Nyuggerélet Brooklynban

Brooklyn, kirobbanóan sikeres web-divatáruház, ahol a főnök Anne Hathaway, gyakornoka nyugdíjasként Robert De Niro. A kezdő című komédia boldog mese, amelyet a sikeres közönségfilmek női rendezője, Nancy Meyers tett a vászonra.

Robert De Niróért még a rossz filmet is érdemes megnézni, az olyan lágyan, már-már simogatóan szórakoztató mesét pedig, mint A kezdő, akár még élvezni is lehet. A filmes szórakoztatásban gyakorlott Nancy Meyer, háta mögött a mozikban rendesen teljesítő közönség kedvenc opuszaival, megtehette, hogy a film hetvenes generációjának igazi, nagy nehézsúlyúja mellé a fiatal, szép és már Oscarral meg BAFTA-val jutalmazott üdvöskét, Anne Hathawayt tegye. Remekül működik a páros. És éppen ezért A kezdő annyira kellemes, mint egy jó szappanopera, luxuskivitelben. Már ami a két főszereplő kiválasztásának luxusát illeti.

Az igazán meglepő az indító ötlet. Egy fantasztikusan felfutott sikeres web-áruház társadalmi célzatú programmal rukkol elő: arra alkalmas nyugdíjast vesz fel gyakornokai közé. Így kerül be Robert De Niro, azaz a mindig választékosan öltözködő, hetvenes özvegy Ben a csupa fiataltól nyüzsgő, állandó pörgést diktáló brooklyni céghez. Ráadásul rögtön Anne Hathaway, a céget kitaláló, felfuttató és ezerrel fejlesztő fiatal igazgató, Jules mellé. A mese jól adagolja a kellemes és csípős hozzávalókat, amitől egy szappanopera-jellegű sztori mutatós tud lenni a vásznon is.

De Niro nem csak életerős és vidám nyugdíjas, de bölcs is, érdeklődve fordul a körülötte nyüzsgő fiatalok felé, nem akar velük versenyre kelni vagányságban, tartja a maga stílusát. Ebben, mint fokozatosan kiderül, negyven év vezetői tapasztalatának sok hasznos tudása is benne van. Így azután nincs is miért gúnyolódni rajta, a fiatalok elfogadják, sőt, olykor tanácsért is hozzá fordulnak.

Olyan simán mennek még a zökkenők is, hogy öröm nézni. Meyers tapintatos kézzel egyrészt felrakja a magányos, ám kimondottan jól szituált nyugdíjas félelmét az egyedülléttől, az unalomtól. Anyagi gondok nem zavarnak be, Bent nem érdekli a kereset az új munkahelyén, például olyan a gardrób szobája, mintha egy kisebbfajta áruházi bemutatóra lépnénk be hozzá. Másrészt a kor másik köznapi témáját is hasonlóan ügyesen vezeti elő a film, a családja mellett, férjjel és kisgyerekkel súlyosbított helyzetben a karrierjét építő fiatal nő figurája kap Jules karakterében kiemelt figyelmet.

Itt is majdnem minden simán és lágyan fut, egy férj, aki vállalja, hogy otthon marad a gyerekkel, a háztartás, amelyben minden klappol, ahogy a nagykönyvben meg van írva, s a kisgyerek, aki egy angyal, nyoma sincs annak, hogy szülőhiányban szenvedne, noha anyukáját alig látja. Az a szereplők intelligenciáját jelzi, hogy mindez nem giccses, csak a napfény van túladagolva benne.

Vannak persze zűrök, apróbb zökkenők, például szürke ruhák indultak el a dobozokban rózsaszín ruhák helyett, az alkoholkedvelő sofőr nyomtalanul lelép az igazgatónői kocsi kormánykereke mellől, a gyerekzsúrra sütit kellene sütni, de nincs idő. Ilyesmi. Amikor már komolyan probléma sejlik fel, például a családi életben, házastársi hűségben, ott hol De Niro lép közbe és oldja meg bölcsen a helyzetet, hogy a női kreativitás kap egy piros pontot a jó döntésért. Tény, hogy minden rendbe jön. Olyan rendbe, hogy annál nagyobb rendbe már nem is jöhet. Szakasztott, mint a szappanoperákban. (Vagy tényleg van a világnak boldogabb fele?)

Maga a sztori, akárcsak Meyers filmjei általában, sok aprólékos megfigyeléssel és az élet sokféle, hitelesítő színével építi fel a könnyed karaktereket. Ez az egyik legvonzóbb tudománya a filmjeinek. A sztoriban egy kicsit minden túlságosan klappol, a legfájóbb házastársi félrelépés is elsimul, de a figurái mégis elevenek. Pontosan olyanok, mint amiért a Szomszédokat éveken át néztük szívesen. Az a köznapi ráismerés az élet kedves közhelyeire olykor akár kellemes is tud lenni. Ennek a titkát ismeri Meyers. A kezdő az a film, amely őszinte jó szándékkal gondoskodik a nézői komfortérzésről, anélkül, hogy becsapná közönségét.

Például természetesen a cégnél azonnal akad egy nagyon szemre való, épp De Niróhoz illő nőszemély – és René Russót a cég masszőrjének szerepében határozottan kellemes újra látni -, aki a film egyik legmulatságosabb jelenetében megmasszírozza a nyugdíjas gyakornokot, miközben a fiatal srácok biztatóan kuncognak De Niro fizikailag mutatkozó reakcióján. Hathaway gyönyörű, így akkor is jó nézni, ha érződik, hogy nem igazán tud mit kezdeni a kreativitáson kívül nem sok színből összerakott modern nő figurájával. De Niro viszont láthatóan élvezi, jó humorral és iróniával fogja fel a mi nyugger-képünktől teljesen elütő szerepet, hogy életerős hetvenesként megértő és bölcs lehet egy ész nélkül felpörgött világban.

(A kezdő ***)