A pillanatnyilag legfontosabb politikai problémát, a menekültkérdést illetően a magyarországi közvélemény 79 százaléka úgy véli, hogy a magyar határt átlépő menedékkérőkkel szemben még az eddiginél is szigorúbb, keményebb bánásmód lenne indokolt.
Be kell látni, hogy a közvélemény elsöprő többsége a jobboldal (a Fidesz és a Jobbik) álláspontjára helyezkedik. Igaz, kiderül a közvélemény-kutatásokból és más forrásokból, hogy a migrációs helyzetet kevesen ismerik jól, és még kevesebb embernek van fogalma róla, hogy az ellenzéki pártoknak mi a véleményük, külföldi kormányokról, irányzatokról vagy az Európai Unióról és az ENSZ-ről nem is szólva. (Hiszen a minőségi tájékoztatás hozzáférhetetlen.)
De ezeknek az enyhítő körülményeknek az ellenére is a közvélemény nagyjából egységesnek mondható.
Evvel többet most nem foglalkozom, csak arról írok, hogy Magyarországon ki és hogyan képviseli a maradék 20 százalékot. Szerintem szinte senki és majdnem sehogy.
Észlelhetjük, hogy az idegenrendészet és a határőrizet militarizálását bevezető, gyalázatos törvénymódosítások parlamenti szavazásakor az MSZP tartózkodik. Azt láthatjuk, hogy nyilvános eszmecserén a menekültkérdésről megjelennek az MSZP, az LMP, a Liberálisok képviselői, és nagyjában-egészében egyetértenek a Fidesszel és a szintén meghívott Jobbikkal együtt a magyar miniszterelnök őszintétlen „javaslatait” illetően, s evvel is javítják a kormány ingatag nemzetközi pozícióit. Megfigyelhetjük, hogy a földeladások tárgyában az LMP által meghirdetett (tárgyilag helyes és jogos) tiltakozó tüntetésen együtt vesz részt a meghívó zöld párt, a Jobbik, az MSZP és a PM. Mindezek a pártok az országgyűlésben KÖZÖS javaslatot nyújtanak be a Jobbikkal holmi parlamenti „vitanap” indítványozása tárgyában. Az LMP vezetője – miután a nyarat végighaknizta Erdélyben, Tusnádfürdőtől Kolozsvárig a Fidesz-KDNP nacionalista politikusainak bizonnyal fölemelő és üdítő társaságában, s miután pártja javasolta elektronikus nyomvezető szerkezetek fölhelyezését a menedékkérők testére – most a Jobbik vezérével édeleg különféle „beszélgetéseken”, legutóbb az Együtt elnökének társaságában.
A Gyurcsány Ferenc vezette DK nagyon derekasan viselkedett a menekültkérdésben – ez akkor is igaz, ha az erre a pártra jellemző „politikai látványpékség” stílusa idegen az ízlésemtől – , noha azt azért a vakmerő Gyurcsány-párt se követelte, hogy a magyar állam fogadjon be, telepítsen le és segélyezzen legalább pár ezer menekülőt. Ámde mit szóljunk ahhoz, hogy Gyurcsány valamely, neki nem tetsző bírói ítélet miatt nyilvánosan megfenyegeti az ügyészség és a bíróság munkatársait? Mit gondol az ilyen államférfiú a hatalmi ágak elválasztásáról? Mit gondol a bíróság (és az ügyészség) függetlenségéről? Hogy képzeli azt, hogy – alig burkoltan – megtorlással fenyeget embereket esetleges választási sikere esetén?
Hát így festenek ellenzéki „pártjaink”. Részt vállalnak a Jobbik „normalizálásában”, szokványos párttá való átfestésében – ez már megtörtént több nyugati országban is, ahol a fasisztoid szélsőjobboldal bizonyos helyeken a közélet „normális”, szokványos részvevőjének számít – , az utóbbi időben a balliberálisnak pocskondiázott sajtó is általánosságban beszél „ellenzéki pártokról”, s ebbe a Jobbikot is beleérti; ha így megy tovább, okkal.
A „demokratikus” magyarországi ellenzéki pártok megadják magukat a soviniszta, fajgyűlölő közhangulatnak, a szélsőjobboldal és a még szélsőbb jobboldal tekintélyuralmi, elnyomó és diszkriminatív (kirekesztő) törekvéseinek – és mindenekelőtt az erőnek. Voltaképpen belenyugodtak abba, hogy ebben az országban Orbán Viktor és Vona Gábor uralkodik: mind a kormányzat hívei, mind a legerősebb „ellenzéki” párt (a Jobbik) követői külön-külön és együtt is többen vannak, mint az ő szavazóik. Elvesztették esélyüket a hatalomra.
Közben – a menekültválság hatására – az egyébként is közgyűlöletnek örvendő „balliberális” értelmiség megosztottá vált, egy része behódolt az iszlamofóbiának, az arabgyűlöletnek, a többé-kevésbé álcázott rasszizmusnak. Mások megértették, hogy a jobboldal uralma még évtizedekig eltarthat, s a magyar műveltség, művészet, tudomány állami ügy. Egyre több ismert művész, író, tudós nyilatkozza, hogy ő politikailag semleges – s ezt általában a megvetés fintorával közlik, pedig mindez nyilvánvalóan anyagias megalkuvás, semmi több.
Kelet-Európában (de Franciaországban is!) egyre sovinisztábbak és idegengyűlölőbbek a szociáldemokrata pártok. A „balliberális” sajtó egyre konzervatívabb. A szomszéd népekről a megvetés hangján, szalonirredenta modorban nyilatkozik, minden egyenlőségi megfontolást a „populizmus” mindenre jó, rágalmazó címkéjével illet.
A valódi baloldal a parlamenti pártokon kívül – és az elterjedtebb médiákon kívül – található, legtöbb honfitársunk nem is értesült róla, hogy egyáltalán létezik. Épp úgy a katakombákban lelhetünk rá, mint 1945 előtt. Valamelyest ismertebb képviselőit épp oly bolondnak tartják, mint annak idején Kassákot és József Attilát.
