Nem vagyok újpesti, talán kétszer jártam a főváros IV. kerületében. Mégis szíven ütött kormányzatunk legújabb sunyi, gonosz és ostoba döntése: az ottani kórház bezárása, illetve megfosztása az „aktív” ellátás lehetőségétől. Nem lehet elfelejteni sem azt az ádáz harcot, amelyet ellenzékben vívtak a „kórházbezáró” Molnár-Kuncze páros ellen, sem a mostaniak ígéreteit, hogy ők aztán bezárni semmit, soha, Isten őket...
Fölrémlik a pincehelyi lakosok kapát-kaszát kiegyenesítő tüntetése is, menthetetlenül gyalázatos állapotban volt mikrokórházuk megmentése érdekében. Nekik, akkor még sikerült. A kormány folyamatos erkölcsi bukdácsolásánál is nagyobb baj az okozott kár, amely minimum egy évtizedre (és csak nagy optimizmussal remélhető, hogy nem többre) korszerű egészségügyi ellátás nélkül hagyja Újpest adó- és járulékfizető lakosságát. Nem mellesleg, ez saját fideszes önkormányzatuk arcul csapása is. Megtehetik, hiszen törvény van rá, hogy minden a központé, senkinek semmi köze semmihez. Nix ugribugri, a hisztérikus központi agy határoz, ezúttal túlzás nélkül életről-halálról. Oszt' jó napot. És itt van még az „ahogyan” is ! Az utolérhetetlen Fidesz-sármos pökhendiség: a döntés hírét egy négynapos ünnep első napján eresztették szélnek, előtte néma csend.
Természetesen nem állítható, hogy Újpest betegeinek ellátása eddig jó volt. A jelenkor követelményeit tekintve még csak elfogadhatónak sem mondható. Pedig az 1970-es években a Károlyi és az Árpád (merthogy akkor két kórháza is volt a kerületnek), ha nem is tartoztak a legjobban fölszerelt intézetek közé, az biztosan állítható, hogy a budapesti átlag színvonalán teljesítettek. Az újpestieken való spórolás már az „átkosban” megkezdődött. Ugyanaz volt az „ideológiai háttér”, mint mainapság: központosítani kell az ellátást, attól jobb és olcsóbb lesz. Ez Újpestre már akkor sem volt érvényes, lévén a kerület nagyobb, mint a legtöbb megyeszékhely. (2014. január 1-én 104 ezer lakosa volt). Másrészt a kijelölt centrum megközelítése – az akkori, a mainál nagyságrenddel kisebb forgalom mellett is – gondot okozott (volna). Vagyis az újpesti egészségügyi intézményeknek nem a sorvasztására, hanem a fejlesztésére (de minimum a szinten tartására) kellett volna törekedni. Nem ez történt, és a rendszerváltással megvalósult önkormányzatiság sem tudta érvényesíteni az újpestiek akaratát. A fusermunkára csak a koronát tette föl a Fidesz-állam (a kajánul nemzeti együttműködésnek nevezett rendszer) az egész fekvőbeteg-ellátás visszaállamosításával.
A helyzet a hetvenes évek óta – ha nem is gyökeresen -, de lényegesen változott. Igazi magyaros balszerencse, hogy nem a politikailag elvárt irányba, hanem pontosan fordítva: a könnyen és gyorsan elérhető sürgősségi ellátás éppen a legveszélyesebb betegségek esetében (szívrohamok, agyvérzések, érelzáródások, balesetek) nyert döntő fontosságot. Az élet, vagy a rokkantság bizony perceken múlhat. Nem véletlen, hogy a kerületi polgármester megpróbálta megszerezni az újonnan építendő csodakórházat. Természetesen esélytelenül. Talán, ha Deutsch Tamással nem vész össze a focin? Félek, akkor sem.
