Korunk Zenéje: kitörni az elszigeteltségből

Október 18-ig tart a Korunk Zenéje programsorozata, amely az elmúlt évtizedek, illetve a jelenkor magyar zeneszerzőit állítja fókuszba. Idén először nemcsak a fővárosban, hanem Egerben, Kolozsvárott, Miskolcon, Szegeden és Pécsett is rendeznek hangversenyeket. De a szűk szakmai közönségen kívül kit érdekel a kortárszene? Hogyan lehet megszólítani új közönséget és főleg a fiatalokat? Két különböző generációhoz tartozó, jelentős komponistát: a hetvenöt éves Sáry Lászlót és a negyvenéves Gyöngyösi Leventét szembesítettük ezekkel a kérdésekkel.

Az idei Korunk Zenéje a születésnapos szerzőket köszönti: koncerttel tisztelegnek a nyolcvanöt éves Soproni József, a nyolcvanéves Balassa Sándor és Sári József, a hetvenöt éves Sáry László, a hetvenéves Papp Gábor és a negyvenéves Gyöngyösi Levente előtt. Sáry Lászlótól a Remek hang a futkosásban című – Weöres Sándor: Téma és variációk című versére írt – kisoperát játsszák. Ennek 2004-ben volt az ősbemutatója a Katona József Színházban, most pedig Balázs Zoltán rendező, a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble nevű kortárszenei együttes újította fel. Sáry negyedszázadon át tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, szoros együttműködésben Zsámbéki Gáborral, aki a Katona József Színházba hívta zenei vezetőnek. Így jött létre a több mint egy évtizeddel ezelőtti előadás, amelyhez képest a zeneszerző most jelentősen átdolgozta művét; a versek közé hangszeres közjátékokat illesztett. Sáry szerint a négy énekes-színészt és négy hangszerest foglalkoztató darab – Rozmán Lajos zenei vezetőnek, az előadóknak és Balázs Zoltán remek ötleteinek köszönhetően – most vált igazi, teljes értékű színházzá. Az előadásokhoz társul a Sáry László különleges kottakézirataiból válogató kiállítás: Az ég virágai című darabjához egykor csillagtérképet rajzolt, a Csigajáték kottáját egy hatalmas csigavonalként jegyezte le.

Sáry László kisoperájának egyik jelenete FORRÁS: FILHARMÓNIA MAGYARORSZÁG

Gyöngyösi Levente kolozsvári és budapesti szerzői estje sokkal hagyományosabb műfajú: egyházzenei kompozíciókból válogat. Az első részben rövidebb darabok hangzanak el, köztük ősbemutatóként a 2014-ben komponált Omni die dic Mariae. A második részben a terjedelmesebb Karácsonyi oratórium szólal meg, amelynek szövegét János és Lukács evangélista nyomán maga a szerző állította össze. A darab stilárisan a barokktól a jazzes-könnyűzenei ihletettségű tételekig nagyon sok mindent felvonultat. Az előadók Gyöngyösi közeli barátai: Szabó Dénes együttesei, a világhírű nyíregyházi Pro Musica Leánykar és Cantemus Vegyeskar, illetve a Vashegyi György karmester Orfeo Zenekarának tagjaiból alakult kamaraegyüttes.

Sáry László nagy örömmel fogadta, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében öt alkalommal is megszólalhat a kisoperája: nyáron a szombathelyi Bartók Szemináriumon játszották, a Korunk Zenéje keretében pedig Pécsett, Miskolcon, Egerben és az Óbudai Társaskörben adják elő. Ez a hazai gyakorlatban merőben szokatlan – a leggondosabban előkészített produkciók is általában egy-két előadás után eltűnnek. Sáry úgy látja, az állami tulajdonú Filharmónia vezetése a korábbinál ügyesebb a pénzszerzésben; ha pedig már megszólal a mű, akkor van is iránta érdeklődés, nem kell üres házak előtt játszani. Gyöngyösi Levente szerint is valamivel jobb a helyzet, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Szerinte ez azzal magyarázható, hogy a nagy tömegeket megmozgató könnyűzenei műfajokban 60-70 év alatt gyakorlatilag az egész zenetörténet lejátszódott, s ezért most a könnyűzenei alkotók is keresik az új utakat, nyitottabbak a kortárszene felé. Leomlottak a – Magyarországon sokáig különösen mereven értelmezett – műfaji határok, s ezért azzal a néhány százezer emberrel, aki még egyáltalán fogékony a kultúrára, könnyebben el lehet fogadtatni a kortárszenei alkotásokat is. Ez esélyt ad a mai zeneszerzők számára, hogy kitörjenek az elszigeteltségből. Ennek jegyében Gyöngyösi most éppen egy olyan darabot ír, ami átmenet a kortárs opera, a rockopera és a musical között.

Más szempontból viszont nehezebb a helyzet, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Nincs állami védőernyő, sokkal kiszolgáltatottabbak az alkotók. Csak akkor van lehetőség, ha „kikaparod magadnak a gesztenyét” – fogalmaz Gyöngyösi Levente. Nincsenek már olyan markáns, önszerveződő művészi kezdeményezések sem, mint a hetvenes években az Új Zenei Stúdió (amelynek Sáry László is oszlopos tagja volt) vagy a nyolcvanas években az 180-as Csoport. „A mai fiatal szerzőknek már nincsenek világmegváltó terveik, hanem ők is meg akarnak élni, terméket akarnak eladni, s ezért nem szabad hibáztatni őket. Nekünk már esélyünk sem lenne létrehozni egy közös értékek alapján szerveződő zeneszerzői csoportot, mert ahhoz sok idő és társadalmi aktivitás szükséges. Mi viszont ülünk otthon, hetekig ki sem mozdulunk, mert határidőre be kell fejezni valamit” – mondja Gyöngyösi. Sáry László szerint a kommercializálódás, a megélhetésért való folytonos küzdelem előbb-utóbb mindenkit felőröl. „Nekünk a hetvenes években egy idősebb zeneszerző kollégánk, Maros Rudolf – kissé szarkasztikusan – azt mondta, hogy az Új Zenei Stúdió tagjai biztosan szegénységi fogadalmat tettek, mert ebből a zenéből nem lehet megélni. Ez minket akkoriban egyáltalán nem érdekelt, de a mai társadalmi viszonyok között senkitől sem lehet elvárni, hogy így gondolkodjon.”