Szombat délután elment az áram. Majd visszajön, gondoltam, ebéd után alszom egy jót, és mire felébredek, minden rendben lesz. Persze, ahogy Kosztolányi megírta csodálatos versében, ha az ember izgatott, nem tud elaludni. Természetesen furdalt a kíváncsiság, mi az oka a váratlan áramszünetnek: nem volt rendkívüli forróság, nem lehetett túlzottan nagy a fogyasztás sem. Régebben telefonáltam, előbb-utóbb sikerült, s mindig felvilágosítottak az esélyekről. A múlt tapasztalatai alapján elővettem a mobilomat, és tárcsáztam a számot. Kedves úr jelentkezett: a szám megváltozott, hívjak egy másikat, amelyet előzékenyen bediktált. Csakhogy erre a fordulatra nem voltam felkészülve, nem volt nálam sem papír, sem írószerszám. Újra hívtam az elaggott szám helyettesét keresve. Sikerült leírnom, most már ezt ütöttem be. Ismét a behízelgő hang. Sikerült kihámoznom, melyik „menüpontot” kell hívnom. Így is tettem. Andalító zeneszó, majd az úr simogató hangja: legyen türelemmel. Szokásomtól eltérően sztoikus nyugalommal hallgattam hol a zenét, hol a biztató hangot, melynek birtokosa akár apám is lehetett volna: ne félj, fiam, rendbe jön minden! Nem jött.
Pontosan 276 perc és néhány másodperc után untam el a csiki-csukit, ekkor értettem meg: estig nem sikerül másik hangot hallanom, felvilágosítást kapnom. Az ELMÜ titkosította magát. Így persze könnyű rezsit csökkenteni: nincs áram, nem hallgatunk rádiót, lemezt, nem nézzük a televíziót, nem megy a mosógép, nem hűt a jégszekrény, nincs meleg víz, nem fizetünk a fogyasztásért.
Úgy gondolom, az áramszolgáltató követi a politika titkosítási gyakorlatát. Fizesd be adódat, ostoba állampolgár, majd mi gazdálkodunk vele. Az ne érdekeljen, mire költjük, ha sokat kérdezősködsz, titkosítjuk, hogy unokáid se tudhassák, mire ment a nagyszüleik pénze. Ezt a mentalitást követik azok az eladók, szerelők és a többiek, akik nem adnak számlát. Miért is adnának? Adózniuk kellene az ellenszolgáltatásképp kapott pénzből, de hogy mi lesz adójuk sorsa, nem tudhatják. Akkor egyszerűbb adózás nélkül zsebre vágni a pénzt, nem marad nyoma, nem kell számlát adni, irkálni, kíváncsiskodni sem. Hoci-nesze – így működik a kölcsönösség.
Furcsa képződmény a demokrácia, a néphatalom. A nép fizessen, adózzon, az uraságok meg eltitkolják, mire költik a befizetett adókat. A jelek szerint nem jótékony célokra, Jut nekik is belőle. Így tehát a nagy célok megvalósítása közben is, máskülönben miért takargatnák buzgón a részleteket? Tételes elszámolást kellene készíteni, de hová lehetne beírni: ennyi ment az én zsebembe. Elrejtik, hisz ha nyilvános volna, még a legbambább adózó is elgondolkodna, miért kerül egy WC félmillióba, vagy hová lett az EU pénze.
Az ELMÜ korrektebb, önmagát titkosítja, teszi arctalanná. A politikai hatalom viszont jól látható. Csak az adónk egy részét sinkofálja el, vesz belőle ezt-azt egyesek gazdagítására. És még csodálkozunk, hogy az új uraságokat sem kedvelik az emberek.
