A bécsi tartományi választások ugyanis most nem csak Bécsről szóltak. Nem is csak helyi pártok százalékairól. (Bár persze azok is érdekesek.) A közvélemény kutatások jövendölései ellenére a főpolgármesteri széket a jobb szélről hajrázó Szabadságpártot legyőző szocdem Häupl tartja meg. Eddigi partnereivel, a zöldekkel együtt többsége van, és ha a konzervatív demokrata Néppárttal meg a liberálisokkal is számolunk, Bécsben hajszál híján kétharmados azok aránya, akik a Szabadságpártot akkor akarják látni, amikor a hátuk közepét. Ez még akkor is elég kemény elutasítás, méghozzá közel 75 százalékos részvétel mellett, ha a menekülthullámot meglovagoló idegenellenes radikálisok a korábbihoz képest növelték bázisukat, a baloldalé és főleg a mérsékelt jobboldalé viszont valamelyest csökkent.
A bécsi választások legfőbb tanulsága, hogy ott most nem jobb- és baloldal között választottak. A határvonal két kultúra, két jövő, két világkép között húzódott. A nyitott szellem győzött a bezárkózás fölött, a tolerancia és az érteni, megérteni akarás a sziszegő gyűlölködés fölött, a béke a folytonos hadakozás fölött, a 21. század a történelmi rükverc fölött. Úgy is mondhatnám: az internet a "rovásírás" fölött, a lezser farmer a leeresztett középkori sisakrostély fölött. A "nyitottság" és "zártság" ütközetének csak apropója volt a menekültpolitika, csak lakmuszpapír, ami szemléletesen mutatja a két életstratégia különbségeit. A szabadságot és emberséget központi értéknek tartó, hagyományosan "európainak" nevezett modell állt szemben ennek ellenfeleivel. Egy tudósítás a bevált receptet választotta címéül: "háborúzzanak mások, te, boldog Ausztria..." . Ha nem is "házasodj", de keress inkább barátokat és partnereket.
A tétet nem utólag magyarázzuk bele a történetbe. Egyik online lapunk még a választás előtt írta: ”lehet, hogy Merkelt és a jelenlegi európai vezetést nem Brüsszelben, hanem Bécsben buktatják meg”. A feltételezés nem volt alaptalan. A migráció meglódulására a demokratikus Európának nem voltak kész válaszai, a bonyolult uniós mechanizmus lemaradt az idővel való versenyfutásban. Minden órában, amíg Európa ülésezett, ezrek lépték át határait, százak fulladtak partjai felé tartva a vízbe. Kinek, melyik fájt jobban. Ez mindenütt a radikális jobbszélt erősítette, amelyik a lacafacázás helyett azonnali sorompókat, a méricskélés, vizsgálódás helyett minden idegen kifüstölését ígérte. Ijesztő előjelként Stájerországban és Burgenlandban átszakadt a politikai gát, rohamléptekkel előretört a szélsőjobb, majd Felső-Ausztria is „elesett”: a Szabadságpárt megduplázta támogatottságát. Burgenlandban a szocdemek még a koalíciót, a szégyen koalícióját is felvállalták velük.
Bécs főpolgármestere nem ezt az utat választotta. Világossá tette: inkább kivonul a politikából, mintsem velük cseresznyézzen egy tálból. Kampányát arra építette, hogy választani egy szabad szellemű, nyitott, sokszínű város és egy ismét barnába hajló, bezárkózó, sündisznóállásba dermedő Bécs között kell. Sokan mondják, nem elég valamire nemet mondani. Kiélezett helyzetben, komoly veszély idején elég. A zöldek és a néppártiak egy része is átszavazott a szocialista Häuplra, hogy nemet mondhassanak a Szabadságpárt vezérére.
Aki pedig sokkal kevésbé az osztrák Vona, jóval inkább Orbán. Hajlamos a pávatáncot járni a bécsi valcer zenéjére. Még Izraelbe is elment vizitbe, hogy kidörzsölje pártja szennyeséből az antiszemita koszfoltokat. Hercigeskedett, vagány macsó módjára a nők dekoltázsára osztott autogramot, pár éve még „Bécsi vér” címmel saját költésű rapszámmal is házalt, hangsúlyozva tősgyökeres voltát. De járt neonáci fiatalok táborában is, dicsérte Orbán menekültpolitikáját, maga is szögesdrótról álmodott, igaz, éppen a magyaroktól védendő Burgenlandot.
Érzelmei nem maradtak viszonzatlanul. Orbán benne látta a jövő emberét. Amikor a magyar politikát ért bírálatok tompítására a minap Ausztriába utazott, találkozni és tárgyalni akart vele, csak néppárti kollégái nyomására állt el ettől. A kormány szócsöve, a Magyar Idők a választás után képes volt azzal kimagyarázni favoritjuk kudarcát, hogy Ausztriában 60 évvel ezelőtt még szovjet csapatok voltak...
De Bécsre a magyar baloldalnak is érdemes figyelnie. Bécs arra tanít, hogy nem az óvatos semlegesség, nem a bezárkózás divatjának, a fals és álságos „nemzetvédésnek” tett gesztusok hoznak sikert, hanem a nyíltsisakos küzdés. Bécs azt is megmutatta: vannak kivételes történelmi pillanatok, amikor a mérsékelt jobboldalt és a baloldalt elválasztó - egyébként fontos - határmezsgyét befújja, feltölti egy nagyobb homokvihar. Amikor az éles határ nem itt, hanem a nyitott és szabad élet hívei és az erre rátörők között van. Úgy, mint Bécsben.
