Kilencvenöt évvel ezelőtt hozta meg a magyar Országgyűlés, minden külső kényszertől mentesen az akkor már körülbelül ötven év óta virágzó jogegyenlőséget megtörő, sötét idők bekövetkeztét előrevetítő törvényét, a numerus clausust. A törvénnyel kapcsolatos kérdésekről sugárzott műsort a Magyar Rádió október 13-án (XXI. századi történelem, 15 óra 10 perckor). A műsor két szakértő véleményére épült, egyik a debreceni egyetem történésze, másikuk a budapesti Veritas Intézet kutatója volt.
A történészek egybehangzóan elítélték a numerus clausust, érzékeltették ennek a törvénynek a rendkívül káros jellegét és bemutattak néhányat a súlyos következményei közül. Elmondták azt is, hogy a numerus clausust 1928-ban csak nemzetközi nyomásra vonták vissza, akkor is csak részlegesen, meghagyva a lehetőséget arra, hogy a törvény továbbra is alkalmas legyen a magyarországi egyetemi továbbtanulás rasszista alapú korlátozására.
Természetes, hogy akik számára fontos történelmi kérdések tudományos megközelítése, nagy figyelemmel hallgatták a Veritas Intézet munkatársának véleményére is épülő műsort. Elgondolkodtató az a hír, hogy a kormány az egykori Kárpótlási Hivatal iratanyagát a Veritas Intézet birtokába akarja adni. Ez az iratanyag ugyanis egyebek mellett a holokauszt során üldözött zsidóság és leszármazottaik érzékeny személyes adatait tartalmazza. A műsor, amelyet a végkonklúziója alapján korrektnek nevezhetünk, tartalmazott néhány problematikus részletet. A műsor szakértői azt állították, hogy 1920-ra olyan heves antiszemitizmus alakult ki a lakosság körében, hogy a kormányzat tulajdonképpen csak ezt mintegy lecsitítandó, jogállami keretek közé terelendő hozta meg a zsidó származású fiatalok egyetemi továbbtanulását korlátozó törvényt. Hozzátették, hogy az antiszemitizmus kialakulásában nagy szerepet játszott az a tény, hogy az 1918. őszi polgári, és az 1919. tavaszi szocialista forradalom vezetői között sok zsidó volt. A numerus clausus megítélését azzal próbálták árnyalni, hogy az nemcsak a zsidókra, hanem minden népfajra és nemzetiségre vonatkozott, továbbá hogy más országokban is, például Lengyelországban vagy az USÁ-ban is születtek hasonló rendelkezések.
Csak néhány megjegyzést fűznék ehhez. Ha csak „nemzetiségre és népfajra” vonatkozott volna a numerus clausus, miképp sújthatta a zsidó fiatalokat? Hiszen a zsidóság az akkor érvényes törvények szerint nem képezett sem nemzetiséget, sem népfajt, hanem felekezetet alkotott, mint a reformátusok vagy a katolikusok. Ki másra vonatkozott volna az egyetemi továbbtanulás törvényi korlátozása, mint a zsidókra, hiszen az akkori, a „trianoni” Magyarországon csak két nagy etnikai csoport volt, a németek és a zsidók, de a német fiatalok aránya az egyetemeken nem érte el a társadalmon belüli arányukat. Hogyan lehet a forradalmakat a zsidók nyakába varrni, amikor a kommunista vezetők a zsidóság ellen is felléptek? Egyházellenességük minden vallásra kiterjedt, öngyilkosságba kergettek olyan közismert zsidó személyiségeket, mint például Weiss Mannfréd. Hogyan lehet a zsidókat felelőssé tenni a forradalmi erőszak (egyébként joggal elítélendő) olyan bűneiért, amit minden országban, ahol volt szocialista forradalom, elkövettek? Hogyan lehet elhallgatni azt, hogy a szegedi zsidók finanszírozták kezdetben még Horthy Miklóst is?
És: igen, a lengyel kormányzat is antiszemita volt, és 1937-ben, (tehát 17 évvel a magyar parlamenti döntés után!) meg is próbálkoztak egy ilyen törvénnyel, de az nem vált soha hivatalossá. Az USA néhány egyetemén léptettek életbe ilyen korlátozásokat egy rövid ideig, de soha nem hoztak erről törvényt. Ezek tehát további kutatásra, értékelésre váró adatok, de az ilyen felhasználásuk célja csak az önmentegetés.
Horthy Miklós és kormányai csak „engedtek” az antiszemita közvélemény brutálisan erős nyomásának? Került talán sor komolyabb antiszemita kilengésekre Horthy különítményeseinek feltűnése előtt? Ki gerjesztette, ki emelte az állami politika szintjére az antiszemitizmust?
A történelmi igazsággal való szembenézés nemcsak azt akadályozza meg, hogy téveszméket terjesszünk a múltról, hanem azt is, hogy ma előítéletesen gondolkozzunk. Emberileg persze érthető, hogy ehhez ragaszkodunk, ugyanis az előítéletes gondolkozás kényelmes, mert szimplifikál. De talán van némi kockázata is.