A hivatalos verzió után szívesen megnézném a Veszettek című film rendezői változatát. (A film a 700 millió forint körüli támogatási összeg nagysága miatt abba a kategóriába esik, amelynek a végső vágási jogát a finanszírozó Magyar Nemzeti Filmalap gyakorolja.) Lehet, hogy a rendezői változat lényegében ugyanilyen, de lehet, hogy mégis van különbség. Goda Krisztina és forgatókönyvírója, Divinyi Réka eddig legalábbis jóval több érzéket mutattak fel a filmkészítés ravasz és árnyaltabb fogásai iránt, semhogy olyan elemi hibákat engedjenek meg maguknak, mint ami új közös munkájukban rajtakapható. Karakterépítésben, meseszövésben, történetmondásban egyaránt.
A Veszettek nem jó film, de érdekes. Sok sebből vérzik, de egy dolog nem vitatható el: Goda Krisztina az első rendező, aki játékfilmben merészelt hozzányúlni a mai magyar társadalom egy forró kérdéséhez, a fokozódó szegénység, a cigány és nem cigány ellentét és a kilátástalanság szülte agresszió élesben pusztító jelenlétéhez. A vállalkozó szellemhez járuló művészi kifejező erő azonban sok kívánni valót hagy maga után. Olykor a bátorság is meg-megbicsaklik a fura, bosszantóan finomkodó mellébeszélések miatt. Miközben a film minduntalan sötétben bujkáló cigány embereket mutat rablás, betörés, diszkóbeli balhézás közben, a bosszantóan álszent szöveg a városba be-betörő telepieket emlegeti. A filmbeli város tele van balhéval, de ez az álságos szómágikus ködbuborék a valóság drámai feszültségei helyett elmázolja a konfliktust. Mintha az alkotók nem tudtak volna dönteni, hogy egy jó kis rögvalósággal színesített balhés-bunyós filmet akarnak csinálni, vagy egy mellbevágó történetet mesélni két fiúról, akiket a mai magyar valóság csapdába ejt.
Férfias, kemény és katonás – Klem Viktor felemelt kézzel vezényel a bőrfejűek csapatában FORRÁS: MEGAFILM
Az eredmény: lebutított sztori egy városkában félkatonai szervezetbe tömörült fiatal fiúkról, akik kopaszra nyírt fejjel, fekete egyencuccban, magasszárú tengerészgyalogos bakancsban trappolnak a keresztül-kasul a döglött ipari tereken. Addig kimondottan érdekes a film, amíg bemutatja a színteret és a történet szereplőit. Azt a nyomorult és kilátástalan helyzetet, azt a bűnözéssel átitatott létezést, amiben az újonnan érkezett és szokatlan módszerekkel dolgozó rendőrkapitány rövid idő alatt megnyeri magának az addig utcán ténfergő, rendőrségi ügyekbe keveredő fiatal srácokat.
A történet középpontjában egy testvérpár áll, az egymástól különböző karakterű fiúk sztorija összefonódik azzal, ahogy a rendőrkapitány a helybeli srácokból félelmetes rendfenntartó gárdát nevel. Bár a bőrfejű banda egyetlen masszaként jelenik meg a filmben, nincsenek különálló karakterek, de Goda Krisztina azt még érzékletes filmes eszközökkel mutatja be, hogy a jó kiállású – és Fenyő Iván kackiás alakításában kemény tengerészgyalogos-stílűre vett – rendőrkapitány az isten háta mögötti lerobbantságban hogyan vonzza maga köré az addig gazdátlan elhanyagoltságban az utcákon ténfergő fiatal srácokat. Jól eltalált szituációkban mutatja meg, milyen ügyes manipulatív dumával, férfias, belevaló, edzésekkel kápráztatja el azokat a fiúkat, akik korábban maguk voltak a bajkeverők. Kicsit túl flancosak ugyan a fidzsi-szigeteki harcművészeti gyakorlatok egy ilyen lerongyolt közegben, de ennyi látványosság a magyar nézőnek is kijár. Erős, jó jelenetek, ahogy a fekete szerkókba öltöztetett, kopaszra nyírt bőrfejű társaság birtokába veszi a várost, de a kezdeti lendület fokozatosan széttöredezik.
A két fiú egymás mellett futó sztorija mellé még néhány mellékszálat is indít a film, de valamennyi csak jelzésszerű jelenetben bukkan elő. A szláv akcentusú drogfőnök beléptetése a történetbe csak két ijesztően durva szituációt ért meg, a kegyetlenség mint vonzó látványosság jegyében. A kisebbik testvér és cigány edzője közötti kapcsolat fájdalmas alakulása is többet érdemelt volna. A majdnem fölöslegesen tébláboló polgármesternő és a rendőrkapitány fontosnak szánt, de nagyon kidolgozatlanul maradt kapcsolatában szinte csak lyukak voltak, csupa olyan helyzet, amelyek nem önmaguktól működnek, csak működtetik őket az alkotói szándékok.
A legérzékenyebb hiányt a két testvér alakjának elnagyoltsága okozza. Figurájuk attól feledhető, hogy hiányzik az intimitás sorsuk felépítéséből. A kisebbik a képlékeny, a nagyobbik klisék szerint váltogatja a jellemvonásait. Viszont alakítójuk, a két tehetséges fiatal színész nevét meg kell jegyezni, mert ami a legnehezebb: karakteres szerep híján önmagukból teremtettek eleven figurát. Ifj. Vidnyánszky Attila sebezhető és érzékeny játékszere a körülményeknek, de összetörhetetlenül erős a jóra való készsége. Klem Viktor a lendület és akarat emberének mutatja magát a kegyetlen jelenetekben is, akit végül mégis a szeretet győz le.
A Veszettek érthetetlenül és érzelmesen a Hősök terén fejeződik be, szép, mutatós éjszakai nagytotálban. Hát ez elég nevetséges. De az a film nagy értéke, hogy a maga teremtette bőrfejűivel megmutatta: a csőcseléket katonai fegyelem külsőségei közé lehet szorítani, de a lényege nem változik, agresszív, ütni, csontot törni kész kegyetlen csőcselék marad. (Veszettek **)