Szájszag Kötcsén

A szájszagot a miniszterelnök emlegette Kötcsén. A Jobbikra, az azonos pályán előzni készülő ifjabb versenyzőre utalva „rendezetlen, rossz szájszagú, radikális jobbos tempójú” politikáról beszélt. Tényleg érezhette a szájszagot, olyan közel hajolt most is hozzájuk. Ezt a beszédet akár Vona is elmondhatta volna.

Kötcsét amúgy szép vidéknek mondják. Vérpezsdítően hathat az is, hogy a Polgári Piknik közelében az utca végén ott a Gyurcsány-nyaraló. Még szerencse, hogy arra van a stadion is. Az ilyen létesítmények újabban szinte kultikus funkciót kaptak (az egyházi tized mintájára külön adórész jut nekik), talán ördögűzésre is alkalmasak. Amúgy is felvonultak a helyszínen Tőkés és Rigó László püspök urak. Igazi piknik volt: Rogán a sajtó szerint süteményt, Kerényi virágot, Csizmadia egy új békemenet ígéretét hozta. Volt halászlé, birkapörkölt is, csupa rendes magyar étek. Aprócska szeplő, hogy Kötcsét a 17. században német jobbágyok (juj, gazdasági bevándorlók!) népesítették be, de hát ki figyel a részletekre.

Pedig Orbán beszédében nagyon is érdemes figyelni a részletekre, nemcsak arra, amit a nemzeti hírügynökség gondosan kiválogatott. Milyen érdekes, a hivatalos tudósítások nem merik idézni, hogy a kormányfő a vízbefúlt 3 éves kisfiú világsajtót bejárt képe kapcsán közölte: „mégis, ki ölte meg azt a kisgyereket? A szülei!” Egy lélekvesztőn indultak el. Ahelyett, hogy yachtot béreltek volna – teszem hozzá.

Nem idézik azt sem, hogy Orbán mitikus magasságba emelte személyes küldetését. Ennek van alárendelve nemhogy a Fidesz, de az ország, sőt ambíciója szerint egész Európa. Életét fensőbb értelmet hordozó szenvedéstörténetnek mutatja be, de - akár a megváltónál – a sok viszontagságnak, támadásnak világméretű célja van, amit csak most ismert fel: „Néhány hónappal ezelőtt rájöttem, … valószínűleg azért történt mindez velünk az elmúlt években, mert van itt egy, a fundamentalisták által keresztesháborúnak nevezett, a magamfajta mérsékeltek által inkább Európa iszlamizációjának nevezett probléma, amit valakinek valahol meg kell állítani, meg kell hirdetni vele szemben egy másik politikát.” Kitalálták: az a bizonyos „valaki” ő, Orbán Viktor, a „magafajta mérsékelt”.

Orbán nem titkolja: örül a válságnak. A menekülthullámban nem emberi drámákat lát, hanem alkalmat a küldetése beteljesítésére: „Micsoda lehetőség ez az egész bevándorlás-probléma, hogy megfordítsuk az európai közállapotokat.” „Helyreállíthatjuk a nemzeti identitás és a keresztény identitás tekintélyét és vonzerejét a liberális identitással szemben.” Orbán szerint „egy szellemi-ideológiai korszak”, a „liberális blabla” korszaka érhet ezzel véget, ez esélyt ad arra, hogy „a nemzeti-keresztény eszmerendszer visszanyerje a a dominanciáját”.

Ne tévedjünk. Orbánnál semmi sem az, ami. A liberalizmus nemcsak liberalizmus, a nemzeti-keresztény eszmerendszer nem a kereszténységet és nem a nemzet szolgálatát jelenti. A miniszterelnök a szabadelvűséggel együtt a szolidaritást és az emberi jóságot is a „liberális blabla” részének tartja, amivel nemcsak Európát, hanem az egész világot meghülyítették. Hiba volt arról beszélni, „hogy univerzális emberi jogok léteznek, amelyek mindenkit megilletnek”, hogy a szabadság fontos, hogy az információkhoz „minden emberi lénynek hozzá kell férnie”. Hiba maga a világháló is. Nevetségesnek és álszentnek tartja azokat (persze őket is liberálisnak nevezi), akik „csak úgy tudnak élni, ha magukat jó embernek látják”. Nem jónak, hanem erősnek kell lenni. A jóság gyengeség. „Jólétben élni és liberális módon jónak látni magunkat többé Európában nem lehetséges.”

A kormány szócsöveként használt Magyar Idők készségesen csatlakozik: „nem érdekel az Európai Egyesült Államok, ahol…széplelkűsködve szolidaritásról és egyenlőségről illik hadoválni”. Értjük. Megvédjük Európát, először is saját magától.

De úgy tűnik, ”hadovál” a pápa is. Orbán kioktatja a „nagyerejű katolikus megszólalót”. Közli, van egy „keresztény félreértés”. A „keresztény igények” az irgalomról, a „segítés keresztényi kötelességéről” „ha az állammal szemben fogalmazódnak meg, tévesek”. Milyen szerencse, hogy a mi államunk nem is esik ebbe a hibába. A keresztény irgalom is csak módjával érvényes. Az ostoba liberálisoknak és szolidárisoknak „minden fáj, ami a világban történik”. Bárgyú, érzelgős népség. A helyes felfogásban az irgalmat korlátozza a felelősség. Először is szűkebb környezetünkért, majd településünkért vagyunk felelősek, még a nemzet is csak azután jön, pláne más emberek. A maga gyakorlati dilemmáival küzdő átlagember valóban így cselekszik, de itt most a miniszterelnök beszél. A család, a barátok előrébb állnak a fontossági sorrendjében, mint a nemzet. Felcsút előrébb, mint az ország. Orbán így fogja fel személyes küldetését, ez az ő saját keresztény-nemzeti értékrendje, amellyel megváltaná Európát. A nemzet javánál fontosabb egy szűk kör java, a kereszténység pedig nem más, mint hogy nem muszlim, nem zsidó, nem szabadelvű.

Hát itt nemcsak a radikálisok szájszaga rontja a tiszta levegőt.