tüntető menetben, hogy aztán átadjam a kedvesen mosolygó nőnek.

És akkor elkezdtem gondolkozni, hogy vajon kihez, hova jut a pokrócom, azt tudom, hogy Röszke, de ki kapja, milyen menekülő... gyerek, asszony, férfi? Az a meleg gondolatom támadt, hogy elég nagy, lehet, hogy képes betakarni egy kis családot is, hogy ne fázzanak? És vajon üzen valamit a pokrócom?

Az biztos, hogy minden sálba, takaróba belekötöm a gondolataimat is, amik az egysimaegyfordított közben mennek ki a fejemből, azért is lesz mindegyik produktum olyan tarka.

De talán nem is az egyedi gondolat a lényeg: a kézzel kötött, energiával, idővel megmunkált darab talán képes elvinni annak a menekülő embernek - akire annyit, de annyit gondolok mostanság, hogy aludni is alig tudok - azt az egyetemesebb üzenetet: hogy emberek között él a Földön, akkor is, ha néha már úgy érzi, valami rossz tréfát űz vele a sors, ami kivetette őt a civilizációból. Az éjszakai takarómelegtől, a girbegurba kötésnyomaimtól összeálló kis védelemtől képes erőt gyűjteni a további megpróbáltatásokhoz. Mikor ideérek a gondolkozásban, elszégyellem magam, mit is képzelek magamról, meg a vacak pokrócomról. Ám amikor lopva körbenézek, esküszöm: leolvasom a többi arcról ugyanezt. Akkor is, ha boltban vette az utolsó pillanatban, vagy hosszan válogatta az otthoni kollekcióból indulás előtt: melyiket is vigyem annak a szegény ismeretlennek, annak az embernek ott, aki bajban van.