Európai Unió;Rogán Antal;Kossuth Rádió;európai liberális frakció;

2015-10-04 10:34:00

Rogán rémisztő hangulatkeltése - Kizárhatják az EU-ból Magyarországot?

A kormányfő politikai kabinetfőnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból. Rogán szerint e javaslat mögött az áll, "a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait". A kabinetfőnök a Kossuth Rádióban elmondta: fel fognak lépni az elfogadhatatlan kezdeményezés ellen. Szent-iványi István, a magyar liberálisok EU-szakértője úgy reagált lapunknak, hogy Rogán csupán hangulatkeltésre használja a kezdeményezést, a szavazati jog felfüggesztésére ugyanis semmi esély nem kínálkozik.

Rogán Antal elsősorban hangulatkeltésre használja - ahogy ezt a Fidesztől már megszokhattuk - liberálist szitokszóként említve azt a kezdeményezést, amely az Európai Unió liberális csoportjától indult el - reagált lapunknak Szent-iványi István, a magyar liberálisok EU-szakértője.

MLP: senki nem szeretné Magyarország kizárását

Az MLP úgy reagált Rogán kijelentéseire, hogy az európai liberálisok frakciója nem kezdeményezte Magyarország kizárását az Európai Unióból és nem is szeretné azt. Szerintük a liberálisok európai parlamenti frakciója kezdeményezésével arra akarja rákényszeríteni az Orbán-kormányt, hogy tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat, és tisztességesen bánjon a menekültekkel. A pártcsalád célja az, hogy a kormány vonja vissza az alapvető jogokra veszélyt jelentő intézkedéseket - olvasható a párt közleményében. 

Semmi esély a felfüggesztésre

A politikus hozzátette, hogy a Fodor Gábor vezette magyar liberális párt ezt a szankciót még nem tartja időszerűnek, sokkal inkább a kötelezettségszegési eljárást gondolja indokoltnak. Amúgy a 7. cikkely, azaz a szavazati jog felfüggesztésére semmi esély nem kínálkozik, hiszen ennek megindításához az Európai Parlament nyolcvan százalékának kellene rábólintania. Márpedig sem a szélsőjobb képviselői, de a Néppárt képviselőinek többsége sem szavazna meg egy ilyen indítványt.

Amivel Rogánnak törődnie kellene

Rogán Antalnak és a magyar kormánynak - folytatta Szent-iványi - inkább arra kellene odafigyelnie a riogatás helyett, hogy milyen elégedetlenségek fogalmazódnak meg a magyar kormány menekültpolitikájával kapcsolatban. Az Európai liberálisok egyébként másfél héttel ezelőtt kértek kemény fellépést az uniótól a magyar kormánnyal szemben, mégpedig a szeptember 15-ével bevezetett törvények és azon belül is a magyar honvédség különleges jogosítványa, azaz a tűzparancs engedélyezése miatt. Ez ugyanis megítélésük szerint egy Európai Demokratikus országban elfogadhatatlan - reagált az EU-szakértő Rogán nyilatkozatára. 

Rogán: megbukott az európai politika

Rogán a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kifejtette: az európai politikai és értelmiségi elit egy jelentős részével szemben Orbán Viktor miniszterelnök meghallja az európai emberek hangját, érti a véleményüket a bevándorlásról. Rogán Antal hangsúlyozta: az európaiak többsége érzi a bevándorlás veszélyeit, látja az együttélési nehézségeket, az Európai Unió azonban nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal, "a bevándorláspárti európai bevándorláspolitika megbukott".

Üdítő Orbán hangja

A "sokszor káosznak tűnő európai véleményklímában" üdítő hang Orbán Viktor higgadt, nyugodt véleménye, amely szerint először az európai határokat kell megvédeni, mert onnantól kezdve a kontinens ura a helyzetnek, maga döntheti el, hogy kit enged be és kit nem - mondta.

Az jó, hogy sokan hallják Magyarország véleményét - folytatta a kabinetfőnök -, másik oldalról viszont ez veszélyekkel is együtt jár: az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja az úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást, azaz Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az unióból.

Fellépnek a baloldal ellen

Rogán Antal szerint e javaslat mögött az áll: "a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait". A fideszes politikus elfogadhatatlannak nevezte a liberálisok kezdeményezését, és közölte, fel fognak lépni ellene.

A DK is mögötte áll?

Megjegyezte ugyanakkor, attól tart, hogy "ez nem egyszerűen csak egy szélsőséges liberális vélemény", hanem az európai és a magyarországi baloldal egy része is meghúzódik mögötte. Példaként azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pártja, a DK ugyanazt az álláspontot osztja, mint az európai liberálisok. Az, hogy a magyar szocialisták is ott vannak-e mögötte, majd kiderül - tette hozzá.

Etalon az amerikai kerítés

A kabinetfőnök - a hamarosan felálló Miniszterelnöki Kabinetiroda leendő vezetője - az Egyesült Államok és Mexikó határán épített amerikai kerítésről is beszélt, jelezve, hogy azzal a mexikói bevándorlók tömegeit akarják visszatartani. "Miközben Európa egy sok százezres, sőt milliós nagyságrendű bevándorló tömeggel küszködik, aközben az Egyesült Államok éves kvótaként valahol 80-100 ezer ember közötti mennyiséget fogad be" - hívta fel a figyelmet Rogán Antal, aki mindezt úgy kommentálta: Amerika tisztában van azzal, nem szabad megengedni, hogy bevándorlók öntsék el az országukat. Ők nagyon szigorúan és határozottan képviselik az amerikai emberek érdekeit, "ezt kell tenni Európában az európai kormányoknak is" - jelentette ki.

Kettős mérce Magyarországgal szemben

Szerinte azonban Európában kettős mérce érvényesül, mert ha Magyarországon "akár csak egy erős szó elhangzik", az az európai liberális és baloldali újságokban úgy tűnik, mintha itt már szélsőséges katonai diktatúrát vezettek volna be. Ehhez képest ha más európai országokban a rendőrség keményen és határozottan fellép az illegális bevándorlók ellen, "az csak a normális eljárásokhoz tartozik" - mondta a kormánypárti politikus.