Hihetnénk, Orbán Viktor komolyan vitapartnerének tekinti Angela Merkelt. Beleköt, ahol csak lehet, ellenkezőleg cselekszik, mint ellenfele. A kancellár nem röstelli szóvá tenni a magyar kormányfő általa vélt ballépéseit, csak Merkel kerüli a közvetlen minősítést, nem tartja fontosnak, hogy minduntalan nevén nevezze, ki is az, akinek a nézeteit megveti. A napokban a Junge Union, az ifjú német kereszténydemokraták értekezletén ilyen „fiamnak mondom, menyem értse” szóhasználattal minősítette a politikai kereszténységgel való visszaélést. Elmagyarázta, nemes a hit, csak nem szép napi politikai célokra használni
Mintha rendelésre készült volna, még aznap este megjelent Orbán válasza. A német Focus online kiadásában „helyére tette” a berlini kancellárt: értse meg végre, mit jelent itt Közép-Európában visszatérni a bolsevizmus lerombolta értékekhez! Mintha Merkel nem tudná ezt nála jobban. Ő, aki Ulbricht rendszerében, evangélikus lelkész lányaként, nem élte volna át mindazt, amit a magyarok. Vagy még jobban! Éppen a Fidesz torzít, megpróbálja befeketíteni a hittérítő apát, aki nem azért ment át az NSZK-ból Keletre, hogy élvezze a "torz szocializmus áldásait", hanem éppen azért, hogy Luther Márton eszméivel föllazítsa Európa egyik leggonoszabb társadalmát. Ami másokkal együtt sikerült is neki, és ez egyik oka volt annak, hogy hazatérve Angela egyike lett a legsikeresebb demokratikus vezetői ígéreteknek. És őt akarja hitből kioktatni a magyar fenegyerek?
A Focusban publikált Orbán válaszban van egy diszkrét utalás. Az egyik korábbi péntek reggeli "szentbeszédben" volt egy általa kulcsmondatnak ítélt kitétel, amely elsikkadt, nem kapta meg a várható nemzetközi visszhangot. Idehaza sem, úgy látszik, unja a magyar demokratikus sajtó is, hogy szüntelenül a kedves vezető szavait elemezze, de európai méretekben még nagyobb csönd övezte a mondatot. Orbán most megismételte: a menekült áradat túlnyomó részét jobbára a húszéves férfi korosztály teszi ki, földrészünkre valójában „hadsereg özönlik”. És ravaszul hozzáteszi, már akkor is hozzátette a gyanúját: ki küldhette ránk ezt a sereget és milyen szándékkal? Azt a föltételezést sugallja a megfogalmazással, hogy az, ami főként Szíriában, Afganisztánban és egyebütt végbemegy, valójában „nemzetközi összeesküvés”, amelyet egyedül csak ő ismert föl, miközben az Unió, bűnösen, homokba dugja a fejét. Magyarország azért is a kereszténység védőbástyája, mert mindenki mással szemben magányosan igyekszik útját állni a gyanús népvándorlásnak.
Aki az elmúlt évtizedekben Orbánt gondolkodását nagyjából megismerte, a szándékon nem lepődik meg. Éppen ő az, aki azt is pedzegeti, hogy hamarosan ránk szabadulhat egy újabb áradat, ezúttal Ukrajnából, ahonnan az egyébként jogosan menekülni igyekvő magyarok kerekedhetnek fel. Nem bírálja Putyin módszereit, holott ha végig gondolná, nem véletlen, hogy a damaszkuszi halálrezsim elől is részben azok menekülnek százezer számra hozzánk, akik többek között Moszkva befolyási szándékai elől vettek kényszerűen vándorbotot a kezükbe. És Orbán, akinek a szemében hovatovább Brüsszel a fő veszély, az Unió ellen tüzel és szervezkedik, miközben nem is titokban a maga áhított közép-európai hegemóniáját építgeti.
Valóságos erődítmény lett a nevezetes „visegrádi négyes”. Az Orbán szándékait még nem kellően fölmért többi három szekundál hozzá, valami új közép-európai centrum előjeleit látják benne, holott valószínűleg eljön majd az ideje, hogy amikor észhez térnek, keservesen kiábrándulnak belőle. Visegrád máris, mind intenzívebben, annak az NSZK-nak kívánna az „ellensúlya” lenni, amelynek demokratikus tökéletességét lehet kétségbe vonni, egyes szándékait bírálatokkal illetni, de a kontinens többsége csak belátja: egyelőre mégis Berlin az, amely az áhított ideálokat a leghívebben megtestesíti.
Elég naponként kínzó buzgalommal végig nézni a két magyar kormánycsatorna híradó műsorait. Függetlenül attól, hogy a műfajnak, a tájékoztatás alapkövetelményeinek nem tesznek eleget, úgyszólván teljes egészében csakis a menekült kérdés létezik számukra. Történhet bármi idehaza és a nagyvilágban, arról úgyszólván se kép, se hang. Az idézetek java része néhány hete szinte egészében az NSZK-ban kétségtelenül elszaporodott Merkel ellenes tüntetéseket mutatja be, és azok „kegyetlen” rendőri megfékezését. Hovatovább az a nézet alakulhat ki az M1 és a Duna tévé beszámolóiból, hogy „odaát” földrészünk egyik legmegtorlóbb rezsimjévé fajul el a szándék, hogy a német nagyipar bagóért szerezhessen munkaerőt magának. Mintha humanitárius megfontolás nem is léteznék. Megtörténhet, hogy az új honi propaganda minisztérium erre összpontosít majd.
Megtörténhet? Máris ez történik. Lehet Merkel közvetett utalásán megsértődni, mintha Közép-Európa, benne is kivált Magyarország, hálátlan lenne. Természetesnek tartaná a fejlődéséhez adott euró milliárdokat, kérkedhet Orbán a gazdaság száguldásával, elhallgathatja a bajokat, úgy csinálhat, mintha e támogatások talpon tudnánk maradni.
Ne csodálkozzunk azon, hogy diplomáciánk ostoba nyilatkozatai Európa nagy részét mosolyra fakasztják. Ez a legkevesebb, amit megérdemlünk.