Brüsszeli illúziók

Az Európai Parlamentben rendre megrendezik azokat a vitákat, amelyekben a demokratikus értékeket tisztelő politikusok számon kérik a Fidesz-kormányon a demokratikus alapjogok magyarországi megsértését.

Lapunk is többször beszámolt azokról a meghallgatásokról, amelyeken az Orbán-rezsim szigorú kritikát kapott nemcsak a baloldali és liberális képviselőktől, hanem több néppárti, jobboldali politikustól is. E viták idővel egymást ismételték meg, nagyjából ugyanazok mondták el nagyjából ugyanazokat az érveket. Bár őszinte hittel tették, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem állíthatják meg Orbánék ámokfutását. Ehhez, érveltek sokan, az kellene, hogy az Európai Unió érvényesítse a magyar kormánnyal szemben az úgynevezett 7-es cikkelyt, vagyis függessze fel hazánk szavazati jogát az Unióban. Ezt a szankciót mindeddig egyetlen tagállammal szemben sem alkalmazták, ezért is hasonlítják „atombombához”, amelynek a puszta fenyegetése is elrettentő erővel bír.

Az EP múlt heti ülésén az emberi jogi bizottságban a liberálisok valóban javaslatot tettek a 7-es cikkely bevetésére az Orbán-kormány ellen. Ebben számíthattak a baloldali (kommunista) és a zöld frakció támogatására. Igyekezetük azonban hamar zátonyra futott, mert a szocialisták bizottságbeli vezetője nem támogatta a javaslatukat. Sőt, azt is elérte, hogy egyáltalán ne legyen érdemi szavazás a liberális előterjesztésről. Ehelyett azt a szocialista javaslatot szavaztatták meg, hogy az Európai Bizottság mielőbb hozza nyilvánosságra a Magyarországról készített „monitoring-jelentését”. Ezt az előterjesztést az a Néppárt is támogatta, amely Orbán-ügyben enyhe fejcsóválásra mindig hajlandó, ha ezzel megússza azt, hogy nyíltan igent, vagy nemet kelljen mondania a magyarországi jogsértésekről.

Szerintem a magyar ellenzéki közvélemény megérdemli, hogy őszintén beszéljünk erről a szocialista javaslatról. A felelősség áttolása az Európai Bizottságra jellegzetes pótcselekvés, a parlamenti tehetetlenség ügyetlen álcázása. Az Európai Bizottság „magyar ügyben” teszi a dolgát. Számos kötelességszegési eljárást indít, felfüggeszti a gyanús kifizetéseket, az uniós biztosok nyíltan szólnak az uniós jogok magyarországi megsértéséről. De ezt hasonló ügyekben más országokkal is megteszik, ez a kötelességük is. Az Európai Bizottságnak az a dolga, hogy az alapszerződések betartása felett őrködjön, és azok konkrét, tételes megsértését szóvá tegye, vagy szankcionálja.

Annak kimondása, hogy egy ország kormányának politikája teljességgel ellentétes az Európai Unió alapszabályával és szellemével, nem a Bizottság feladata. Ez politikai döntés, amelyet a politikusoknak - nevezetesen az Európai Parlament képviselőinek és az Európai Tanács, tehát a kormányok vezetőinek - kell megszavazniuk. S amíg a demokratikus mandátumára oly büszke EP-ben ehhez még egyszerű többséget sem lehet szerezni, sőt, plenáris vitát sem engednek nyitni róla, addig felesleges akárcsak álmodni is az Orbán-rezsim elleni, hathatós uniós fellépésről.

Az európai szocialisták manővere ismét rámutat arra, mennyire sötét, göbbelsi stílusú propaganda a Fidesztől a Szocialista Internacionálé „magyarellenes összeesküvéséről” hazudozni. A szocialisták valójában nem is először akadályozták meg Brüsszelben (illetve Strasbourgban) a magyar kormány elleni keményebb szankciók megszavazását, bár ezt eddig inkább a színfalak mögött tették. A liberálisok, akiket egyébként az Orbán-féle sajtógépezetet leszámítva senki sem tart „baloldalinak” Európában, éppen ezt unták meg, kikényszerítve az egyértelmű állásfoglalást a szocialistákból. Kemény fellépésük nyilván erkölcsi indíttatású, de azért persze belejátszik az is, hogy nem részei az Európai Parlamentet évtizedek óta irányító, néppárti-szocialista „technikai koalíciónak”.

Erről a koalícióról nem szívesen beszélnek a magyar politikai erők, hiszen mindkét oldal abban érdekelt, hogy a hazai baloldali-jobboldali szembenállást kivetítse az európai színtérre. Pedig a néppárti jobbközép és a szocialisták együttműködésének nagy hagyománya van az EP-ben, és több tagállamban, így Németországban, Ausztriában, a Benelux államokban is. Végeredményben a jóléti állam és a szociális piacgazdaság egész modellje erre a néppárti-szocialista partnerségre épül. Magyarország nyomorúságának egyik oka éppen az, hogy Orbán Viktor vitatkozó partner helyett elsöprendő ellenségnek tekinti a demokratikus baloldalt.

Amíg az Európai Parlamentet a szocialisták és a néppártiak együtt irányítják, amíg a szocialista Hollande és a kereszténydemokrata Merkel párosa jeleníti meg kifele az uniót, s amíg Berlinben a CDU/CSU együtt kormányoz a szocdemekkel, Martin Schulz pártjával, addig az Orbán-kormány ellen nem lehet érdemi szankciókat hozni a Néppárt ellenében. Figyelemre méltó, hogy ezt most már nyíltan egy szocialista politikussal mondatták ki.

Számunkra, magyar demokraták számára ebből az következik, amit legbelül mindig is tudtunk. Az Orbán-rezsimet csak a magyar nép buktathatja meg. Magyarországon. Brüsszeltől várni a csodát veszélyes illúzió, és nem is baj, hogy ezt most egyértelműen a tudtunkra adták.